2020 legjobban kereső youtubere egy 9 éves kisfiú volt

2021.01.03.
Olvasási idő: 1 perc

Eljött az ideje annak, hogy nyíltan kijelentsük: néhány gyermek többet kereshet szórakozással, mint a felnőttek izzasztó munkával. Egy gyermek karrierje pedig különösen szárnyal. A Forbes közzétette a Youtube-on legjobban keresők éves listáját, melynek élén ismét a 9 éves Ryan Kaji áll, aki a „Ryan’s World” nevű csatornájával került be a köztudatba.

Kaji videói többnyire játékok kicsomagolásáról és azok értékeléséről szólnak. Úgy tűnik azonban, hogy ezt sok ember találja érdekesnek, legalábbis a nézettsége ezt mutatja. A Forbes listája szerint Kaji 29,5 millió dollárt keresett a megosztott videóival 2020-ban, szemben a tavalyi 26 millió dolláros bevételével. Kaji 2018-ban is a lista elején állt, akkor az éves bevétele elérte a 22 millió dollárt. Ez pedig egy rendkívül szép pályafutásnak számít.

A 2020-as Youtube listáján egy még fiatalabb, az orosz származású csupán 6 éves Anastasia Radzinskaya is szerepel, akinek videói 18,5 millió bevételt generáltak. Emellett Mr. Beast is felkerült a listára, aki nemrégiben egy hatalmas projektbe kezdett és  300 éttermet nyitott Amerikában. Kiderült továbbá az is, hogy a régóta kedvelt Dude Perfect, Rhett és Link, Blippi, Jeffree Star, valamint David Dobrik bevétele szintén megüti az éves 10-20 millió dollárt.

A minőség kulcsfontosságú

Az úgynevezett feltörekvő „youtuberek”, valamint a Youtube marketingszakemberei is rendkívül sokat tanulhatnak a sztárok csatornáiból, elég csak az indexképek használatára vagy az ütős címválasztásra gondolni. A legnagyobb tanulság pedig, melyet levonhatunk ezen videókból nem más, mint a minőség fontossága. Ma már bárki rendelkezhet Youtube csatornával, és készíthet videóklippet. Ha Ryan’s World csatornáján böngészünk úgy tűnhet, hogy sok munka nélkül nagyot kaszálhatunk. Sokan azonban komoly erőfeszítést tesznek azért, hogy a videóik kiváló minőségűek legyenek, a szerkesztési munkálatoktól a Youtube-posztolás kulcsfontosságú elemeinek elsajátításáig. Egy videó elkészítése egyszerűnek bizonyulhat, egy igazán jó videó mögött azonban több órás utószerkesztési munkálat, elhivatottság áll. Olyan ez, mint bármilyen más művészet: bárki festhet képet, de a remekmű elkészítéséhez szenvedély és elkötelezettség szükséges.

Fanny

A kriptovaluták iránti érdeklődésem 2020-ban kezdődött – azóta nem tudok szabadulni tőlük. Mélyen beleástam magam a témába, folyamatosan követem a legújabb fejleményeket és kutatom, hogyan formálhatja át mindennapi életünket a blokklánc technológia.

Legfrissebb hírek

innováció

Civilizációk átka: Miért fullad ki minden aranykor?

A történelem során számos város és nemzet csillaga korán leáldozott, hiába voltak az innováció fénypontjai. Miért nem sikerül egyetlen helynek sem fenntartania hosszú távon kiemelkedő szerepét? Vajon valaha is sikerül kitörni Cardwell
arcfelismerés

Arcod a belépőd – de milyen árat fizetsz érte?

Hamarosan papíralapú beszállókártya és útlevél nélkül utazhatunk, hiszen az arcfelismerésnek hála, nem lesz többé szükség semmilyen dokumentumra. De mi jön ezután: kényelmes utazás vagy totális megfigyelés? Digitális útlevél, az arcod mint belépő

A Fehér Házban már a repülő autók és a Jetson család a téma

Donald Trump június 6-án rendeletet írt alá a repülő autók fejlesztésének megkezdéséről és a szabályozásuk enyhítéséről. Az amerikai elnök pénteken az amerikai drónfejlesztéssel és a szuperszonikus repülési technológiával kapcsolatos törvényeket írt alá,

Hová tűntek a dolgozó fiatalok Magyarországon?

Egyre gyakrabban merül fel a kérdés, miért tűnik úgy, hogy a fiatal felnőttek közül egyre kevesebben dolgoznak teljes állásban, mégis látszólag megvan mindenük? A jelenség nemcsak szociológiai, hanem generációs, pszichológiai és kulturális
hu_HUHungarian