Kína újabb 18 milliárd dollárnyi amerikai államkötvényt adott el

2021.07.19.
Olvasási idő: 2 perc

Kína márciusban még több, mint 1,1 billió dollárnyi amerikai államkötvényt tudott magáénak. Azóta, a mostani $18 milliárddal és a korábbi $4 milliárddal, összesen 22 milliárd dollárral csökkentették ennek összegét. A jüan erősödését és a jelenlegi kínai-amerikai kapcsolatokat eltekintve valószínűleg még tovább fogják csökkenteni a kezükben lévő amerikai államadósságot.

Erősödik a jüan és robog a gazdaság – csökkenti is Kína az amerikai államkötvény befektetését

Már tavaly is várható volt, hogy a kínaiak tovább fogják csökkenteni az amerikai államkötvényeik számát. 2021-ben pedig tényleg több ok is ahhoz vezetett, hogy összesen csaknem 22 milliárd dollárral csökkentsék ezt. Az adósságeszközök eladása főként a jüan erősödése és az egyre rosszabbodó amerikai-kínai kapcsolatokhoz vezethető vissza.

A jüan június óta jelentősen erősödött a dollárral szemben, az akkori 7,2-es árfolyamról egészen 6,47 esett vissza. (Azaz egy US dollár jelenleg 6,47 kínai jüant ér.)

A két állam közötti feszültség már tavaly november óta érezhető volt, amikor Donald Trumpot Joe Biden váltotta az elnöki székben. A kínai média szerint jelenleg az USA nem „őszinte”, éppen ezért nem is akarnak tárgyalni az amerikaiakkal. Ezt az újságcikkek mellett az is igazolja, hogy Wendy Sherman, külügyminiszter-helyettes mostani tervezett kínai megállóját is lefújták ázsiai útja során, miután csak egy kifejezetten alacsony rangú tisztviselő találkozott volna a miniszterrel.

Kína pedig mindezt meg is teheti, hiszen gazdasága újra hihetetlen tempóban zakatol. A második negyedévben egy elképesztő 8,8%-os emelkedést tudott produkálni. Külön kiemelendő az is, hogy a Xiaomi idén nyárra az Apple-t megelőzve lett az első számú cég az okostelefonok piacán.

S bár a kínai-amerikai kapcsolatok jelenleg kissé viharosnak tűnnek (különösen miután az USA a NATO-val és az EU-val közösen Kínát okolják a Microsoft meghackeléséért), a kereskedelem a két ország között rengeteget erősödött a tavalyi év során. Itt csaknem 30%-os emelkedést figyelhetünk meg, annak ellenére, hogy Kína egyértelműen csökkenteni akarja Amerikától való gazdasági függését.

Kína egyébként már az elmúlt években is többször csökkentette az amerikai államkötvény állományát; olyannyira, hogy tavaly előtt már Japán mögött csak a második helyen szerepelt a hitelezők között. 2015-ben például még több, mint 1,2 billió dollárnyi kötvénnyel rendelkezett Kína.

Legfrissebb hírek

innováció

Civilizációk átka: Miért fullad ki minden aranykor?

A történelem során számos város és nemzet csillaga korán leáldozott, hiába voltak az innováció fénypontjai. Miért nem sikerül egyetlen helynek sem fenntartania hosszú távon kiemelkedő szerepét? Vajon valaha is sikerül kitörni Cardwell
arcfelismerés

Arcod a belépőd – de milyen árat fizetsz érte?

Hamarosan papíralapú beszállókártya és útlevél nélkül utazhatunk, hiszen az arcfelismerésnek hála, nem lesz többé szükség semmilyen dokumentumra. De mi jön ezután: kényelmes utazás vagy totális megfigyelés? Digitális útlevél, az arcod mint belépő

A Fehér Házban már a repülő autók és a Jetson család a téma

Donald Trump június 6-án rendeletet írt alá a repülő autók fejlesztésének megkezdéséről és a szabályozásuk enyhítéséről. Az amerikai elnök pénteken az amerikai drónfejlesztéssel és a szuperszonikus repülési technológiával kapcsolatos törvényeket írt alá,

Hová tűntek a dolgozó fiatalok Magyarországon?

Egyre gyakrabban merül fel a kérdés, miért tűnik úgy, hogy a fiatal felnőttek közül egyre kevesebben dolgoznak teljes állásban, mégis látszólag megvan mindenük? A jelenség nemcsak szociológiai, hanem generációs, pszichológiai és kulturális
hu_HUHungarian

Mielőtt továbblépnél