A SEC 50 ezer dolláros ösztönzőt kínál azoknak, akik felmondanak vagy nyugdíjba mennek

2025.03.05.
Olvasási idő: 2 perc

Mit szólnál, ha a munkáltatód fizetne azért, hogy felmondj vagy egyenest nyugdíjba vonulj? A SEC épp ezt teszi és meglehetősen borsos összeget kínál alkalmazottainak – 50 ezer dollár a jussa annak, aki lelép.

A szövetségi ügynökségek által a közelmúltban bevetett stratégiát követve, amely következtében több ezer alkalmazottat bocsátanak el, az Amerikai Értékpapír- és Tőzsdefelügyelet is nyugdíjba vonulásra vagy felmondásra szólította fel munkatársait. A SEC 50 ezer dolláros ösztönzőt kínál munkavállalói számára, amit a pénzügyi szabályozó hatóság „önkéntes korai nyugdíjba vonulási” programnak nevez.

A Trump-adminisztráció és a Kormányzati Hatékonyság Minisztériuma (DOGE) arra összpontosítja erőfeszítéseit, hogy jelentősen karcsúsítsa a kormányzati munkaerőt és több területen is pénzt takarítson meg az államháztartásnak.

Tömeges elbocsátások és szövetségi kivásárlási programok az eddigi törekvéseik eredményei. Ennek eredményeképpen a SEC felajánlotta alkalmazottainak, hogy felmondhatnak vagy nyugdíjba vonulhatnak 50 ezer dollár készpénzért cserébe.

A SEC az önkéntes nyugdíjba vonulást promotálja

Ken Johnson, a SEC operatív igazgatója elmondta, hogy az önkéntes korengedményes nyugdíjba vonulási programban azok a foglalkoztatottak vehetnek részt, akik 2025. január 24. előtt szerepeltek az ügynökség fizetési listáján.

Az ösztönzőre jogosult alkalmazottaknak 2025. március 21-ig kell meghozniuk döntésüket és 2025. április 4-ig el kell hagyniuk az ügynökséget. A program lehetővé teszi, hogy a munkavállalók vagy felmondjanak, vagy áthelyezzék őket egy másik ügynökséghez, vagy azonnal nyugdíjba vonuljanak.

A tájékoztató azt is kimondta, hogy azok az alkalmazottak, akik elfogadják az ösztönzőt, de öt éven belül visszatérnek a SEC-hez, kötelesek azt teljes egészében visszafizetni.

A Trump-kormányzat szövetségi munkaerő csökkentésére irányuló igyekezetei már több mint 100 ezer civil munkahely megszűnését eredményezték, és úgy tűnik, hogy ez a tendencia nem csökken. A Fehér Ház februárban utasította arra a szövetségi ügynökségeket, hogy március 13-ig nyújtsák be a „nagyarányú létszámcsökkentésre” vonatkozó terveiket.

A SEC kivásárlási ajánlatának azonnali költségeit várhatóan ellensúlyozni fogja az ajánlatot elfogadó alkalmazottakhoz kapcsolódó további kiadások megszűnése.

Emellett a SEC elrendelte alkalmazottainak, beleértve a szakszervezetben dolgozókat is, hogy 2025. április 14-től térjenek vissza az irodába. Ez a határozat az elnök azon rendelkezését követi, amely a dolgozók személyes munkavégzését követeli meg. Ez az intézkedés nem meglepő, hiszen Donald Trump már hivatalba lépésének első napján arra utasította a minisztériumok és ügynökségek vezetőit, hogy „tegyenek meg minden szükséges lépést a távmunka felszámolása érdekében”. A munkavállalók nemtetszésüket fejezték ki ezzel kapcsolatban.

Kivásárlások a munkaerőpiacon

A SEC kivásárlási programja összhangban van a kormány azon céljával, hogy jelentősen csökkentse a kormányzati munkaerőt. Egyike a sok más ügynökségnek, amely ösztönzőket kínált a munkavállalóknak, hogy önként váljanak meg szerepkörüktől.

Az elmúlt évtizedben évente átlagosan 62 000 szövetségi alkalmazott ment nyugdíjba, de a DOGE és Trump elnök stratégiáival ez a szám várhatóan meredeken emelkedni fog.

Elkezdődtek a reformok az USA-ban és újabban az ország elnöke mellett a SEC, illetve a CFTC vezetője is kriptobarát szemléletmódot képvisel.

Tünde

Jelenleg közgazdásznak tanulok a Debreceni Egyetem Pénzügy és számvitel szakán, mellette pedig újságíróként és fordítóként ténykedem. A BitcoinBázis csapatához 2021 nyarán csatlakoztam, egy rövidebb szabadúszó időszakot követően. A pénzügyi világ működése régóta foglalkoztat és előszeretettel követem nyomon az innovációit. A kriptovalutákkal a BB révén ismerkedtem meg, ahol azóta gazdasági történésekkel, technológiai újításokkal és kriptopiaci fejleményekkel kapcsolatban írok beszámolókat.

Legfrissebb hírek

innováció

Civilizációk átka: Miért fullad ki minden aranykor?

A történelem során számos város és nemzet csillaga korán leáldozott, hiába voltak az innováció fénypontjai. Miért nem sikerül egyetlen helynek sem fenntartania hosszú távon kiemelkedő szerepét? Vajon valaha is sikerül kitörni Cardwell
arcfelismerés

Arcod a belépőd – de milyen árat fizetsz érte?

Hamarosan papíralapú beszállókártya és útlevél nélkül utazhatunk, hiszen az arcfelismerésnek hála, nem lesz többé szükség semmilyen dokumentumra. De mi jön ezután: kényelmes utazás vagy totális megfigyelés? Digitális útlevél, az arcod mint belépő

A Fehér Házban már a repülő autók és a Jetson család a téma

Donald Trump június 6-án rendeletet írt alá a repülő autók fejlesztésének megkezdéséről és a szabályozásuk enyhítéséről. Az amerikai elnök pénteken az amerikai drónfejlesztéssel és a szuperszonikus repülési technológiával kapcsolatos törvényeket írt alá,

Hová tűntek a dolgozó fiatalok Magyarországon?

Egyre gyakrabban merül fel a kérdés, miért tűnik úgy, hogy a fiatal felnőttek közül egyre kevesebben dolgoznak teljes állásban, mégis látszólag megvan mindenük? A jelenség nemcsak szociológiai, hanem generációs, pszichológiai és kulturális
hu_HUHungarian

Mielőtt továbblépnél