Kanada 68 millió dolláros Starlink-szerződéstől lépett vissza az amerikai vámok miatt

2025.03.06.
Olvasási idő: 2 perc

Donald Trump amerikai elnök kereskedelmi háborúja miatt Elon Musk is a tűzvonalban van.

Trump gazdasági háborút indított az USA két legszorosabb kereskedelmi partnere és politikai szövetségese, Mexikó és Kanada ellen. Kedden ugyanis az amerikai kormány bevezette a 25%-os import-vámokat, amely óriási felháborodást okozott, és amelyre Kanada azonnal vámokkal vágott vissza. Emellett ezek az országok más gazdasági szankciókat is bevezettek az USA ellen, köztük olyanokat is, amelyek Trump politikai partnerét, Elon Muskot célozzák.

Kedden Rob Ford, Ontario (Kanada legnépesebb tartománya) vezetője bejelentette, hogy felmondott egy 100 millió kanadai dolláros (68 millió amerikai dollár) szerződést Musk műholdas cégével, a Starlinkkel.

„Nem fogunk olyan emberekkel szerződést kötni, akik lehetővé teszik és ösztönzik a tartományunk és az országunk elleni gazdasági támadásokat” – mondta Ford.

Ezen túlmenően a politikai vezető arról is beszélt, hogy megtiltanák az amerikai vállalatoknak az Ontarioban évente felmerülő, 30 milliárd dollár értékű közbeszerzési szerződésekre való ajánlattételt.

„Az amerikai székhelyű vállalkozások most több tízmilliárd dollárnyi bevételtől esnek el. Csak Trump elnököt hibáztathatják” – jelentette ki Ford.

Musk már korábban is összetűzésbe keveredett a kanadaiakkal

Érdemes megjegyezni, hogy korábban egy magas rangú kanadai tisztviselő azt javasolta, hogy vezessenek be általános vámot Musk autógyártó cégére, a Teslára.

„Olyan amerikai érdekeltek ellen fogunk fellépni, akik számítanak a Fehér Háznak. 100%-os vámot javasoltam az összes Teslára” – jelentette be nemrég Chrystia Freeland, Kanada volt miniszterelnök-helyettese. Freeland nemrég mondott le a pozíciójáról, hogy induljon a kanadai miniszterelnöki posztért.

„Felszólítom az összes olyan országot, amelyet érint ez a vám, hogy csatlakozzon hozzánk, és a megtorlásunk konkrét Trump-választókerületeket fog megcélozni” – tette hozzá Freeland.

A kanadaiak egy nagy része egyébként nem szereti Muskot, amit az is jól bizonyít, hogy nemrég mintegy 230 000 kanadai írta alá azt a petíciót, amelynek célja Musk kanadai állampolgárságának visszavonása volt. Musk azért rendelkezik kanadai állampolgársággal, mert édesanyja, Maye Musk Saskatchewanban született. A petíció azzal vádolta a milliárdost, hogy megpróbálja eltörölni a kanadai szuverenitást. Erre válaszul a Tesla és a SpaceX feje azt tweetelte, hogy Kanada nem is igazi ország.

Fontos megjegyezni, hogy a nemrégiben közzétett statisztikák szerint a Tesla eladásai az európai nemzetekben, valamint Kaliforniában – amely korábban a vállalat fellegvárának számított – zuhanórepülésben vannak. Emellett Musk vállalatának eladásai Ausztráliában 70%-kal estek vissza.

Érdekelhet még: Hatalmas piaci értéke van a globális űrszektornak

TK

Közgazdasági tanulmányaim révén kerültem közel a globális folyamatok elemzéséhez, azóta pedig egyre inkább a geopolitika és a makrogazdasági trendek váltak a fő érdeklődési területeimmé. Emellett élénken figyelem a tudományos-technológiai fejlődést, különös tekintettel az űrkutatásra, amely szerintem a következő évtized egyik kulcsterülete lesz.

Legfrissebb hírek

innováció

Civilizációk átka: Miért fullad ki minden aranykor?

A történelem során számos város és nemzet csillaga korán leáldozott, hiába voltak az innováció fénypontjai. Miért nem sikerül egyetlen helynek sem fenntartania hosszú távon kiemelkedő szerepét? Vajon valaha is sikerül kitörni Cardwell
arcfelismerés

Arcod a belépőd – de milyen árat fizetsz érte?

Hamarosan papíralapú beszállókártya és útlevél nélkül utazhatunk, hiszen az arcfelismerésnek hála, nem lesz többé szükség semmilyen dokumentumra. De mi jön ezután: kényelmes utazás vagy totális megfigyelés? Digitális útlevél, az arcod mint belépő

A Fehér Házban már a repülő autók és a Jetson család a téma

Donald Trump június 6-án rendeletet írt alá a repülő autók fejlesztésének megkezdéséről és a szabályozásuk enyhítéséről. Az amerikai elnök pénteken az amerikai drónfejlesztéssel és a szuperszonikus repülési technológiával kapcsolatos törvényeket írt alá,

Hová tűntek a dolgozó fiatalok Magyarországon?

Egyre gyakrabban merül fel a kérdés, miért tűnik úgy, hogy a fiatal felnőttek közül egyre kevesebben dolgoznak teljes állásban, mégis látszólag megvan mindenük? A jelenség nemcsak szociológiai, hanem generációs, pszichológiai és kulturális
hu_HUHungarian

Mielőtt továbblépnél