Miért alkalmasabbak a nők az űrutazásra?

2020.10.25.
Olvasási idő: 2 perc

A nemek közötti egyenlőség egy olyan téma, amely az élet szinte minden területén előjön. Nem meglepő tehát, hogy a nők az űrutazás terén is be szerették volna bizonyítani, hogy ők is ugyanolyan jók, mint a férfiak. De lehetséges, hogy a nők még alkalmasabbak is az űrutazásra, mint a férfiak?

Nők a világűrben

Valentyina Vlagyimirovna Tyereskova volt az első nő, aki “betette a lábát” a világűrbe. 1963-ban szállt fel a Vosztok-6 fedélzetén és összesen 3 napot tölthetett el az űrben. Ez idő alatt 48-szor kerülte meg a Földet. Az 1963-as felszállást követően egészen az 1980-as évekig kellett várni arra, hogy újra női űrhajós léphessen az űrbe. Ezután már folyamatosan nőtt a nők száma, azonban jelenleg is az űrhajósok mindössze 11.5%-át teszi ki a női nem.

Lehet, hogy kevesebb a női asztronauta, de itt jön a nagy kérdés: melyik nem alkalmasabb az űrutazásra? Ha tudományosan közelítjük meg a témát, akkor lehet, hogy a nők nyernének.

Miért előnyösebb női űrhajóst választani?

A nők könnyebbek

Általánosságban elmondható, hogy minél több súlyt küldenek fel az űrbe, annál több üzemanyagra van szükség. Több női űrhajóssal a fedélzeten spórolni lehet az űrutazás költségén is.

A nők kevesebb kalóriát fogyasztanak és kevesebb erőforrásra van szükségük

A nőknek átlagosan 15-25%-kal kevesebb kalóriára van szükségük, mint a férfiaknak. Továbbá annak ellenére, hogy a férfiaknak és a nőknek is hasonló aktivitási szintje van az űrben, a nők kevesebb energiát használnak el. Az sem elhanyagolható szempont, hogy a nők általában kisebbek, mint a férfiak, így kevesebb “szemetet” (szén-dioxid, ürülék, stb.) termelnek.

A nők tudnak szülni

Ha az egyes bolygók benépesítése a cél, akkor egyértelműen a nők vannak előnyben.

Az űrutazás eltérő hatással van a nőkre és a férfiakra

Az űrhajósok különböző egészségügyi problémákat tapasztalhatnak. A férfiaknak gyakrabban vannak hallással vagy látással összefüggő problémái, de náluk ritkábban fordul elő az úgynevezett űrbetegség.

A nőknél nagyobb az esély a különböző húgyúti fertőzésekre. Azonban náluk a szemproblémák nem olyan gyakoriak, vagy legalábbis kevésbé súlyosak.

Egy NASA űrhajós, Scott Kelly ezzel kapcsolatban viccesen úgy fogalmazott, hogy ha a tudósok nem jönnek rá, hogy mi okozza a szemproblémákat, akkor “lehet, hogy egy kizárólag nőkből álló legénységet kell felküldenünk a Marsra”.

Lehet, hogy érdemes lenne Scott Kelly tanácsát megfogadni és nőket küldeni a Marsra?

Kapcsolódó:

Legfrissebb hírek

Építheti Kína az ember-robot hadseregét

A sencseni Southern University of Science and Technology kutatói bemutattak egy viselhető robotrendszert, amely két független mechanikus lábat és egy törzsvázat ad hozzá az emberi viselőhöz. Ezzel egy négylábú hibridet alkottak meg,
hosszú élet titka

Kiderült, mi valójában a hosszú élet titka

A hosszú élet titka régóta foglalkoztatja az embereket. Sokan a genetikában, a szigorú étrendben vagy a stressz minimalizálásában látják a választ, ám egy érsebész szerint a valóság ennél jóval egyszerűbb. Dr. Rema

Tesla-turbina LEGO-ból: még telefont is tud tölteni

A Tesla‑turbina egy lapát nélküli, centripetális áramlású turbina, amelyet a legendás fizikus, Nikola Tesla talált fel 1913-ban. A hatásfoka a határréteg‑jelenségen alapul, nem pedig azon, hogy a gáz vagy folyadék közvetlenül lapátokra