Több mint ezer fintech cég vesztette el működési engedélyét Észtországban

2020.12.18.
Olvasási idő: 1 perc

Észtország, mely az Európai Unió egyik kripto-barát országának számít, több mint ezer fintech cég működésének engedélyezését vonta vissza 2020-ban.

A Postimees hírügynökség szerint az Észt Pénzügyi Információs Egység (FIU) idén a fintech vállalatok nagyjából 70%-ának vonta vissza működési engedélyét.

Veiko Tali, a Pénzmosás és Terrorfinanszírozás Megelőzésével Foglalkozó Kormánybizottság főtitkárhelyettese szerint az összes fintech cégre „fokozott figyelmet” kell fordítani:

Figyelemmel kell kísérnünk az új technológiák fejlődését és meg kell akadályoznunk a pénzmosás kockázatát.

A tavalyi évhez képest az Észtországban megfelelő engedéllyel működő fintech cégek száma jelentősen csökkent. A változást pedig nagyrészt az idei év júniusa hozta meg, amikor a FIU ötszáz fintech cég engedélyét vonta vissza, válaszul az országban lejátszódó 220 milliárd dolláros pénzmosási botrányra. A Pénzügyi Információs Egység azért döntött így, mivel a fintech vállalatok, miután megkapták engedélyüket, hat hónapon belül nem kezdték meg működésüket. Az ezzel járó következményt pedig a FIU vezetője, Madis Reimand “a piaci rendbetétel első lépésének” nevezte.

2017-ben az országot sokan a kriptók úttörőjének vélték a kereskedelmi és az ICO visszaélés elleni törvényei miatt. Az észtországi szabályozási rendszer azonban azóta jelentősen megváltozott, és felülmúlja az EU 2019-ben kiadott „Ismerd meg ügyfeled” pénzmosás és terrorizmus elleni törvényeit is – megnehezítve ezzel a működési engedéllyel rendelkező fintech vállalatok helyzetét.

Fanny

A kriptovaluták iránti érdeklődésem 2020-ban kezdődött – azóta nem tudok szabadulni tőlük. Mélyen beleástam magam a témába, folyamatosan követem a legújabb fejleményeket és kutatom, hogyan formálhatja át mindennapi életünket a blokklánc technológia.

Legfrissebb hírek

Építheti Kína az ember-robot hadseregét

A sencseni Southern University of Science and Technology kutatói bemutattak egy viselhető robotrendszert, amely két független mechanikus lábat és egy törzsvázat ad hozzá az emberi viselőhöz. Ezzel egy négylábú hibridet alkottak meg,
hosszú élet titka

Kiderült, mi valójában a hosszú élet titka

A hosszú élet titka régóta foglalkoztatja az embereket. Sokan a genetikában, a szigorú étrendben vagy a stressz minimalizálásában látják a választ, ám egy érsebész szerint a valóság ennél jóval egyszerűbb. Dr. Rema

Tesla-turbina LEGO-ból: még telefont is tud tölteni

A Tesla‑turbina egy lapát nélküli, centripetális áramlású turbina, amelyet a legendás fizikus, Nikola Tesla talált fel 1913-ban. A hatásfoka a határréteg‑jelenségen alapul, nem pedig azon, hogy a gáz vagy folyadék közvetlenül lapátokra

Mielőtt továbblépnél