A francia kormány a 24-59 éveseknek kötelezővé tenné a COVID-oltást

2021.07.05.
Olvasási idő: 1 perc

A francia kormány a fertőzés negyedik hulláma miatti aggodalmakra hivatkozva azt fontolgatja, hogy a COVID-19 vakcinát kötelezővé teszi a 24-59 év közötti korosztály számára.

Miután Jean Castex miniszterelnök bejelentette, hogy szorgalmazni fogja az egészségügyi dolgozók kötelező oltását, a francia szenátus kifejezte azon óhaját, hogy az intézkedést terjesszék ki a fiatal és középkorú felnőttekre is.

„A testület csütörtökön közzétette a Közös Tájékoztatási Misszió jelentését, amelyben a fiatal és középkorú felnőttek kötelező védőoltását szorgalmazza, arra hivatkozva, hogy ez jelentősen csökkentheti a kórházi kezelések és a halálesetek számát” – számol be az RT.

A jelentésben úgy fogalmaztak: „cselekedjetek most.”

A kötelező oltást részben azért szorgalmazzák, mert az ország lemaradásban van más európai országokhoz képest: a 30-49 éveseknek kevesebb mint negyede van beoltva, és az 50-64 éveseknek csak a fele kapta meg mindkét vakcinát.

Nem ez lenne az első eset, hogy a francia kormány szigorú szabályt akar hozni

A kormány azt is fontolgatja, hogy egy listát küld az orvosoknak azokról az emberekről, akik még nem kapták meg az oltást, hogy nyomást gyakorolhassanak rájuk, és az oltatlanok számára megvonhatják azt a lehetőséget, hogy negatív COVID-teszttel utazhassanak vagy vegyenek igénybe bizonyos szolgáltatásokat.

Franciaországban nem ez az első eset, hogy drákói intézkedések bevezetését fontolgatják annak érdekében, hogy az emberek beadassák a vakcinát.

Decemberben egy olyan törvényjavaslatot terjesztettek elő, amely megtiltotta volna a be nem oltott embereknek, hogy olyan alapvető szolgáltatásokat vehessenek igénybe, mint például a tömegközlekedés.

A törvényjavaslat előírta, hogy a polgároknak negatív COVID-teszttel vagy védőoltással kell rendelkezniük ahhoz, hogy „közlekedni tudjanak vagy bizonyos helyekre, valamint bizonyos tevékenységekhez hozzáférhessenek”.

A jogszabályt azonban a heves tiltakozások után elvetették. Kíváncsiak vagyunk, hogy a franciák ugyanígy reagálnak-e majd a kötelező védőoltások kilátásba helyezésére.

További érdekes cikkeink a témában:

Andrea

Közgazdászként mindig is érdekelt a pénzügyek világa. 2016-ben ismerkedtem meg a bitcoinnal, azóta pedig a mindennapi életem részévé váltak a kriptovaluták. 2019-ben csatlakoztam a BitcoinBázishoz íróként, 2020 óta pedig a portál főszerkesztője vagyok. Ismereteimet igyekszem folyamatosan bővíteni és minél többet megtudni a kriptovalutákról, a mögöttes technológiáról és a gyakorlati használhatóságukról.

Legfrissebb hírek

innováció

Civilizációk átka: Miért fullad ki minden aranykor?

A történelem során számos város és nemzet csillaga korán leáldozott, hiába voltak az innováció fénypontjai. Miért nem sikerül egyetlen helynek sem fenntartania hosszú távon kiemelkedő szerepét? Vajon valaha is sikerül kitörni Cardwell
arcfelismerés

Arcod a belépőd – de milyen árat fizetsz érte?

Hamarosan papíralapú beszállókártya és útlevél nélkül utazhatunk, hiszen az arcfelismerésnek hála, nem lesz többé szükség semmilyen dokumentumra. De mi jön ezután: kényelmes utazás vagy totális megfigyelés? Digitális útlevél, az arcod mint belépő

A Fehér Házban már a repülő autók és a Jetson család a téma

Donald Trump június 6-án rendeletet írt alá a repülő autók fejlesztésének megkezdéséről és a szabályozásuk enyhítéséről. Az amerikai elnök pénteken az amerikai drónfejlesztéssel és a szuperszonikus repülési technológiával kapcsolatos törvényeket írt alá,

Hová tűntek a dolgozó fiatalok Magyarországon?

Egyre gyakrabban merül fel a kérdés, miért tűnik úgy, hogy a fiatal felnőttek közül egyre kevesebben dolgoznak teljes állásban, mégis látszólag megvan mindenük? A jelenség nemcsak szociológiai, hanem generációs, pszichológiai és kulturális
hu_HUHungarian