A kijárási tilalom nem csak életeket mentett, hanem munkahelyeket ölt meg

2020.11.16.
Olvasási idő: 5 perc

A COVID-19 első, márciusban kezdődő hulláma során sok állam vezetője egyetértett abban, hogy a közegészség védelme érdekében kormányzati beavatkozásokra és számos vállalkozás kényszerű bezárására van szükség. De megérte mindez? 

A állami beavatkozások miatt például az Egyesült Államokban kifejezetten súlyosbodott a helyzet, mivel a széles körben alkalmazott gazdasági pusztítás munkahelyek millióinak elvesztéséhez és súlyos jövedelemveszteséghez vezetett. Mindeközben a koronavírus halálozási aránya sem lett jobb a szigorú intézkedések után.

Néhány hónappal a világjárvány megjelenése után, valamennyi kormány mérlegelte a COVID-19 és a gazdasági veszteségek súlyosságát, majd lassan újra teret kapott a gazdaság fellendítését célzó politika. Természetesen ezek az államok csak lehetőséget adtak a vállalatok számára és nem kötelezték újraindíttatásukat. 

Az enyhítéseket sokan tömeggyilkosságnak nevezték, többek között Georgia állam kormányzója, Brian Kemp is, aki szerint a korlátozások enyhítése emberáldozatokat követel, a georgiai lakosokat pedig a világjárvány ideje alatti viselkedésük miatt „példáképeknek” nevezte.

A koronavírus-járvány első megjelenése óta egyre világosabb képet kapunk az egyes államok különböző eljárásairól és sikereiről, és úgy tűnik, az „újranyitott” vállalkozások összességében sikeresebbek az elzárkózott vállalkozásoknál.

„A gazdaság visszaállítása érdekében azzal, hogy engedik az embereket munkába járni, a konzervatív államok messze felülmúlják a liberális államokat.” – írja Carrie Sheffield amerikai rovatvezető.

Ezzel az állítással egyidejűleg kijelenthetjük, hogy az emberek gyorsan alkalmazkodnak a körülményekhez, s most sokkal többet tudunk a vírus kezeléséről és arról, kiket fenyeget leginkább a járvány.

#Maradjotthon – de hogyan?

A luxus szellemi munkakörben dolgozók  szerint az otthon maradás az egyetlen megoldás a járvány megállítására- nyílvánvalóan azért vélekednek így, mert ők megengedhetik maguknak, hogy otthon maradjanak. Sokak szerint viszont, a kijárási tilalom „a munkásosztály elleni legszörnyűbb támadás az elmúlt fél évszázadban.”

„A fizikai munkát végzők továbbra is dolgoznak, beleértve a 60 éveseket is, akik nagyobb veszélynek vannak kitéve.” – mondja Martin Kulldroff, biostatisztikus. Kollégája, Jay Bhattacharya állítása szerint pedig „a kisebbségek közötti elhalálozási arány azért volt magasabb, mert számukra nem adatott meg a lehetőség, hogy otthon maradjanak. Valójában, a felülről lefelé irányuló politikai intézkedés regresszív és monomániát tükröz.” Ezt szem előtt tartva világos, hogy a tehetősebb emberek miért tartják a korlátozó intézkedéseket a legjobb megoldásnak.

Rengeteg ember számára a hosszabb ideig tartó jövedelem és társadalmi interakció nélküli élet halálhoz is vezethet. Martin Kulldorff azt állítja, a korlátozások nem veszik figyelembe a szélesebb körű népegészségügyi kérdéseket és járulékos károkat okoznak, mint például „szív- és érrendszeri betegségeket, a rákos megbetegedések számának növekedését és az immunrendszer gyengülését is.”

A társadalom „még hosszú ideig el fogja szenvedni a lezárások okozta egészségkárosodásokat.”– mondja Dr. Bhattacharya.

Vegyes üzenetek

Bhattacharya a korlátozások politizálását hangsúlyozza: „Amikor tavasszal a „Fekete életek számítanak” egyenlő bánásmódért küzdő civil tüntetések voltak, 1300 epidemiológus – járványos betegségek szakorvosai – aláírt egy nyilatkozatot, miszerint ezen összejövetelek jót tesznek a közegészségügynek”, miközben ugyanezen epidemiológusok azt hangoztatták, hogy „a karantént be kell tartani”.

Egy ilyen ellentmondás dacol a logikával és aláássa a vírus veszélyességével kapcsolatos érveket. Ha ez az új vírus valóban annyira veszélyes, mint ahogy azt mondják, akkor a világjárvány idején a tömeges tiltakozásokat és zavargásokat támogató politikai vezetők rosszul vélekednek. Ezt az ellentmondást számtalan perben idézték, melyekben a Covid-19 korlátozások érvényességét és alkotmányosságát vitatják.

Sokszor, ezek az átgondolatlan korlátozások olyan alkotmányilag védett jogokat céloznak meg, mint a vallásszabadság gyakorlása. Samuel Alito, a Legfelsőbb Bíróság tagja elítélte a Nevadai kormányzó korlátozásait, mondván „Nem meglepő, hogy Nevada elkülönülne a szerencsejáték-ipar és dolgozói érdekei miatt… viszont kötelességünk megvédeni az Alkotmányt, és még egy közegészségügyi vészhelyzet sem menthet fel minket e felelősség alól.”

Ez a kritika azonban nem nyerte el a Legfelsőbb Bíróság támogatását, mivel „a kormányzó a felelős a lakosság világjárványban való védelméért”.

Az állam legrosszabb bűnözői

A szabályok betartása politikailag előnyös lehet, de sokkal jelentősebb problémát jelent az alapvető szabadságjogok szempontjából, mivel a védelmi korlátozásokat – nem demokratikus eszközökkel – a kormányok vagy közigazgatási szervek adták ki.

