Országos tesztelés, állam- és kormányfő közötti viszályok – Mi történik Szlovákiában?

2021.01.20.
Olvasási idő: 4 perc

A napokban Szlovákia kormánya bejelentette, hogy a koronavírus megállítása érdekében a teljes lezárás és az országos tesztelés kombinációja mellett döntött. A tesztelés komoly intézkedéseket von maga után, az ország vakcinaprogramját azonban egyre több negatív kritika éri. A fertőzöttek száma rohamosan nő, a gazdasági elsősegély puccsba fulladt, az emberek nyugtalanok, és még az állam- és kormányfő közötti feszültség sem csillapodik. Mi történik Szlovákiában?

Szlovákiában az országos tesztelés már a héten megkezdődött és előreláthatólag a hét végéig, január 26-ig tart majd. Ezt követően pedig január 27-től kizárólag negatív antigén- vagy PCR-teszt felmutatásával lehet munkába menni. Eddig megengedett volt a természetben járás, ezúttal azonban a kikapcsolódáshoz is negatív tesztre van szükség. Üzletbe, drogériába, gyógyszertárba, valamint orvoshoz viszont továbbra is lehet menni negatív teszt eredmény nélkül. Továbbá, a tesztelés alól mentesülnek azok, akik már átestek a COVID megbetegedésen, azok viszont nem, akik már megkapták a koronavírus elleni oltás első adagját. A kemény lockdown előreláthatólag február 7-ig tart majd. Marek Krajčí egészségügyi miniszter szerint az országos tesztelés rendkívül sikeres lesz, és már február elejétől is várható javulás.

Az államfő sem elégedett a kormány döntéseivel

Azt leszögezhetjük, hogy sokak szerint az állam döntései egyáltalán nem vették figyelembe az ezzel járó nehézségeket. Mindenkinek saját magának kell bebiztosítani a napokban a negatív teszteredményt, mivel az állam ezen a téren a lakosokra, illetve az önkormányzatokra hárította a felelősséget.
A feszültség pedig egyre csak fokozódik. Nem mindenki ért teljesen egyet a tesztelés fontosságával, sokak szerint az intézkedés a helyzet rovására fog menni. Zuzana Čaputová államfő elmondása szerint a kormány kommunikációja egyáltalán nem megfelelő. A köztársasági elnök elárulta, hogy Igor Matovič kormányfő már december óta nem válaszolt SMS-üzeneteire. Čaputová számára rendkívül sokkolóak a kormány intézkedései, és a közeljövőben szívesen hívná beszélgetésre a kormány tagjait.
Matovič és Richard Sulík gazdasági miniszter közötti viták pedig rendkívül rossz hatással vannak a helyzetre. Nemrégiben Matovič sajtótájékoztatója közben Sulíkot hibáztatta a járványban elhunytak életéért. Čaputová már decemberben kijelentette, hogy szerinte a „kormányfőnek meg kellene fontolnia, hogy átadja másvalakinek a pandémia menedzselését”. Matovič nemrégiben tett „rendkívül súlyos kijelentése” pedig csak olaj volt a tűzre.

A kormány december 31-én elfogadott határozata szerint január 24-ig érvényes a jelenlegi kijárási korlátozás, a legutóbbi határozat szerint pedig a lockdown január 27-től február 7-ig tart. Ez pedig azt jelenti, hogy a jelenleg érvényes kormányrendeletek alapján január 25-ére és 26-ára nem vonatkozik kijárási korlátozás. Richard Raši parlamenti képviselő szerint mivel két napig szünetelni fog a vészhelyzet, Matovič kormánya újra amatőr módon kezeli a helyzetet.

