Rejtélyes Vuhan-akták 2.0: Aki posztolni mert a koronavírusról, eltűnt

2021.03.01.
Olvasási idő: 4 perc

Kína egyre gyanúsabban kezeli a koronavírus megjelenésének előzményeit, és már mindenkinek hatósági engedély kell ahhoz, hogy közösségi médián az éppen aktuális eseményekről blogoljon. Még mindig nincs biztos információ a világjárvány gyökereiről, aki pedig szólni mert az eseményekről, rögvest eltűnt. Vagy elhunyt. A CNN összegyűjtött néhány eltitkolt videót és történetet a koronavírusról, melyet jobb, ha szemügyre veszünk.

Az elmúlt év decemberében rejtélyes belső dokumentum került elő a COVID-19-ről, nemrégiben pedig kiderült az is, hogy a WHO mégsem biztos abban, hogy a vuhani laboratóriumnak nincs köze a vírushoz. Már több mint egy éve, hogy a világjárvány napvilágot látott, néhány ügy azonban még mindig tisztázatlan. A járvány kitörésekor többen próbálták leleplezni a kínai kormány által eltitkolt információkat, kisebb-nagyobb sikerrel.

Kezdjük például Zhang Zhan kínai civil újságíróval, aki Vuhanból tudósított egy telefonnal, majd hirtelen eltűnt. Egyetlen célja az volt, hogy bemutassa, a járványhelyzet lényegesen különbözik a hivatalosan közölt adatoktól. Később egyébként kiderült, hogy hét hónapja fogva tartják a rendőrök, és akár öt év börtönbüntetést is kaphat. Ezt követően Chen Mei, egy pekingi nonprofit szervezetnek dolgozó 27 éves fiatalember közzétett néhány világjárványról szóló „érzékeny” cikket, melyek egy részét a kínai cenzúra eltávolított. Aztán hirtelen ő is eltűnt. Amikor pedig egyik munkatársa bejelentette eltűnését a rendőrségen, a tisztek azt mondták, „vizsgálják a férfi ügyét.” Ez pontosan 10 hónappal ezelőtt történt, azóta Chen Mei szülei értesítést kaptak a rendőrségtől, amely megerősítette gyanújukat: a fiuk egy kijelölt helyen tartózkodási megfigyelés alatt áll. Ami pedig a legszomorúbb, hogy ez csak a kezdet volt.

Aki posztolni mert a vírus előzményeiről, rögvest eltűnt

Voltak bizonyos orvosok, akik megpróbáltak figyelmeztetni az új, halálos vírus terjedéséről; újságírok, bloggerek, akik még a széles körű cenzúrával szemben is megpróbálták leleplezni a koronavírus előzményeit. Mindannyian azt állították, hogy a hatóságok rendkívül későn és lassan figyelmeztették a világot a koronavírusról. Történeteik teljesen ellentmondtak a kínai kormány által közzétett információknak. A bizonyítékok pedig, melyeket megosztottak (vagy meg akartak osztani) elengedhetetlenek lettek volna a vírus megértésében és terjedésének megelőzésében. Úgy tűnik, lett volna rá esély, hogy megakadályozzuk a világjárvány bekövetkezését. Ennek ellenére, sokan súlyos árat fizettek őszinteségükért: néhányat őrizetbe vettek, sokan eltűntek, és volt olyan is, aki elhunyt, amikor megpróbálta történetét nyilvánosságra hozni. Az eltűntek listája, posztjai, és hogy mi történhetett velük, ezen a linken érhető el.

Kína maga a cenzúra

Kína internetes ökoszisztémáját a kormány szigorúan ellenőrzi. Számos nyugati weboldal, köztük a Google sem érhető el az országban virtuális magánhálózat (VPN) nélkül, mely segít áttörni az ország cenzúra-apparátusán, mely a Nagy Tűzfal néven ismert. A Facebook, az Instagram, a Twitter, a Youtube, a Snapchat, mind-mind blokkolva van.

