Roszkozmosz elnök: jachtok helyett űrprogramra költsenek a milliárdos oligarchák

2021.07.18.
Olvasási idő: 2 perc

Az orosz űrügynökség, a Roszkozmosz feje meglepően éles kritikával illette az Oroszországban uralkodó állapotokat és üdvözölte a Virgin Galactic ügyvezető milliárdos Richard Branson múlt vasárnapi űrrepülését.

Dimitri Rogozin a Twitterén Branson űrrepülését az űrutazás mérföldkövének titulálta, majd egy ezt követő tweetben kikelt Oroszország milliárdos oligarchái ellene, akik szerinte inkább költik a pénzüket jachtokra, mint hogy űrhajókat fejlesztenének. A kritika még Elon Muskot is válaszra késztette, aki egy tapsoló kéz emojival viszonozta a kritikát.

Később Rogozin Branson űrrepülésére tett bókjáról kiderült, hogy nem jött őszinte szívből, mert utána megjegyezte, hogy szerinte a szuborbitális repülés technikai szempontok alapján nézve még nem számít űrrepülésnek és “semmi köze a professzionális űrhajózáshoz.”

Rogozin egyébként gyakran illeti kritikával a NASA-t és Musk SpaceX projektjét.

A múlt nyáron például a SpaceX Dragon 2 sikeres Nemzetközi Űrállomásra tett, legénységgel a fedélzetén végrehajtott misszióját húzta le egy hosszas bejegyzésben.

Akkor Rogozin kijelentette, hogy Oroszországnak nem áll érdekében a NASA-val közös misszió keretében asztronautákat juttatni a Holdra. Egyben megjegyezte, hogy szerinte az Egyesült Államok szabotálja az orosz űrprogramot miután még Donald Trump volt elnök komoly szankciókat vezetett be több orosz és kínai cég ellen.

Mindenesetre a múlt évi közösségi hozzászólásaihoz képest az orosz űrügynökség fejének jóval barátibb lett a véleménye a magánszféra által finanszírozott űrutazásról, aminek oka talán az lehet, hogy Oroszországban nincs elegendő politikai étvágy egy újabb grandiózus űrprogramra, illetve mert a Roszkozmoszra pénzügyi megszorítások várnak.

A költségvetési megszorítások kiküszöbölésére pedig az egyik kiút az lehetne, ha a NASA-hoz hasonlóan az orosz űrügynökség is több teret enged a milliárdosok által pénzelt űrtechnológiai programoknak és misszióknak.

Az ugyanakkor már nyilvánvaló, hogy Oroszország nem kér a közösködésből a nyugati országokkal mikor űrprogramokra kerül sor. Erre jeleket már kaptunk Moszkvából, ami inkább ápol szoros kapcsolatot Kínával az űrprojektek területén.

Mint ismert, az ország ki akar lépni a Nemzetközi Űrállomást fenntartó országok sorából és saját űrállomást kíván föld körüli pályára juttatni. Az ISS ha minden igaz 2028-ig marad pályán.

Kapcsolódó cikkek:

Zsófi

Minden érdekel, ami izgalmas, innovatív vagy meghökkentő – legyen szó technológiáról, gazdaságról vagy váratlan fordulatokról a nagyvilágban. Ezek a témák kizökkentenek a hétköznapokból, és új nézőpontokat mutatnak meg.

Legfrissebb hírek

Építheti Kína az ember-robot hadseregét

A sencseni Southern University of Science and Technology kutatói bemutattak egy viselhető robotrendszert, amely két független mechanikus lábat és egy törzsvázat ad hozzá az emberi viselőhöz. Ezzel egy négylábú hibridet alkottak meg,
hosszú élet titka

Kiderült, mi valójában a hosszú élet titka

A hosszú élet titka régóta foglalkoztatja az embereket. Sokan a genetikában, a szigorú étrendben vagy a stressz minimalizálásában látják a választ, ám egy érsebész szerint a valóság ennél jóval egyszerűbb. Dr. Rema

Tesla-turbina LEGO-ból: még telefont is tud tölteni

A Tesla‑turbina egy lapát nélküli, centripetális áramlású turbina, amelyet a legendás fizikus, Nikola Tesla talált fel 1913-ban. A hatásfoka a határréteg‑jelenségen alapul, nem pedig azon, hogy a gáz vagy folyadék közvetlenül lapátokra

Mielőtt továbblépnél