Az amerikai kormány évek óta kémkedik a pápa után

2026.04.26.
Olvasási idő: 3 perc

Nem is olyan régen Donald Trump amerikai elnök élesen bírálta XIV. Leó pápát, miután az egyházfő elítélte az USA és Izrael iráni háborús lépéseit, és a béke fontosságát hangsúlyozta. Trump gyengének nevezte a pápát a bűnözéssel szembeni fellépésben és „szörnyű” külpolitikai megközelítését kritizálta, sőt azt is állította, hogy csak neki köszönhetően lett a katolikus egyház feje.

A pápa erre válaszul kijelentette, hogy nem fél a Trump‑kormányzattól, és továbbra is kötelességének tartja a béke melletti kiállást. A vita így gyorsan nyilvános, személyes hangvételű szócsatává fajult. Az ügynek érdekes csavart ad az a cikk, amelyben egy Ken Klippenstein nevű, amerikai oknyomozó újságíró április 24-én azt állította, hogy a Trump-kormány is kémkedett a pápa után, részeként Washington Vatikán elleni, évek óta tartó hírszerzési kampányának.

Leó pápát már évek óta megfigyelik az amerikai hírszerzők

Az újságíró forrásaira hivatkozva azt állítja, hogy Trump legutóbbi, az új pápáról tett megjegyzéseit a hírszerző közösség úgy értelmezte, mint irányelvet a Vatikán utáni kémkedés priorizálására. Klippenstein forrása szerint az amerikai vezetés évek óta igyekszik elfogni és feldolgozni a Szentszék e-mailjeit, szöveges üzeneteit és mindenféle kommunikációját.

Az amerikai külügyminisztérium szorosan figyelemmel kíséri a pápai diplomácia és politika minden komolyabb lépését, miközben a hírszerzési ügynökségek kapcsolatot tartanak fenn a Vatikán saját külpolitikai, hírszerzési és bűnüldözési szerveivel. Ez alapvetően valódi kapcsolat több területen való együttműködésre, de emögött a felszín mögött más szándékok is meghúzódnak.

A cikk szerint az FBI még az első Trump-kormány idején igyekezett szorosra fűzni koordinációját a Vatikánnal és az olasz hírszerzéssel olyan ügyekben, mint a kiberbiztonság, a fehérgalléros bűnözés, az emberkereskedelem, a műtárgylopás és más kérdések. Az egyik konkrét projekt a Vatikán hálózataiba való kiberbetörések aktív meghiúsítására irányuló segítségnyújtás volt.

Eközben azonban az amerikai külügy napi szintű beszámolókat kap vatikáni ügyekről, amelyeket a minisztérium Hírszerzési és Kutatási Irodájában elemzők dolgoznak fel. Még az amerikai hadseregnek is van egy Vatikán-specifikus nyelvkódja, a QLE jelölés. Ez az egyházi latint klasszikus latintól eltérő kategóriaként jelöli.

Trump dühe nem váratlan, hiszen a pápa korábban azt is kijelentette, hogy jelenleg néhány zsarnok uralja a világot. Később pontosította, hogy megjegyzései nem Trumpnak szóltak, és még az előtt írta azokat, hogy az amerikai elnök bírálta volna őt. Emellett a Vatikán elfogadhatatlannak minősítette Trump azon fenyegetését, hogy elpusztítja az iráni civilizációt. Leó pápa megjegyzései néhány héttel azután hangzottak el, hogy több tucat amerikai törvényhozó vizsgálatot követelt, mivel több száz panasz érkezett a katonai szolgálatoktól, akik szerint a katonai parancsnokok „isteni elrendelésként” állították be az Irán elleni háborút, és bibliai próféciákhoz kötötték azt. Állítólag még olyan állítások is elhangzottak, hogy Trumpot maga Jézus kente fel.

Az Irán elleni amerikai–izraeli háborúban eddig több mint 2 000 ember vesztette életét, az ország infrastruktúrájának nagy részét elpusztították, de a megsemmisített infrastruktúra alig harmada volt katonai jellegű jelentések szerint.

Tomasito

Leginkább a technológiai és tudományos témák mozgatnak meg, főleg a blokkláncok és a kriptovaluták technológiai háttere, a valós felhasználási esetek valamint a privacy kapcsán felmerülő lehetőségek érdekelnek. Pénzügy-IT háttérrel bírok, a kriptovaluták mellett elég sok különféle területen építettem tapasztalatot.

Vélemény, hozzászólás?

Your email address will not be published.

Legfrissebb hírek

tökéletes eszpresszó

Ez lenne a tökéletes eszpresszó receptje?

Egy igazán jó eszpresszó elkészítése sokáig inkább művészetnek tűnt, mint tudománynak. Most azonban úgy tűnik, hogy a háttérben nagyon is pontos fizikai törvények dolgoznak. Kutatók szerint a tökéletes kávé kulcsa nem elsősorban

Kína láthatatlan pórázon tölti a drónjait a levegőben

A modern hadviselés egyik legnagyobb korlátja eddig a drónok üzemideje volt. A legfejlettebb pilóta nélküli eszközöknek is rendszeresen le kell szállniuk ahhoz, hogy feltöltsék vagy megtankolják őket. Egy kínai kutatócsoport azonban most

Új elmélet magyarázza a világűr legnagyobb titkát

Évtizedek óta tart a tudományos világ egyik legköltségesebb és legfrusztrálóbb hajtóvadászata: a fizikusok láthatatlan részecskék után kutatnak, amelyek a számítások szerint az univerzum tömegének mintegy 27 százalékát adják. Milliárdokat költöttek detektorokra és

Mielőtt továbblépnél