Kutyaszorítóban a szuperelit ügyvédei: Németország elfogatóparancsot adott ki

2020.10.28.
Olvasási idő: 1 perc

Négy évvel a Panama-akták néven elhíresült offshore adóelkerülési botrány kirobbanása után Németország elfogatóparancsot adott ki a panamai Mossack Fonseca ügyvédi iroda két alapítója ellen.

Jürgen Mossack (72, képen balra) és Ramón Fonseca (68, jobbra) alapítókat adóelkerülés és nemzetközi bűnszövetkezet futtatása miatt szeretnék a német hatóságok rács mögött tudni, írja a Süddeutsche Zeitung, NDR és WDR.

A kölni ügyészség sajtószóvivője megerősítette a hírt, miszerint nemzetközi elfogatóparancsot adtak ki a két ügyvéd ellen, akik ügyvédi irodájukon keresztül évtizedekig segítették a globális elit tagjait adóelkerülésben, sokszor neves bankokkal, mint HSBC és USB együttműködve. A Panama-aktákból korábban az is kiderült, hogy drogkartellek vezetői, maffiavezérek, korrupt afrikai diktátorok is az ügyfeleik között voltak.

Kapcsolódó: Globális adózási visszaélések, pénzmosás és korrupció: a szegények a legnagyobb vesztesek

A kölni sajtószóvivő hozzátette, a 2014-ben lefoglalt Mossack Fonseca adatok elegendő bizonyítékkal szolgálnak legalább 600 bűncselekmény tényéről. Mossack és Fonseca mind ezidáig tagadja, hogy bűnösök lennének.

A Süddeutsche Zeitung riportjából kiderült, hogy Panama nem adja ki állampolgárait harmadik országoknak, tehát még kétes, hogy mikor és milyen formában lesznek elítélve. A nyomozók abban bíznak, hogy a Németországban született Mossack önkéntesen visszatér az országba, amiért cserébe enyhített börtönbüntetést kaphat idős korára való tekintettel.

Ramón Fonseca, aki korábban elnöki tanácsadó volt, 1986-ban alapította a hírhedt ügyvédi irodát. 2018-as bezárásáig a Mossack Fonseca 40 országban volt aktív Kínán és Magyarországon keresztül egészen Egyesült Államokig, és szolgálta a szuperelit kétes érdekeit.

(Forrás: icij.org)

Zsófi

Minden érdekel, ami izgalmas, innovatív vagy meghökkentő – legyen szó technológiáról, gazdaságról vagy váratlan fordulatokról a nagyvilágban. Ezek a témák kizökkentenek a hétköznapokból, és új nézőpontokat mutatnak meg.

Latest from Blog

A világ leggyilkosabb mérgét keverte ki egy egyetemista

Szirénázó rendőrautók, tűzoltók és speciális vegyivédelmi alakulatok sora lepték el a Massachusetts Institute of Technology (MIT) campusát, miután a világ egyik legtekintélyesebb tudományos egyetemén pánikszerű riasztást váltott ki az egyik hallgató rendkívül

Kipukkadt a hidrogénlufi: A zöld energia kiábrándító valósága

Elon Musk egyszer „megdöbbentően nagy ostobaságnak” nevezte a hidrogén üzemanyagként való használatát az autóiparban, ám a világ egyik legsikeresebb elektromosautó-gyártójának elutasítása sem tudta eltántorítani a politikai döntéshozókat attól, hogy a zöld energia

Így szorított ki tízezer nyelvet az angol

Amikor a Föld nyelvi sokszínűségére gondolunk, többnyire a ma aktívan használt, nagyjából hétezer beszélt nyelvből indulunk ki. Ez a lenyűgöző adat azonban csupán egyetlen pillanatfelvétel az emberiség több tízezer éves történetében. Nyelvészek

Ezért buknak el a külföldi alapkezelők Kínában

A Fidelity International (FIL) a legújabb globális alapkezelő, amely a hírek szerint mérlegeli a kínai lakossági alapkezelési üzletágból való kivonulást. A cég három évvel ezelőtt teljes egészében saját tulajdonú leányvállalatot hozott létre
Instagram

Így éld túl a modern kor legnagyobb Instagram rémálmát

Mindannyiunkkal előfordult már az a gyomorszorító pillanat, amikor egy ismerős, egy ex-pasi vagy egy kiszemeltünk több éves Instagram-fotóit böngészve az ujjunk meglódul, és a képernyőt megérintve véletlenül rákattintunk a piros szívre. A

A sci-fi írók sem merték megjósolni a hatósági brutalitást

A tudományos-fantasztikus irodalom legsötétebb jövőképei ritkán válnak egyetlen drámai fordulattal valóra. Ehelyett a technológiai kontroll hálója csendben, lépésről lépésre szövődik körénk, amíg a totális megfigyelés és a szigorított fizikai kényszerítés a mindennapi