„Képesek vagyunk arra, hogy kiírtsuk magunkat” – Kissinger

2021.05.04.
Olvasási idő: 2 perc

Henry Kissinger, az Egyesült Államok volt nemzetbiztonsági tanácsadója arra figyelmeztetett, hogy a Washington és Peking közötti feszültségek jelentik a világ „legnagyobb problémáját”, és ha nem sikerül ezeket orvosolni, akkor az a világ két legnagyobb gazdasága közötti hidegháború veszélyét hordozza magában.

„Ez a legnagyobb probléma Amerika számára. Ez a legnagyobb probléma a világ számára. Mert ha nem tudjuk megoldani, akkor fennáll a veszélye annak, hogy az egész világon hidegháború alakul ki” – jelentette ki Kissinger a McCain Intézet globális kérdésekkel foglalkozó Sedona Fórumán.

A 97 éves veterán diplomata meglehetősen vészjóslóan fogalmazott. Hozzátette azt is, hogy már a hidegháború idején is léteztek olyan nukleáris fegyverek, amelyek az egész bolygóra veszélyt jelentettek, a nukleáris technológia és a mesterséges intelligencia fejlődése – amelyben Kína és az Egyesült Államok egyaránt vezető szerepet játszik – növeli a végveszélyt.

„Az emberiség történetében először képesek vagyunk arra, hogy véges időn belül kiírtsuk önmagunkat” – mondta Kissinger. Majd hozzátette, hogy olyan technológiát fejlesztettünk ki, amely meghaladja mindazt, amit 70 évvel ezelőtt bárki is a világon el tudott képzelni.

„Most a nukleáris fegyverek kérdéséhez hozzáadódik a csúcstechnológiai kérdés is, amely a mesterséges intelligencia. Lényege az, hogy az ember a gépek társává válik, és a gépek képesek kialakítani saját ítélőképességüket. Tehát egy high-tech hatalmak közötti katonai konfliktusban ez kolosszális jelentőséggel bír”- állította Kissinger.

Az USA és a Szovjetunió közötti hidegháború más volt

Az Egyesült Államok és a Szovjetunió közötti hidegháború a második világháborút követő évtizedekben teljesen más volt, hiszen akkor a nagyhatalmak még csak a nukleáris fegyverek versenyére összpontosítottak.

„A Szovjetuniónak nem volt gazdasági kapacitása, katonai kapacitása viszont igen. Az oroszoknak nem volt olyan fejlett technológiájuk, mint Kínának. Kína hatalmas gazdasági hatalom amellett, hogy jelentős katonai hatalom is” – mondta az idős szakember.

Kissinger szerint az USA Kínával szembeni politikájának kétirányú megközelítést kell alkalmaznia: szilárdan ki kell állni az amerikai elvek mellett, ugyanakkor folyamatos párbeszédet kell folytatni, és meg kell találni az együttműködés lehetőségeit. Trump elnök hivatalba lépése óta az USA és Kína viszony drasztikusan megromlott. A kereskedelmi háború, a Huawei botrány rányomta a bélyegét mindenre. Jelenleg Biden elnöknek sem sikerült még a megfelelő hangot megtalálnia az ázsiai ország elnökével. Remélhetőleg hamarosan némiképp rendeződik a két ország viszonya, és Kissinger szavai nem valósulnak meg.

A teljes interjút itt nézheted meg:

Ez a cikk is érdekelhet: Kissinger Washingtonnak: ideje lenne elfogadni az új világrendet

Andrea

Közgazdászként mindig is érdekelt a pénzügyek világa. 2016-ben ismerkedtem meg a bitcoinnal, azóta pedig a mindennapi életem részévé váltak a kriptovaluták. 2019-ben csatlakoztam a BitcoinBázishoz íróként, 2020 óta pedig a portál főszerkesztője vagyok. Ismereteimet igyekszem folyamatosan bővíteni és minél többet megtudni a kriptovalutákról, a mögöttes technológiáról és a gyakorlati használhatóságukról.

Legfrissebb hírek

innováció

Civilizációk átka: Miért fullad ki minden aranykor?

A történelem során számos város és nemzet csillaga korán leáldozott, hiába voltak az innováció fénypontjai. Miért nem sikerül egyetlen helynek sem fenntartania hosszú távon kiemelkedő szerepét? Vajon valaha is sikerül kitörni Cardwell
arcfelismerés

Arcod a belépőd – de milyen árat fizetsz érte?

Hamarosan papíralapú beszállókártya és útlevél nélkül utazhatunk, hiszen az arcfelismerésnek hála, nem lesz többé szükség semmilyen dokumentumra. De mi jön ezután: kényelmes utazás vagy totális megfigyelés? Digitális útlevél, az arcod mint belépő

A Fehér Házban már a repülő autók és a Jetson család a téma

Donald Trump június 6-án rendeletet írt alá a repülő autók fejlesztésének megkezdéséről és a szabályozásuk enyhítéséről. Az amerikai elnök pénteken az amerikai drónfejlesztéssel és a szuperszonikus repülési technológiával kapcsolatos törvényeket írt alá,

Hová tűntek a dolgozó fiatalok Magyarországon?

Egyre gyakrabban merül fel a kérdés, miért tűnik úgy, hogy a fiatal felnőttek közül egyre kevesebben dolgoznak teljes állásban, mégis látszólag megvan mindenük? A jelenség nemcsak szociológiai, hanem generációs, pszichológiai és kulturális
hu_HUHungarian

Mielőtt továbblépnél