Gmail cenzúra a javából – a Google ellenőrzi bejövő üzeneteinket

2021.06.18.
Olvasási idő: 2 perc

Az email küldés lassan már kikopik a divatból, ennek ellenére még mindig az egyik legmegbízhatóbb módja üzeneteink továbbításának. Más kommunikációs formákkal szemben pedig teljesen cenzúrázatlan módon oszthatjuk meg azt, amit szeretnénk. Legalábbis eddig így hittük.

 A Google által biztosított Gmail szolgáltatás úgy tűnik, hogy merőben eltér ettől az állásponttól. Nem csupán arról van szó, hogy a rendszer működése közben monitorozza a felhasználót és annak aktivitását, de még azt is korlátozza, hogy mi az amit láthat az adott személy és mi az amit nem.

A kirajzolódó sémából kiindulva sajnos arra lehet következtetni, hogy nem ez az egyetlen platform a Google LLC fennhatósága alatt, amelyet erősen szabályoznak a technológiai óriás szisztémái. Ezáltal a felhasználók magánszférája súlyosan sérül és adataik sincsenek maximális biztonságban.

A beérkező hírlevelek abszolút kontrollja

A Google, amely a világ legelterjedtebb keresőmotorjává nőtte ki magát, mostanában a Gmail ügyfelek beérkező hírleveleit kontrollálja elég szélsőséges megoldásokkal. Az e-mailek fontosságának és úgy általánosságában megjelenésének esélye teljes egészében a Google rendszerén múlik. A Gmail így önkényesen helyezhet át leveleket egyik mappából a másikba.

Azon szerencsés üzenetek, amelyek a Beérkező levelek fül alá kerülnek biztosan megkapják majd a nekik járó figyelmet, ellenben a Spam mappába jutó e-mailek egyenesen halálra vannak ítélve. Ezt a kategorizálást a Google határozza meg és viszi is véghez. Azonban a Gmail felületén megtalálható egy Promóciók névre keresztelt fül is, amely tartalmát eltérő, külső algoritmusok szabnak meg.

A fennálló helyzet miatt történhet meg az az eset is, hogy egy releváns hírlevél csak úgy elvész a Gmail süllyesztőjében. Ugyanakkor erre is van megoldás, amely könnyen átállítható, de a legtöbb felhasználó nem tud róla vagy nem veszi a fáradtságot, hogy változtasson rajta.

A hírlevelek az utóbbi időben ismételten virágkorukat élik és ezt a hullámot próbálja meg meglovagolni az újságírók és szerkesztők zöme egyaránt. A centralizált platformokkal szembeni utolsó mentsvárat jelentő hírlevelek efféle felülvizsgálata viszont maradéktalanul ellehetetleníti az írókat, akik így képtelenek kapcsolatba lépni célközönségükkel.

Zsófi

Minden érdekel, ami izgalmas, innovatív vagy meghökkentő – legyen szó technológiáról, gazdaságról vagy váratlan fordulatokról a nagyvilágban. Ezek a témák kizökkentenek a hétköznapokból, és új nézőpontokat mutatnak meg.

Legfrissebb hírek

innováció

Civilizációk átka: Miért fullad ki minden aranykor?

A történelem során számos város és nemzet csillaga korán leáldozott, hiába voltak az innováció fénypontjai. Miért nem sikerül egyetlen helynek sem fenntartania hosszú távon kiemelkedő szerepét? Vajon valaha is sikerül kitörni Cardwell
arcfelismerés

Arcod a belépőd – de milyen árat fizetsz érte?

Hamarosan papíralapú beszállókártya és útlevél nélkül utazhatunk, hiszen az arcfelismerésnek hála, nem lesz többé szükség semmilyen dokumentumra. De mi jön ezután: kényelmes utazás vagy totális megfigyelés? Digitális útlevél, az arcod mint belépő

A Fehér Házban már a repülő autók és a Jetson család a téma

Donald Trump június 6-án rendeletet írt alá a repülő autók fejlesztésének megkezdéséről és a szabályozásuk enyhítéséről. Az amerikai elnök pénteken az amerikai drónfejlesztéssel és a szuperszonikus repülési technológiával kapcsolatos törvényeket írt alá,

Hová tűntek a dolgozó fiatalok Magyarországon?

Egyre gyakrabban merül fel a kérdés, miért tűnik úgy, hogy a fiatal felnőttek közül egyre kevesebben dolgoznak teljes állásban, mégis látszólag megvan mindenük? A jelenség nemcsak szociológiai, hanem generációs, pszichológiai és kulturális
hu_HUHungarian