A korlátozások értelmetlenek lennének betartásuk és felülvizsgálatuk nélkül, így számos amerikai nagyváros munkacsoportokat hozott létre a szabályok betartásainak ellenőrzésére. Például, Los-Angeles polgármestere, Eric Garcetti azzal fenyegetőzött, hogy betiltja a közszolgáltatásokat azok számára, akik házibulikat szerveznek. Garcetti a privát összejöveteleket is irányítása alá akarja venni, akárcsak az általa bezárni kényszerült bárokat és szórakozóhelyeket – ezen intézkedését viszont ellehetetleníti az ellenőrzéshez szükséges erőforrások hiánya.

A New York-i Sheriff Hivatal nemrég egy több mint 200 fős összejövetelt buktatott le, ahol maszk nélkül táncoltak, alkoholizáltak és vízipipáztak – megszegve ezzel a koronavírus korlátozásokat. A kormány tipikus eljárásához hűen a hely tulajdonosát a vészhelyzeti korlátozások megszegéséért, alkohol engedély nélküli értékesítésért és raktározásért büntették meg.  Mi is lenne velünk a kormány nélkül?

Kalifornia kormányzója, Gavin Newsom már régóta része annak a törekvésnek, mely a közegészségügy érdekének leple alatt korlátozza a szabadságjogokat. Newsom kormányzó és a Kaliforniai Közegészségügyi Minisztérium új biztonsági intézkedéseket adott ki minden magán-összejövetelre a Hálaadás ünnepe alatt, melyek a következők:

  • egyszerre legfeljebb három háztartás gyűlhet össze – beleértve a házigazdákat és a vendégeket
  • az összejövetelt csak a szabadban lehet megrendezni, és maximum 2 órán át tarthat

Tekintettel Newsom beavatkozási hajlamaira, valószínű, hogy ezeket a korlátozásokat meg fogják valósítani. Azt, hogy hogyan fogja mindenezen intézkedéseket a kormány betarttatni és ellenőrizni, kíváncsian várjuk.

Az intézkedések, a felülről lefelé politikai stratégia kudarcot vallott. A szigorú korlátozások családok millióinak jövedelmét pusztították el, miközben nem értek el sikeres eredményt a halálozási arány növekedésének megállításában. Ennek a sikertelen kísérletnek véget kellene mihamarabb vetni!

Szerző:

Mitch Nemet, kockázatkezelési szakember

Fanny

A kriptovaluták iránti érdeklődésem 2020-ban kezdődött – azóta nem tudok szabadulni tőlük. Mélyen beleástam magam a témába, folyamatosan követem a legújabb fejleményeket és kutatom, hogyan formálhatja át mindennapi életünket a blokklánc technológia.

Latest from Blog

Az El Niño időzített bombává változtatja az óceánt

A mexikói Michoacán állam tengerpartján, Lázaro Cárdenas kikötővárosában a hullámok már napok óta gyanúsan magasra csaptak. Az óceán morajlása nem a megszokott trópusi ritmust követte, hanem egy készülő katasztrófa baljós nyitányát sejtették.

Emberi hűtőszekrényt találtak ki a japánok a hőség ellen

Idén nyáron a világszerte tapasztalható, rekordszintű hőmérsékletek ismét élesen emlékeztettek a klímaváltozás egyre súlyosbodó hatásaira. Ha nincs légkondicionálód vagy medencéd, amelyben lehűthetnéd magad, nagyon kevés lehetőséged marad arra, hogy elmenekülj a hőség
MrBeast

Évi 75 millió? Ezek a legjobban fizető AI-állások

Nem kell teljes karrierváltás ahhoz, hogy valaki évi tízmilliókkal többet keressen. Elég a meglévő tech-tudásra ráépíteni az AI-készségeket, hogy valaki akár 85%-kal többet keressen. 85%-kal is többet fizethet az AI-tudás, itt a

Itt a textil, ami a világűrbe küldi a nyári hőséget

Az Adelaide-i Egyetem kutatói egy Nobel-díjas technológiai áttörés segítségével forgatják fel a nyári öltözködés évszázados szabályait. A nyári kánikula beálltával az évszázados megszokás és a józan ész mindig azt diktálja, hogy a

A világ leggyilkosabb mérgét keverte ki egy egyetemista

Szirénázó rendőrautók, tűzoltók és speciális vegyivédelmi alakulatok sora lepték el a Massachusetts Institute of Technology (MIT) campusát, miután a világ egyik legtekintélyesebb tudományos egyetemén pánikszerű riasztást váltott ki az egyik hallgató rendkívül

Kipukkadt a hidrogénlufi: A zöld energia kiábrándító valósága

Elon Musk egyszer „megdöbbentően nagy ostobaságnak” nevezte a hidrogén üzemanyagként való használatát az autóiparban, ám a világ egyik legsikeresebb elektromosautó-gyártójának elutasítása sem tudta eltántorítani a politikai döntéshozókat attól, hogy a zöld energia

Így szorított ki tízezer nyelvet az angol

Amikor a Föld nyelvi sokszínűségére gondolunk, többnyire a ma aktívan használt, nagyjából hétezer beszélt nyelvből indulunk ki. Ez a lenyűgöző adat azonban csupán egyetlen pillanatfelvétel az emberiség több tízezer éves történetében. Nyelvészek

Ezért buknak el a külföldi alapkezelők Kínában

A Fidelity International (FIL) a legújabb globális alapkezelő, amely a hírek szerint mérlegeli a kínai lakossági alapkezelési üzletágból való kivonulást. A cég három évvel ezelőtt teljes egészében saját tulajdonú leányvállalatot hozott létre

Mielőtt továbblépnél