A digitális eurót támogató jobboldaliak nyerték meg a német választást

2025.02.25.
Olvasási idő: 2 perc

A Friedrich Merz vezette jobbközép pártszövetség (CDU/CSU) a szavazatok 28,52%-át szerezte meg, míg a szélsőjobboldaliak (AfD) aggasztó módon 20,8%-os támogatottságot értek el.

A jobbközép szövetségnek sikerült a legtöbb mandátumot megszereznie Németország vasárnapi parlamenti választásán. A Friedrich Merz vezette CDU/CSU a szavazatok 28,52%-át szerezte meg, ami azt jelenti, hogy a 630 fős törvényhozásban 208 helyet szerzett a pártszövetség.

A szavazatok 28,5%-a azonban nem elég ahhoz, hogy a CDU/CSU egyedül alakítson kormányt, ezért koalíciós partnerre lesz szüksége. Emiatt felmerült, hogy Friedrich Merz Olaf Scholz pártjával, a balközép SPD-vel lépne koalícióra.

Érdemes megjegyezni, hogy a megválasztott CDU/CSU elnöke az a Friedrich Merz, aki korábban a Covid-útlevelek bevezetését, az oltatlanokra vonatkozó korlátozások szigorítását és a digitális személyi igazolványok bevezetését támogatta. Ennek ellenére Merz győzelme megakadályozta, hogy a német szélsőjobboldali párt (AfD) nyerje meg a választást. Így is aggasztó, hogy az AfD négy évvel ezelőtthöz képest megduplázta a szavazóinak számát.

Merz jó eséllyel a digitális euró mellett teszi majd le a voksát

A politikai felfordulás közepette Mark Foster, az EU-s Crypto Council for Innovation vezetője arra számít, hogy a jobbközép szövetség valószínűleg támogatni fogja az Európai Unió digitális innovációval kapcsolatos megközelítését, így például a digitális euró bevezetését is.

„Nem gondolom, hogy az előző kormányhoz képest egyik napról a másikra hatalmas változás következik be a digitális eszközökkel vagy a digitális euróval kapcsolatos politikában, de az új kormány talán nyitottabban fog elgondolkodni azon, hogy ezek a megoldások hogyan segíthetnek a német és az európai gazdaság versenyképességének javításában…” – mondta Foster.

A digitális eurón az Európai Központi Bank 2023-ban kezdett el dolgozni, a projekt pedig azóta is az úgynevezett előkészítési szakaszban van, amelyben megvizsgálják a valuta lehetséges hatásait és technikai követelményeit.

Fontos megjegyezni, hogy a központi banki digitális valuták (CBDC-k) – mint amilyen a digitális euró is lenne – köztudottan adatvédelmi és megfigyelési aggályokat vetnek fel. A CBDC-k nem decentralizáltak, ami azt jelenti, hogy például a Bitcoinnal ellentétben van egy központi felügyelő szervezet – a CBDC-k esetében a jegybank és a kormány -, amely szabályozhatja a piacot és ellenőrizheti a tranzakciókat. Vagyis a digitális euró esetleges bevezetése mindenképpen aggályokat vetne fel az EU-s állampolgárok magánéletének védelmével kapcsolatban.

Érdekelhet még: Kriptoszolgáltatásokat indít az egyik legnagyobb német vagyonkezelő

TK

Közgazdasági tanulmányaim révén kerültem közel a globális folyamatok elemzéséhez, azóta pedig egyre inkább a geopolitika és a makrogazdasági trendek váltak a fő érdeklődési területeimmé. Emellett élénken figyelem a tudományos-technológiai fejlődést, különös tekintettel az űrkutatásra, amely szerintem a következő évtized egyik kulcsterülete lesz.

Legfrissebb hírek

innováció

Civilizációk átka: Miért fullad ki minden aranykor?

A történelem során számos város és nemzet csillaga korán leáldozott, hiába voltak az innováció fénypontjai. Miért nem sikerül egyetlen helynek sem fenntartania hosszú távon kiemelkedő szerepét? Vajon valaha is sikerül kitörni Cardwell
arcfelismerés

Arcod a belépőd – de milyen árat fizetsz érte?

Hamarosan papíralapú beszállókártya és útlevél nélkül utazhatunk, hiszen az arcfelismerésnek hála, nem lesz többé szükség semmilyen dokumentumra. De mi jön ezután: kényelmes utazás vagy totális megfigyelés? Digitális útlevél, az arcod mint belépő

A Fehér Házban már a repülő autók és a Jetson család a téma

Donald Trump június 6-án rendeletet írt alá a repülő autók fejlesztésének megkezdéséről és a szabályozásuk enyhítéséről. Az amerikai elnök pénteken az amerikai drónfejlesztéssel és a szuperszonikus repülési technológiával kapcsolatos törvényeket írt alá,

Hová tűntek a dolgozó fiatalok Magyarországon?

Egyre gyakrabban merül fel a kérdés, miért tűnik úgy, hogy a fiatal felnőttek közül egyre kevesebben dolgoznak teljes állásban, mégis látszólag megvan mindenük? A jelenség nemcsak szociológiai, hanem generációs, pszichológiai és kulturális
hu_HUHungarian

Mielőtt továbblépnél