Németország szigorít: Kitoloncolhatják a bevándorlókat?

2025.01.04.
Olvasási idő: 3 perc

A német Kereszténydemokrata Unió (CDU) javaslata szerint a menedékkérőket két büntetőítélet után kiutasítanák az országból, ezzel visszaszorítva a migránsok visszaeső bűnelkövetését.

Németországban február 23-án tartanak előrehozott választást. A várakozások szerint a CDU nyerhet, és az ország legnagyobb pártjává válhat. A szélsőjobboldali AfD szerint a javaslat nem elég, és sokkal inkább tartják választási ígéretnek, mint valós és hatékony intézkedésnek.

Bekeményít a német kormány, két bűncselekmény után kitoloncolnák a migránsokat

A lépés egyértelműen jelzi a német migrációs politika szigorodását. Carsten Linnemann, a CDU főtitkára hangsúlyozta, hogy módosítani kell a német tartózkodási törvényt, hogy a második szándékos bűncselekményt követően, beleértve a lopást, a testi sértést, a kábítószerrel kapcsolatos bűncselekményeket és a bliccelést, automatikus kiutasítást lehessen végrehajtani.

„Véget kell vetnünk a bűnismétlés körforgásának”

jelentette ki Linnemann, utalva a közelmúltban elkövetett támadásokra.

Az országban régóta erősödik a bevándorlásellenes hangulat. Ahogy arról mi is beszámoltunk, egy jelentés szerint Németországban 10 erőszakos bűncselekmény gyanúsítottja közül 6 külföldi származású, miközben a lakosság mindössze 14,6%-át teszik ki a bevándorlók. Az ilyen jelentések, a rémhírterjesztés, a gazdasági nehézségek és az olyan közelmúltbeli incidensek, mint a Magdeburgban történt karácsonyi piaci támadás, tovább gerjesztik a feszültséget.

Ezek az intézkedések az érvényes tartózkodási engedéllyel rendelkező személyekre vonatkoznak, nem pedig azokra, akik már kötelesek elhagyni az országot.

Friedrich Merz, az Unió kancellárjelöltje szintén támogatja a kitoloncolások kiterjesztését az olyan instabil országokból, mint Szíria és Afganisztán. Az érvelés szerint Németország nem szolgálhat menedékül azoknak, akik máshol atrocitásokat követtek el. Kiemelte továbbá, hogy a magas migrációs szint miatt Németország infrastruktúrája terhelés alatt van, és a munka- és a menekültügyi migráció egyértelmű megkülönböztetése mellett érvelt.

Az ország számos területen munkaerőhiánnyal küzd. Az intézkedések célja nem a teljes bevándorlás megállítása, hanem a munkára alkalmatlan, potenciális veszélyt jelentő egyének kiszűrése. 2024-ben a németek új programot indítottak a képzett szakemberek bevonzására. A pozitív elbírálások kétharmada orvosi és ápolói képesítésekkel kapcsolatos. A mérnökök, tanárok és más pedagógusok szintén a leginkább elismert külföldi képesítések közé tartoztak.

Valós intézkedés vagy szavazatmaximalizálás?

Az intézkedéssel nem mindenki elégedett. A jobboldali Alternatíva Németországért (AfD) párt elégtelennek titulálta a CDU javaslatát. Alice Weidel, az AfD kancellárjelöltje politikai pózolással vádolta a CDU-t, és azt állította, hogy az intézkedések nem kezelnék hatékonyan a külföldiek okozta bűnözési válságot.

A növekvő aggodalmak közepette zajló bevándorlási vita a választások egyik fontos témája, ezért minden politikai párt igyekszik állást foglalni az ügyben. A CDU reformtörekvései a közvélemény eddigi csalódottságára és a szigorúbb politikák növekvő támogatottságára reagálnak. Az elmúlt időszakban az AfD alternatív hangként jelentősen megerősödött, és még szigorúbb lépéseket követel a kormányzattól. Szerintük már az első bűncselekmény után ki kéne utasítani a menekülteket.

A német parlamenti pártok hagyományosan nem kötnek koalíciót a szélsőjobboldallal, ezáltal kiszorítják őket a kormányzatból. Azonban az AfD egyre erősödik, és kérdéses, hogy további helyeket fognak-e nyerni februárban. A legnagyobb német pártok a választási győzelem reményében a bevándorlás szigorítása mellett kampányolnak, ami kifoghatja a szelet a szélsőjobb vitorlájából.

Érdekesség, hogy nemrégiben Elon Musk is nyilatkozott a német belpolitikával kapcsolatban. A világ leggazdagabb és egyik legbefolyásosabb üzletembere szerint csak az AfD mentheti meg Németországot. A kijelentésre reagálva a felháborodott német kormány választási beavatkozással vádolta meg Muskot.

dozsaben

Jelenleg a Budapesti Corvinus Egyetemen tanulok, és aktív tagja vagyok egy szakkollégiumnak. Érdeklődési köröm széles skálán mozog: a nemzetközi gazdaságtantól a globális politikai folyamatokon át a politikai és társadalmi jelenségekig. A szerkesztőséghez 2023-ban csatlakoztam azzal a céllal, hogy közérthető, mégis mélyreható írásokon keresztül hozzam közelebb az összetettebb témákat az olvasókhoz.

Legfrissebb hírek

arcfelismerés

Arcod a belépőd – de milyen árat fizetsz érte?

Hamarosan papíralapú beszállókártya és útlevél nélkül utazhatunk, hiszen az arcfelismerésnek hála, nem lesz többé szükség semmilyen dokumentumra. De mi jön ezután: kényelmes utazás vagy totális megfigyelés? Digitális útlevél, az arcod mint belépő

A Fehér Házban már a repülő autók és a Jetson család a téma

Donald Trump június 6-án rendeletet írt alá a repülő autók fejlesztésének megkezdéséről és a szabályozásuk enyhítéséről. Az amerikai elnök pénteken az amerikai drónfejlesztéssel és a szuperszonikus repülési technológiával kapcsolatos törvényeket írt alá,

Hová tűntek a dolgozó fiatalok Magyarországon?

Egyre gyakrabban merül fel a kérdés, miért tűnik úgy, hogy a fiatal felnőttek közül egyre kevesebben dolgoznak teljes állásban, mégis látszólag megvan mindenük? A jelenség nemcsak szociológiai, hanem generációs, pszichológiai és kulturális

Pár éven belül megelőzheti a ChatGPT-t egy új AI chatbot?

A Perplexity mesterséges intelligenciája 780 millió kérdést kapott májusban, mondta Aravind Srinivas vezérigazgató a Bloomberg Tech Summit csütörtöki rendezvényén. Srinivas szerint az AI chatbotnak 780 millió kérdést tettek fel az előző hónapban,
hu_HUHungarian

Mielőtt továbblépnél