Trump egy 41 országot érintő beutazási tilalmat fontolgat

2025.03.20.
Olvasási idő: 1 perc

Donald Trump amerikai elnök kormánya egy belső memorandum szerint több tucat ország állampolgáraira vonatkozó beutazási tilalmat fontolgat.

A dokumentum állítólag 41 országot sorol fel, három csoportra osztva. Az egyik csoportnak, amely többek között Afganisztánt, Iránt, Szíriát, Kubát és Észak-Koreát foglalja magába, teljes vízumtilalom lenne elrendelve.

A második csoportba tartozó öt ország – Eritrea, Haiti, Laosz, Mianmar és Dél-Szudán – részleges felfüggesztéssel szembesülne, ami a legtöbb bevándorlási vízumot – így például a turista- és diákvízumot – érintené.

A 26 országból álló harmadik csoport – köztük Fehéroroszország és Pakisztán – esetében az amerikai vízumkiadás részleges felfüggesztését fontolóra vennék, ha kormányaik „nem tesznek erőfeszítéseket a hiányosságok 60 napon belüli orvoslására” – áll a dokumentumban.

A Fehér Ház egyik tisztviselője, akit a beutazási tilalomról kérdeztek, nem tagadta a hírt, és hozzátette, még nem született döntés az ügyben.

Trump már a beiktatása óta dolgozik egy ilyen rendeleten

Trump a hivatalba lépését követően – biztonsági aggályok miatt – nyolc ország állampolgáraival szemben azonnali beutazási tilalmat vezetett be. A bevándorlási és állampolgársági törvény értelmében az elnök bármelyik ország ellen kivethet ilyen szankciókat:

„[Az elnök] felfüggesztheti valamennyi külföldi vagy a külföldiek bármely csoportjának beutazását, ha úgy találja, hogy ezeknek az egyéneknek vagy csoportoknak az Egyesült Államokba való beutazása káros lenne az Egyesült Államok érdekeire nézve” – áll a törvényben.

Hawaii tisztviselői egyébként korábban perre mentek a korlátozások miatt, azzal érvelve, hogy azok túlmutatnak a törvény által megengedetteken. A bíróságok fel is függesztették a rendeletet, mielőtt az Egyesült Államok Legfelsőbb Bírósága 2018-ban megállapította, hogy az elnök korlátozhatja a többi országból érkező beutazásokat.

Érdemes egyébként megjegyezni, hogy Trump a január 20-ai beiktatását követően arra utasította az igazságügyi minisztert és más vezető tisztviselőket, hogy azonosítsák azokat az országokat világszerte, amelyek átvilágítási információi annyira hiányosak, hogy ez indokolttá teszi a beutazások felfüggesztését.

TK

Közgazdasági tanulmányaim révén kerültem közel a globális folyamatok elemzéséhez, azóta pedig egyre inkább a geopolitika és a makrogazdasági trendek váltak a fő érdeklődési területeimmé. Emellett élénken figyelem a tudományos-technológiai fejlődést, különös tekintettel az űrkutatásra, amely szerintem a következő évtized egyik kulcsterülete lesz.

Legfrissebb hírek

innováció

Civilizációk átka: Miért fullad ki minden aranykor?

A történelem során számos város és nemzet csillaga korán leáldozott, hiába voltak az innováció fénypontjai. Miért nem sikerül egyetlen helynek sem fenntartania hosszú távon kiemelkedő szerepét? Vajon valaha is sikerül kitörni Cardwell
arcfelismerés

Arcod a belépőd – de milyen árat fizetsz érte?

Hamarosan papíralapú beszállókártya és útlevél nélkül utazhatunk, hiszen az arcfelismerésnek hála, nem lesz többé szükség semmilyen dokumentumra. De mi jön ezután: kényelmes utazás vagy totális megfigyelés? Digitális útlevél, az arcod mint belépő

A Fehér Házban már a repülő autók és a Jetson család a téma

Donald Trump június 6-án rendeletet írt alá a repülő autók fejlesztésének megkezdéséről és a szabályozásuk enyhítéséről. Az amerikai elnök pénteken az amerikai drónfejlesztéssel és a szuperszonikus repülési technológiával kapcsolatos törvényeket írt alá,

Hová tűntek a dolgozó fiatalok Magyarországon?

Egyre gyakrabban merül fel a kérdés, miért tűnik úgy, hogy a fiatal felnőttek közül egyre kevesebben dolgoznak teljes állásban, mégis látszólag megvan mindenük? A jelenség nemcsak szociológiai, hanem generációs, pszichológiai és kulturális
hu_HUHungarian

Mielőtt továbblépnél