Chen Mei megoldása a kínai cenzúrára egy úgynevezett Terminus 2049 program volt. Ez egy tömeges forrás az érzékeny cikkek számára, melyet Chen Mei barátjával, Cai Wei-vel közösen alapított 2018-ban a szoftverfejlesztők által kedvelt amerikai tulajdonú GitHub platformon. A felhasználó, amint egy „érzékenyebb” cikket talál (mely hamarosan cenzúra alá kerülne), beküldheti a Terminus 2049 oldalra, ahol egy bot automatikusan elmenti a cikket és publikálja. Ezzel a lehetőséggel maradt meg néhány Chen Mei által közzétett, halálra ítélt cikk is. Mint kiderült, a Terminus 2049 fő célja az volt, hogy az emberek egy cenzúrázatlan, teljes képet lássanak a társadalmi eseményekről. Érdekes, hogy a hatóságok csak akkor léptek fel a projekt ellen, amikor a Vuhanról szóló cikkeket kezdték el megosztani.

A koronavírus első megjelenése óta már több összeesküvés elmélet született. Az igazság azonban azokban a cikkekben található meg, melyeket archiváltak. Annak érdekében, hogy egy világosabb képet kapjunk az eseményekről, a CNN egy nem hivatalos ütemtervet készített a világjárvány első hónapjairól. Mindezt újságírok beszámolói és a GitHub webhelyein – köztük a Terminus 2049 – közzétett cikkek alapján.

Kína továbbra is tagadja a vádakat

A kínai külügyminisztérium és az Állami Tanács Információs Irodája nem adott bővebb információt az „eltűnt” személyekkel kapcsolatosan, és nem erősítették meg azt sem, hány embert vettek őrizetbe. Továbbá, a kínai Kiberbiztonsági Adminisztráció nem válaszolt arra a kérdésre sem, hogy a hírek archiválása és újbóli közzététele jogellenes-e.
Az elmúlt év szeptembere óta Chen Mei testvére, Chen Kun Párizsban él, mivel szerinte veszélyes visszatérnie Kínába a testvére eltűnésével kapcsolatos információk közzététele miatt. Elmondta azt is, hogy aggódik családjáért, mivel a kínai hatóságok már többször felkeresték édesanyját, és Chen Mei politikai tevékenységeiről kérdezgették – sikertelenül. Chen Kun szerint egyetlen lehetősége maradt: az őszinte tudósítás. Mivel, ha az emberek csak a kínai kormány által nyilvánosságra hozott csonkított események változatát láthatják, a történelem megismételheti önmagát.

Érdekelhet még: COVID-19 vs Influenza: A brit egészségügy idén egyetlen influenzás esetet sem regisztrált

Fanny

A kriptovaluták iránti érdeklődésem 2020-ban kezdődött – azóta nem tudok szabadulni tőlük. Mélyen beleástam magam a témába, folyamatosan követem a legújabb fejleményeket és kutatom, hogyan formálhatja át mindennapi életünket a blokklánc technológia.

Legfrissebb hírek

innováció

Civilizációk átka: Miért fullad ki minden aranykor?

A történelem során számos város és nemzet csillaga korán leáldozott, hiába voltak az innováció fénypontjai. Miért nem sikerül egyetlen helynek sem fenntartania hosszú távon kiemelkedő szerepét? Vajon valaha is sikerül kitörni Cardwell
arcfelismerés

Arcod a belépőd – de milyen árat fizetsz érte?

Hamarosan papíralapú beszállókártya és útlevél nélkül utazhatunk, hiszen az arcfelismerésnek hála, nem lesz többé szükség semmilyen dokumentumra. De mi jön ezután: kényelmes utazás vagy totális megfigyelés? Digitális útlevél, az arcod mint belépő

A Fehér Házban már a repülő autók és a Jetson család a téma

Donald Trump június 6-án rendeletet írt alá a repülő autók fejlesztésének megkezdéséről és a szabályozásuk enyhítéséről. Az amerikai elnök pénteken az amerikai drónfejlesztéssel és a szuperszonikus repülési technológiával kapcsolatos törvényeket írt alá,

Hová tűntek a dolgozó fiatalok Magyarországon?

Egyre gyakrabban merül fel a kérdés, miért tűnik úgy, hogy a fiatal felnőttek közül egyre kevesebben dolgoznak teljes állásban, mégis látszólag megvan mindenük? A jelenség nemcsak szociológiai, hanem generációs, pszichológiai és kulturális
hu_HUHungarian

Mielőtt továbblépnél