Elképesztő válság Észak-Koreában:13 500 Ft egy kiló banán, 60 000 Ft egy doboz sampon

2021.06.17.
Olvasási idő: 3 perc

Kim Dzsongun észak-koreai diktátor elismerte szerdán, hogy országában egyre feszültebb az élelmezési helyzet a koronavírus-járvány és a tavalyi tájfun miatt. A mezőgazdasági szektor nem tudta teljesíteni a gabonatermelési tervet. A nagyvezér bejelentette azt is, hogy fenn kell tartani a járvány miatt érvényben lévő korlátozásokat.

A világtól már korábban is elszigetelt országban még szigorúbb szabályokat hoztak, ami gyakorlatilag pokollá változtatta az emberek addig sem fényes életét. Kim Dzsongun gyakorlatilag hermetikusan lezárta az ország határait, és azt állította, hogy erre azért volt szükség, mert országa Covid-mentes. A határzárnak nagyon kedvezőtlen hatása volt az ország első számú gazdasági és diplomáciai partnerével, Kínával folytatott kereskedelemre és így az észak-koreai gazdaságra is. Tomas Ojea-Quintana, az észak-koreai emberi jogok érvényesülését nyomon követő ENSZ-szakértő márciusi jelentésében azt írta, hogy a járvány miatt százezrek halnak éhen az országban.

Importból elképesztő hiány alakult ki

A helyi mezőgazdasági termékek hiányát tetőzi az, hogy nincs elég az importált termékekből sem. Egyes importált áruk ára drasztikusan megemelkedett Phenjanban. Egyes samponokért, tusfürdőkért akár 200 dollárt (nagyjából 60 ezer Ft) is elkérhetnek, míg egy kg banán 45 dollárba, hozzávetőlegesen 13 500 Ft-ba kerül.

A közelmúltbeli phenjani árváltozásokról egy anonim informátor azt mondta, „néhány cikk ára ötszörösére ugrott – néhány tízszeresére”. A forrás szerint az étolaj és a fogkrém is irreálisan drága.

A szupermarketek polcairól hiányoznak a külföldi importtermékek, ami vélhetően a határok sokkal szigorúbb lezárásával függ össze. Kim Dzsongun koronavírustól való félelme miatt a külvilággal folytatott kereskedelmet gyakorlatilag teljes mértékben felfüggesztette.

Az NK Pro Ship Tracker adatai azt mutatják, hogy a Nampho kikötője – Észak-Korea nyugati partvidékének fő importközpontja – körüli hajóforgalom az elmúlt hetekben drasztikusan lecsökkent.

Elemzők szerint az országban döbbenetes áruhiány van. Go Myong-hyun, a szöuli Asan Intézet kutatója úgy gondolja, az észak-koreai hatóságok „valamiféle importtilalmat” vezettek be, hogy megzavarják az ellátási láncot.

Feltételezhetően az állam beavatkozik, és megakadályozza azt, hogy a piac és az állami vállalatok külföldi devizát használjanak a fogyasztási cikkek behozatalára” – mondta az NK Newsnak.

A diktátor is belefogyott a koronavírus válságba?

Úgy tűnik, nemcsak a népnek vannak gondjai, hanem a nagyvezérnek is. A legutóbbi nyilvános megjelenése alkalmával ugyanis bárki megállapíthatta, Kim Dzsongun sokat fogyott.

Szöulban, Washingtonban és Tokióban a szakértők folyamatosan figyelemmel kísérik Kim egészségi állapotát, hiszen ha a diktátor megbetegedne vagy meghalna, akkor nem utolsó szempont az, hogy ki és mikor veszi át Kim hatalmát.

A közelmúltban az állami média által közölt képeken, köztük a szerdán közzétetteken úgy tűnik, órájának szíja jobban megvan húzva, arca pedig vékonyabb. Egyes megfigyelők szerint Kim – aki körülbelül 170 centiméter magas, és korábban 140 kilogrammot nyomott – minimum 10-20 kilogrammot fogyhatott az utóbbi hónapokban.

Hong Min, a szöuli Korea Nemzeti Egyesítési Intézet vezető elemzője szerint a diktátor nyilvánvaló fogyása inkább az egészségi állapota javítására tett kísérlet, mintsem a betegség jele.

Ha egészségügyi problémákkal küszködne, nem jött volna ki a nyilvánosság elé, hogy összehívja a Munkáspárt Központi Bizottságának plenáris ülését”– mondta Hong.

Az erős alkoholfogyasztásáról és dohányzásáról ismert Kim olyan családból származik, ahol szívproblémákkal küzdenek. Apja és nagyapja, Észak-Korea korábbi vezetői, mindketten szívproblémák miatt haltak meg. Szakértők szerint a súlya növelheti a szív- és érrendszeri betegségek kialakulásának lehetőségét.

Seo Yu-Seok, a szöuli székhelyű Észak-Koreai Tanulmányok Intézetének munkatársa ugyanakkor arra hívta fel a figyelmet, hogy a nemrég létrehozott Munkáspárt titkári pozíció, mely az ország második számú legbefolyásosabb szerepköre lesz, összefüggésben lehet Kim esetleges egészségügyi problémáival.

További érdekes cikkeink a témában:

Andrea

Közgazdászként mindig is érdekelt a pénzügyek világa. 2016-ben ismerkedtem meg a bitcoinnal, azóta pedig a mindennapi életem részévé váltak a kriptovaluták. 2019-ben csatlakoztam a BitcoinBázishoz íróként, 2020 óta pedig a portál főszerkesztője vagyok. Ismereteimet igyekszem folyamatosan bővíteni és minél többet megtudni a kriptovalutákról, a mögöttes technológiáról és a gyakorlati használhatóságukról.

Legfrissebb hírek

innováció

Civilizációk átka: Miért fullad ki minden aranykor?

A történelem során számos város és nemzet csillaga korán leáldozott, hiába voltak az innováció fénypontjai. Miért nem sikerül egyetlen helynek sem fenntartania hosszú távon kiemelkedő szerepét? Vajon valaha is sikerül kitörni Cardwell
arcfelismerés

Arcod a belépőd – de milyen árat fizetsz érte?

Hamarosan papíralapú beszállókártya és útlevél nélkül utazhatunk, hiszen az arcfelismerésnek hála, nem lesz többé szükség semmilyen dokumentumra. De mi jön ezután: kényelmes utazás vagy totális megfigyelés? Digitális útlevél, az arcod mint belépő

A Fehér Házban már a repülő autók és a Jetson család a téma

Donald Trump június 6-án rendeletet írt alá a repülő autók fejlesztésének megkezdéséről és a szabályozásuk enyhítéséről. Az amerikai elnök pénteken az amerikai drónfejlesztéssel és a szuperszonikus repülési technológiával kapcsolatos törvényeket írt alá,

Hová tűntek a dolgozó fiatalok Magyarországon?

Egyre gyakrabban merül fel a kérdés, miért tűnik úgy, hogy a fiatal felnőttek közül egyre kevesebben dolgoznak teljes állásban, mégis látszólag megvan mindenük? A jelenség nemcsak szociológiai, hanem generációs, pszichológiai és kulturális
hu_HUHungarian

Mielőtt továbblépnél