A digitális zenehallgatás korában élünk – pár kattintással elérhető szinte bármelyik valaha kiadott dal. Néhány évtizeddel ezelőtt még álmodni sem mertünk ilyen luxusról. A kazettás magnetofonnal kínlódtunk – rádióból rögzítettük a kedvenc slágereinket, és mindig fájó volt, ha a dal eleje hiányzott, vagy az utolsó refrénbe a műsorvezető beleszólt.
Az elmúlt évek azonban meghozták a zenei Kánaánt – dúskálhatunk a jobbnál jobb zenékben, a kényelem pedig talán már nem is fokozható. Furcsa módon most, hogy minden zenekedvelő álma valóra vált, egyre többen úgy tűnik, megcsömörlöttek a jóléttől.
Egyre többen vágynak vissza a fizikai zenehordozókhoz – bakelitlemezek, kazetták, sőt még CD-k is megjelennek a fiatalok polcain. Nem nosztalgiáról van szó: ez most egy egészen tudatos döntés.
Amit a régi generáció utált és halálosan unt, arra az új generáció most izgalmas felfedezésként tekint. Amit a korábbiak már eltemettek: a zenét, amit kézbe is lehet venni.
A bakelit túlélte a digitális forradalmat, és most újra virágzik
Hiába az előfizetéses zenei appok – Spotify, Apple Music, YouTube Music –, a Statista adatai szerint a bakelitlemezek eladása az Egyesült Államokban 18 éve folyamatosan nő. De nemcsak a bakelit jött vissza: az Amerikai Hanglemezipari Szövetség (RIAA) szerint 2024 első felében a CD-eladások háromszorosan múlták felül a digitális letöltésekét.
A trend meglepőbb része, hogy nem csupán a régi rajongók nosztalgiáznak. A SNEP adatai szerint a CD-vásárlók 43%-a 35 év alatti. A kazetta és a CD tehát már nemcsak a ’90-es évek gyerekszobáiból ismerős – hanem a Z generáció egy részének tudatos választása lett.
Egy walkmanes srác és a szabadság szimbóluma
A keleti parton élő Luke Baker, az Eastern University harmadéves hallgatója CD-gyűjtő. A kampuszon gyakran látni, amint övén walkmant hord, fején vezetékes fülhallgatóval. Nem poénból. Ő tényleg így hallgat zenét. A bakelitgyűjtés után váltott CD-re:
Rájöttem, hogy bakelitet gyűjteni drága mulatság, ha az ember nem dolgozik folyamatosan. A CD kicsit olcsóbb, és kevésbé félek, hogy eltörik
– mondja.
Luke számára a fizikai zenehordozó nemcsak hangélmény. Számára ez egyfajta állásfoglalás. A streaming szolgáltatók ugyanis hírhedten keveset fizetnek az előadóknak.
Ez jobb módja annak, hogy támogasd a zenészeket. Megveszed, birtoklod, a tied. Nem tudják egy gombnyomással eltüntetni. Nem fognak csak úgy kirakni a fiókodból, mint egy streaming platformon. A CD-t csak akkor veszted el, ha te magad elrontod.
A Z generáció válasza a „sosem birtokolsz semmit” világára
Luke nemcsak a zenét birtokolja. A fizikai médiában számára az is benne van, hogy végre van valami, amit nem lehet elvenni.
A mi generációnk sokszor úgy érzi, kisemmizték. Lakáshoz jutni nehéz, mindenki csak bérli, amit használ. Ritkán van valódi tulajdonod. A CD-k számomra azt jelentik: ez az enyém. Ezt nem veheti el senki.
Ez a birtoklásvágyról szóló gondolat gyakran elhangzik azoknál, akik visszafordulnak a fizikai médiumok felé – legyen szó könyvekről, bakelitekről vagy DVD-kről. Valami kézzelfoghatót keresnek – a digitális túladagolás ellensúlyaként.
A stílus, az identitás és a lázadás elegye
A fizikai hordozók újrafelfedezése ugyanakkor nem mindig tudatos ellenállás a rendszer ellen.
Szerintem egyszerűen menő. Jól néz ki. Vintage. És ez az egyik legjobb módja, hogy megmutasd, melyik bandához tartozol
– mondja Luke. A CD-tok a zsebben, a walkman az övön, a kazetta a polcon: ezek nemcsak használati tárgyak, hanem stíluselemmé is váltak. A zenehallgatás újra látható lett.
Divat vagy tudatos ellenreakció?
Hogy a bakelit és társai valóban visszatérnek-e hosszú távon, vagy csak egy trendről van szó, az még kérdéses. Az viszont biztos, hogy egy CD megvásárlása 2025-ben már nem pusztán zenei döntés – hanem egyfajta kiállás. Egy gesztus, ami szembe megy a „mindent streamelj” világával. Lehet benne nosztalgia, de van benne düh is. Főleg azoknál, akik nem kaptak lehetőséget arra, hogy valaha is birtokoljanak valamit – házat, autót, nyugalmat.
A fizikai zenehordozók feltámadása így sokkal többről szól, mint régi technikákról. Egy generáció próbálja újra meghatározni, mit jelent valamiért fizetni, valamit birtokolni, és valamihez igazán kötődni.
