A kínai hadsereg kémkedéssel vádolja a Teslát, kitiltotta az autókat a katonai bázisokról

2021.03.20.
Olvasási idő: 2 perc

A kínai hadsereg kitiltotta a Tesla elektromos autóit minden katonai létesítményről, kémkedéssel vádolja Elon Musk cégét.

A kínai hadsereg nemrég bejelentette, hogy kitiltja az összes Teslát a katonai bázisokról, a katonasághoz tartozó különféle létesítményekből, emellett korlátozza az állami alkalmazottakat a jármű használatában, mert szerinte az amerikai elektromos autók bizalmas információkat gyűjtenek a bennük lévő kamerákon keresztül. A hadsereg arra kérte a Tesla tulajdonosokat, hogy parkoljanak az egységeken kívül. Egy titkos belső informátor szerint a kínai hadsereg úgy véli, hogy a Teslák a beépített kamerákkal és szenzorokkal szigorúan bizalmas adatokat, felvételeket és információkat szerezhetnek, amelyeket nem tud nyomon követni a Kínai Kommunista Párt.

A hírt a kínai államvezetés még nem erősítette meg, de a kínai közösségi médiában már több információ is kering a tiltásról, illetve Elon Musk is megszólalt az esettel kapcsolatban.

A Tesla feje elmondta, hogy a vállalat abban érdekelt, hogy semmilyen szinten ne alkalmazza az autókban lévő kamerákat kémkedésre a külföldi országokban, hiszen ezzel a vevők bizalmát is elvesztené. Musk úgy fogalmazott:

„Ha egy kereskedelmi társaság valóban kémkedést folytatna, akkor annak a vállalatra nézve rendkívül negatív hatása lenne. Például, ha a Tesla az autókat kémkedésre használná Kínában vagy bárhol a világon, akkor minket bezárnának. Az az érdekünk, hogy szigorúan bizalmasan kezeljünk minden információt.” 

A Tesla, hasonlóan sok más autógyárhoz, köztük a General Motors Co.-hoz, több kisméretű kamerát használ a parkoláshoz, illetve az önvezető funkciók irányításához. A legtöbb Tesla modell a visszapillantó tükör felett egy belső kamerával is rendelkezik, amellyel felismerhető, hogy a sofőr az útra vagy lefelé néz, illetve napszemüveget visel-e.

A hír pont azután érkezett, hogy a világsajtó az USA-Kína tárgyalások fagyos hangulatáról cikkezett. Az amerikai és a kínai tisztségviselők bíráló megjegyzéseket vágtak egymás fejéhez a két ország kormányának első találkozóján, amit Joe Biden megválasztása óta szerveztek. A két ország kormányának tisztviselői Alaszkában találkoztak, és már sejteni lehetett, hogy nem lesz baráti a hangulat, hiszen Peking és Washington egyfolytában üzenget egymásnak.

A két ország kapcsolata Donald Trump elnöksége alatt romlott különösen meg, amikor az USA kereskedelmi háborút indított Kínával szemben (lásd Huawei). Sajnos úgy tűnik, hogy Biden megválasztásával sem fog javulni a helyzet.

Andrea

Közgazdászként mindig is érdekelt a pénzügyek világa. 2016-ben ismerkedtem meg a bitcoinnal, azóta pedig a mindennapi életem részévé váltak a kriptovaluták. 2019-ben csatlakoztam a BitcoinBázishoz íróként, 2020 óta pedig a portál főszerkesztője vagyok. Ismereteimet igyekszem folyamatosan bővíteni és minél többet megtudni a kriptovalutákról, a mögöttes technológiáról és a gyakorlati használhatóságukról.

Legfrissebb hírek

innováció

Civilizációk átka: Miért fullad ki minden aranykor?

A történelem során számos város és nemzet csillaga korán leáldozott, hiába voltak az innováció fénypontjai. Miért nem sikerül egyetlen helynek sem fenntartania hosszú távon kiemelkedő szerepét? Vajon valaha is sikerül kitörni Cardwell
arcfelismerés

Arcod a belépőd – de milyen árat fizetsz érte?

Hamarosan papíralapú beszállókártya és útlevél nélkül utazhatunk, hiszen az arcfelismerésnek hála, nem lesz többé szükség semmilyen dokumentumra. De mi jön ezután: kényelmes utazás vagy totális megfigyelés? Digitális útlevél, az arcod mint belépő

A Fehér Házban már a repülő autók és a Jetson család a téma

Donald Trump június 6-án rendeletet írt alá a repülő autók fejlesztésének megkezdéséről és a szabályozásuk enyhítéséről. Az amerikai elnök pénteken az amerikai drónfejlesztéssel és a szuperszonikus repülési technológiával kapcsolatos törvényeket írt alá,

Hová tűntek a dolgozó fiatalok Magyarországon?

Egyre gyakrabban merül fel a kérdés, miért tűnik úgy, hogy a fiatal felnőttek közül egyre kevesebben dolgoznak teljes állásban, mégis látszólag megvan mindenük? A jelenség nemcsak szociológiai, hanem generációs, pszichológiai és kulturális
hu_HUHungarian

Mielőtt továbblépnél