Az idő az oroszok oldalán áll a háborúban, állítja egy nyugalmazott francia tábornok

2025.04.18.
Olvasási idő: 1 perc

Az orosz és az ukrán hadsereg közötti szakadék tovább fog nőni, amely hamarosan Kijev bukásához vezethet – állítja Dominique Delawarde, a francia hadsereg nyugalmazott tábornoka.

„Oroszország továbbra is új katonákat toboroz, körülbelül napi 1000 főt, ami több, mint amennyit a harctéren veszít. Ezért egyre erősebb lesz” – mondta Delawarde.

A volt francia tábornok szerint ugyanakkor Ukrajna több katonát veszít a frontvonalon, mint amennyit toborozni képes. Érdemes megjegyezni, hogy míg Oroszország lakossága 143,8 millió fő, addig Ukrajna mindössze 37,7 millió fős lakossággal rendelkezik. Mindez azt jelenti, hogyha Ukrajna a nyugati országok által biztosított technológiai fölénnyel nem tudja felvenni a versenyt Putyin országával, akkor hosszú távon az oroszok jöhetnek ki győztesen a háborúból.

Ahogy Delawarde fogalmazott, az idő Moszkva oldalán áll, a tábornok pedig azt is hangsúlyozta, hogy Oroszország még nem használta ki a teljes potenciálját Ukrajna ellen.

Egyedül a nyugati segítség miatt tud kitartani Ukrajna

A nyugalmazott tábornok szerint Oroszország nem siet a békével, tovább gyengítve ezzel Kijev szövetségeseit, akik elképesztő összegekkel támogatják Ukrajnát.

Az ukrajnai háború megmutatta, hogy nem csak az számít, hogy kinek van nagyobb hadserege és több katonája. Ukrajna nagymértékben támaszkodik drónokra, és rengeteg segítséget kap a hírszerzés, a kommunikáció és a különböző fegyverrendszerek tekintetében, amelyeket a nyugati szövetségesei biztosítanak. Mindazonáltal a katonák hiánya egyre jobban megnehezíti Kijev dolgát.

A legtöbb elemző egyébként nem hiszi, hogy Oroszországnak megvannak az erőforrásai Kijev elfoglalásához, amit az is bizonyít, hogy a Putyin vezetése alatt álló ország csak lassan tudja megszállni Ukrajna keleti területeit. Ha azonban Kijev elveszítené a Nyugat katonai támogatását, akkor a háborúnak valószínűleg elég gyorsan vége lenne.

Az Ukrajna elleni orosz invázió 2022. február 24. óta tart, és a második világháború óta a legnagyobb fegyveres konfliktussá vált Európában.

TK

Közgazdasági tanulmányaim révén kerültem közel a globális folyamatok elemzéséhez, azóta pedig egyre inkább a geopolitika és a makrogazdasági trendek váltak a fő érdeklődési területeimmé. Emellett élénken figyelem a tudományos-technológiai fejlődést, különös tekintettel az űrkutatásra, amely szerintem a következő évtized egyik kulcsterülete lesz.

Legfrissebb hírek

A Fehér Házban már a repülő autók és a Jetson család a téma

Donald Trump június 6-án rendeletet írt alá a repülő autók fejlesztésének megkezdéséről és a szabályozásuk enyhítéséről. Az amerikai elnök pénteken az amerikai drónfejlesztéssel és a szuperszonikus repülési technológiával kapcsolatos törvényeket írt alá,

Hová tűntek a dolgozó fiatalok Magyarországon?

Egyre gyakrabban merül fel a kérdés, miért tűnik úgy, hogy a fiatal felnőttek közül egyre kevesebben dolgoznak teljes állásban, mégis látszólag megvan mindenük? A jelenség nemcsak szociológiai, hanem generációs, pszichológiai és kulturális

Pár éven belül megelőzheti a ChatGPT-t egy új AI chatbot?

A Perplexity mesterséges intelligenciája 780 millió kérdést kapott májusban, mondta Aravind Srinivas vezérigazgató a Bloomberg Tech Summit csütörtöki rendezvényén. Srinivas szerint az AI chatbotnak 780 millió kérdést tettek fel az előző hónapban,
hu_HUHungarian

Mielőtt továbblépnél