Szünetel a vakcinaprogram

Az országos tesztelés ideiglenesen segíthet a koronavírus megfékezésében, viszont az igazi áttörést a vakcinák hozhatják meg. Szlovákiába december 26-án érkezett meg a Pfizer/BioNTech első vakcinaszállítmánya, és az egészségügyi miniszter akkor úgy nyilatkozott, hogy mintegy három hónap alatt a lakosság nagy részét be fogják oltani. A vakcinaprogram azonban úgy tűnik, közel sem ennyire gyors. Míg a kormány az előző héten folyamatosan az országos tesztelésről tárgyalt, néhány járványügyi szakértő szerint a tárgyalásoknak sokkal inkább a tömeges oltásról kellene szólniuk. Matovič természetesen reagált a sürgetésre: szerinte a szakértőknek tudniuk kellene, hogy Szlovákiában egyelőre nincs elegendő vakcina. Krajčí pedig hozzátette, hogy mivel az ország az Európai Bizottság oltási stratégiáját követi, a tagország a lakosság arányához viszonyítva ugyanannyi vakcinát kap, mint bármelyik más.
A vakcinaprogram lassú folyamata miatt sokak szerint a szlovák kormánynak nem az uniót kellene hibáztatnia, hanem „először a saját háza táján kellene szétnéznie.”

Úgy tűnik, a gazdasági elsősegély is sem lesz semmi

Az elmúlt év márciusában, a koronavírus megjelenésével az állam több gazdaságvédelmi intézkedésről döntött, a kiadott csomagot pedig „gazdasági elsősegélynek” nevezték. A csomag többek között tartalmazta a vállalatok – melyeknek kötelezően be kellett zárniuk a koronavírus-járvány miatt – alkalmazottai számára a fizetésük 80%-ának a megtérítését, és a karanténba került alkalmazottak gyermekük ápolási díját. Továbbá a munkáltatók elhalaszthatták a járulékok befizetését, valamint a jövedelemadó-előleg befizetését is; a kereskedelmi bankok számára pedig havi 500 millió eurót különített el az állam, mely a vállalkozók javára előnyös hiteleket jelentett. Mindezek mellett a bérleti díjak kompenzálásával is számolt a kormány, és közel 40 millió eurót költöttek erre a célra. A második hullám idején nagyobb keretösszeggel indult az „elsősegély csomag”, azonban a bérleti díjakra egyetlen euró támogatást sem folyósítottak.
A koronavírus-válság enyhítésére szolgáló csomag pedig nem járt sikerrel: az esetek többségében a vállalkozók vagy nem tudták kimeríteni a támogatásokat, vagy egyes bejelentett program el sem indult.

Fanny

A kriptovaluták iránti érdeklődésem 2020-ban kezdődött – azóta nem tudok szabadulni tőlük. Mélyen beleástam magam a témába, folyamatosan követem a legújabb fejleményeket és kutatom, hogyan formálhatja át mindennapi életünket a blokklánc technológia.

Legfrissebb hírek

innováció

Civilizációk átka: Miért fullad ki minden aranykor?

A történelem során számos város és nemzet csillaga korán leáldozott, hiába voltak az innováció fénypontjai. Miért nem sikerül egyetlen helynek sem fenntartania hosszú távon kiemelkedő szerepét? Vajon valaha is sikerül kitörni Cardwell
arcfelismerés

Arcod a belépőd – de milyen árat fizetsz érte?

Hamarosan papíralapú beszállókártya és útlevél nélkül utazhatunk, hiszen az arcfelismerésnek hála, nem lesz többé szükség semmilyen dokumentumra. De mi jön ezután: kényelmes utazás vagy totális megfigyelés? Digitális útlevél, az arcod mint belépő

A Fehér Házban már a repülő autók és a Jetson család a téma

Donald Trump június 6-án rendeletet írt alá a repülő autók fejlesztésének megkezdéséről és a szabályozásuk enyhítéséről. Az amerikai elnök pénteken az amerikai drónfejlesztéssel és a szuperszonikus repülési technológiával kapcsolatos törvényeket írt alá,

Hová tűntek a dolgozó fiatalok Magyarországon?

Egyre gyakrabban merül fel a kérdés, miért tűnik úgy, hogy a fiatal felnőttek közül egyre kevesebben dolgoznak teljes állásban, mégis látszólag megvan mindenük? A jelenség nemcsak szociológiai, hanem generációs, pszichológiai és kulturális
hu_HUHungarian

Mielőtt továbblépnél