Kétéves csúcson az euró-forint árfolyam: meglett a 415 forint is

2024.12.02.
Olvasási idő: 1 perc

Bár mondhatnánk, hogy váratlanul érte a piacot a dolog, de sajnos nem így van. Ahogy számítani lehetett rá, december másodikán, a délelőtti próbálkozás után végül magyar idő szerinti délután az euró-forint árfolyam átlépte a 415-ös szintet. A cikk írásának pillanatában nagyjából még mindig ezen a szinten van. De nem csak az euróval, hanem az amerikai dollárral szemben is jelentős gyengülést mutatott be a magyar fizetőeszköz. A cikk írásakor 396 forint felett van már az árfolyam ebben a párban.

Mire számíthat a forint a közeljövőben?

Elég sok tényező hat most a forintra. Még múlt hétről biztosan van hatása annak, hogy a Moody’s hitelminősítő rontotta Magyarország kilátásait. Az is számíthat, hogy a közös Európa egyik motorjának számító Franciaországban óriási szakadás van a francia kormány és a szélsőjobboldali Nemzeti Összefogás között egy költségvetési vita kapcsán. Ha pedig nem sikerül megegyezni, akár bizalmatlansági szavazást is tarthatnak. A legfrissebbek szerint mindenesetre ez elmarad és képesek lehetnek megegyezni a felek. Óriási csapás az is a fizetőeszközre, hogy a Központi Statisztikai Hivatal szerint a korábbi becslés szerinti 186 millió euró helyett 470 millió euróval romlott a külkereskedelmi mérleg a tavaly szeptemberi számhoz képest. Ettől függetlenül még minimális külkereskedelmi többlet van, 949 millió euróval.

Sajnos a piac nem igazán foglalkozott azzal, hogy Orbán Viktor Varga Mihályt nevezi ki a következő MNB-elnöknek. Ott némi erősödés volt,de aztán újra mélyrepülés. És csak hogy tisztában legyünk vele, hogy miről is van szó, az elmúlt 5 év viszonylatában kifejezetten egyenletes emelkedést láthattunk az árfolyamban. 2019. december harmadikán 332 forint volt egy euró, 2022. október 8-án már 422 forint, aztán némi visszasüllyedés után már ismét ott van a rekordszint közelében. Most pedig figyelhetjük december hatodikát, amikor bejelentik az amerikai munkaerőpiaci főmutatót, és a Fitch Ratings döntését a magyar hitelbesorolás felülvizsgálatáról.

Érdekelhet még: Rekordösszeget tartanak külföldön a magyar háztartások

Tomasito

Leginkább a technológiai és tudományos témák mozgatnak meg, főleg a blokkláncok és a kriptovaluták technológiai háttere, a valós felhasználási esetek valamint a privacy kapcsán felmerülő lehetőségek érdekelnek. Pénzügy-IT háttérrel bírok, a kriptovaluták mellett elég sok különféle területen építettem tapasztalatot.

Legfrissebb hírek

Építheti Kína az ember-robot hadseregét

A sencseni Southern University of Science and Technology kutatói bemutattak egy viselhető robotrendszert, amely két független mechanikus lábat és egy törzsvázat ad hozzá az emberi viselőhöz. Ezzel egy négylábú hibridet alkottak meg,
hosszú élet titka

Kiderült, mi valójában a hosszú élet titka

A hosszú élet titka régóta foglalkoztatja az embereket. Sokan a genetikában, a szigorú étrendben vagy a stressz minimalizálásában látják a választ, ám egy érsebész szerint a valóság ennél jóval egyszerűbb. Dr. Rema

Tesla-turbina LEGO-ból: még telefont is tud tölteni

A Tesla‑turbina egy lapát nélküli, centripetális áramlású turbina, amelyet a legendás fizikus, Nikola Tesla talált fel 1913-ban. A hatásfoka a határréteg‑jelenségen alapul, nem pedig azon, hogy a gáz vagy folyadék közvetlenül lapátokra

Mielőtt továbblépnél