Trump beiktatásáig adtak ultimátumot az izraeli túszok szabadon bocsátására

2024.12.10.
Olvasási idő: 1 perc

Donald Trump megválasztott elnök közel-keleti ügyekért felelős különmegbízottja hétfőn arra figyelmeztetett, hogy ha a Gázában fogva tartott izraeli túszokat nem engedik szabadon az elnök beiktatásáig, akkor „nem lesz szép napjuk” a fogva tartóknak.

Steve Witkoff, aki hivatalosan a Trump adminisztráció hivatalba lépésével foglalja el tisztségét, azt mondta, ő maga a Hamász és Izrael közötti tűzszünetben reménykedik még a beiktatás előtt. Trump január 20-án költözhet be a Fehér Házba.

„Hallották, mit mondott az elnök, jobb, ha szabadon engedik őket” – mondta Trumpra hivatkozva.

Trump megválasztott elnök korábban a közösségi médiában valóban azt mondta, hogy súlyos következményekkel fog járni, ha a túszokat nem engedik szabadon a megadott határidőig.

Witkoffot az éppen zajló Abu-Dzabi Bitcoin-konferencián faggatta a Reuters riportere az előadása után. A résztvevőknek 9.999 dollárjukba kerül, hogy részt vehessenek az ehhez hasonló speciális szekciókon, amelyek a média részvétele nélkül zajlanak.

Több mint egy éve tart a háború

A Hamász katonái 1200 embert öltek meg és 250-et ejtettek túszul a 2023. október 7-én Izrael ellen végrehajtott támadásuk során, izraeli források szerint. A túszok között izraeli-amerikai kettős állampolgárok is vannak.

Eddig több mint 100 embert sikerült kiszabadítani tárgyalások, illetve izraeli katonai akciók révén. A 101 Gázában tartott túsznak már csak nagyjából fele lehet életben a becslések szerint.

Az Izrael által indított ellentámadás óta már több mint 44.700 embert öltek meg a terület közigazgatási hatóságainak adatai alapján. További több ezer ember romok alatt vesztette életét.

Winterbrn

2017-ben kezdtem el kriptovalutákkal foglalkozni a CoinColorsnál. A BitcoinBázison – kisebb-nagyobb megszakításokkal – 2019 óta tevékenykedem szerkesztőként. Széles körű tapasztalattal rendelkezem a kriptovaluták, a blokklánc-technológia és a fintech világában. Hiszek a Bitcoin elsőbbrendűségében, de nem tartom magam Bitcoin-maxinak. Fő érdeklődési területem a blokklánc-technológia és annak valóélet-beli felhasználása.

Legfrissebb hírek

Építheti Kína az ember-robot hadseregét

A sencseni Southern University of Science and Technology kutatói bemutattak egy viselhető robotrendszert, amely két független mechanikus lábat és egy törzsvázat ad hozzá az emberi viselőhöz. Ezzel egy négylábú hibridet alkottak meg,
hosszú élet titka

Kiderült, mi valójában a hosszú élet titka

A hosszú élet titka régóta foglalkoztatja az embereket. Sokan a genetikában, a szigorú étrendben vagy a stressz minimalizálásában látják a választ, ám egy érsebész szerint a valóság ennél jóval egyszerűbb. Dr. Rema

Tesla-turbina LEGO-ból: még telefont is tud tölteni

A Tesla‑turbina egy lapát nélküli, centripetális áramlású turbina, amelyet a legendás fizikus, Nikola Tesla talált fel 1913-ban. A hatásfoka a határréteg‑jelenségen alapul, nem pedig azon, hogy a gáz vagy folyadék közvetlenül lapátokra

Mielőtt továbblépnél