Trump ellen fordultak az eddig hűséges partnernek számító bankok

2021.01.13.
Olvasási idő: 2 perc

Az elmúlt hetek, napok világpolitikai témáit nagyon meghatározták az Egyesült Államokban történt események, így például a washingtoni törvényhozás elleni támadás. Ezt követően aztán a nagy technológiai cégek egyöntetűen elkezdtek fellépni Donald Trump közösségi médiában meglévő felhasználói fiókjai ellen. Kezdődött azzal, hogy felfüggesztették a Twitter- és Facebook-fiókját, majd a YouTube is tiltólistára tette csatornáját. De úgy tűnik, hogy a Trump elleni vállalati fellépés nem maradt ennyiben. Ha lehet hinni a héten megjelent közleményeknek, akkor Trump ellen fordultak régi banki partnere is.

Trump ellen fordultak régóta meglévő partnerei

A Trump cégeinek egyik legnagyobb hitelezőjeként számontartott Deutsche Bank bejelentette, hogy többet nem lép üzleti kapcsolatba a Trump-családdal. A hírt először a New York Times közölte. Ezután jött egy újabb csapás, hiszen a Signature Bank, ahol a leköszönő amerikai elnök a megtakarításait tartja és ahol a pénzpiaci számláit nyitotta, szintén bejelentést tett. Eszerint a bank hajlandó lenne felmondani a szerződést ezekre a számlákra vonatkozóan, így 5.4 millió dollár értékű pénzösszegnek kellene más helyet keresnie Trumpnak. A Signature közleménye szerint nem sokszor folynak bele a politikai életbe, de most az elnök tevékenységével és megnyilvánulásaival kellemetlen helyzetbe hozta őket.

Trump és a DB
Forrás: dealbreaker.com

Hétfőn kiadott dokumentumukban fel is szólították Trumpot a lemondásra, amely szerintük az összes amerikai ember érdeke lenne. A történet érdekességét az adja, hogy éveken át a Signature Trump és körének bankjaként is szolgált. Volt itt számlája Jared Kushnernek és Michael Cohennek is, Ivanka Trump pedig ott ült az igazgatótanácsban is egy ideig. Ők adták a hitelt Trump floridai golfpályájára is. Ezenkívül a Signature azt is egyértelművé tette, hogy egyetlen olyan politikussal sem akar üzletelni, akik kétségbe vonták a mostani amerikai elnökválasztás eredményét.

A DB is meghátrált

Visszatérve a fentebb említett Deutsche Bankra, a Trump-család már dolgozik azokon a tranzakciókon, amelyekkel a bank felé fennálló 300 millió dolláros és 2023-ban valamint 2024-ben lejáró hiteleket fogják átstrukturálni, valószínűleg más bankokhoz. És mivel valószínűleg ezek külföldi bankok lesznek, nagy lehetősége lesz a demokratáknak a következő években. Ugyanis ez lehetőséget teremt Trump támadására azzal, hogy állítólag amerikai titkokat adna ki pénzügyi szívességekért cserébe.

Tomasito

Leginkább a technológiai és tudományos témák mozgatnak meg, főleg a blokkláncok és a kriptovaluták technológiai háttere, a valós felhasználási esetek valamint a privacy kapcsán felmerülő lehetőségek érdekelnek. Pénzügy-IT háttérrel bírok, a kriptovaluták mellett elég sok különféle területen építettem tapasztalatot.

Legfrissebb hírek

innováció

Civilizációk átka: Miért fullad ki minden aranykor?

A történelem során számos város és nemzet csillaga korán leáldozott, hiába voltak az innováció fénypontjai. Miért nem sikerül egyetlen helynek sem fenntartania hosszú távon kiemelkedő szerepét? Vajon valaha is sikerül kitörni Cardwell
arcfelismerés

Arcod a belépőd – de milyen árat fizetsz érte?

Hamarosan papíralapú beszállókártya és útlevél nélkül utazhatunk, hiszen az arcfelismerésnek hála, nem lesz többé szükség semmilyen dokumentumra. De mi jön ezután: kényelmes utazás vagy totális megfigyelés? Digitális útlevél, az arcod mint belépő

A Fehér Házban már a repülő autók és a Jetson család a téma

Donald Trump június 6-án rendeletet írt alá a repülő autók fejlesztésének megkezdéséről és a szabályozásuk enyhítéséről. Az amerikai elnök pénteken az amerikai drónfejlesztéssel és a szuperszonikus repülési technológiával kapcsolatos törvényeket írt alá,

Hová tűntek a dolgozó fiatalok Magyarországon?

Egyre gyakrabban merül fel a kérdés, miért tűnik úgy, hogy a fiatal felnőttek közül egyre kevesebben dolgoznak teljes állásban, mégis látszólag megvan mindenük? A jelenség nemcsak szociológiai, hanem generációs, pszichológiai és kulturális
hu_HUHungarian

Mielőtt továbblépnél