Az OnlyFans betiltja a pornográf tartalmakat, de kriptókkal elérhetőek lehetnek

2021.08.22.
Olvasási idő: 2 perc

Az OnlyFans, a Magyarországon is közkedvelt, felnőtt tartalmakra fókuszáló platform bejelentette, hogy október elsejétől ugyan a meztelen fotókat meghagyja, de a prostitúciónak és a szexuálisan erőszakos pornográf tartalmaknak búcsút mondhatnak felhasználói.

A platform döntése elég őrültségnek hangzik, hiszen ezzel egyidejűleg hátat fordít egy elég komoly bevételű biznisznek. A cég az idei évben ugyanis 1,2 milliárd dollárt kaszálhatott volna, amivel magát a Teslát is letaszíthatta volna trónjáról. Most viszont, egy váratlan fordulattal hátat fordított a sikernek, sőt számos tartalomgyártónak is, akik közül sokan konkrétan a platformon végzett „munkájukkal” keresik mindennapi kenyerüket. De mi vitte rá a céget, hogy lemondjon a rivaldafényről?

A válasz egyszerű: a bankkártyacégek nyomása. Az OnlyFans ugyanis két szék közé esett: vagy enged a fizetési szolgáltatóknak, vagy az egész platform tiltásra kerül. Itt egyébként a legnagyobb fizetési óriásokra kell gondolni, többek között a Mastercard, a Visa és a Paypal szolgáltatókra, melyek nemrégiben az illegális tartalmak ellen léptek fel. Legalábbis próbáltak. Döntésükkel ugyanis egy ideig sarokba taszították még a világ legnagyobb pornóoldalát, a PornHub-ot is, a platform viszont rugalmasan kezelte a helyzetet, és kriptovalutákkal orvosolta a problémát. A weboldalon egyébként mára már rengeteg kriptóban lehet fizetni, többek között DOGE-ban, BNB-ben, XRP-ben és USDC-ben is.

Ami a fizetési óriásokat illeti, azt meg kell említeni, hogy nem egyoldalúan döntenek az eljárásról, hiszen az Egyesült Államok kormánya elég erős nyomást gyakorol a pornóellenes politikák elfogadtatására.

Kutyából nem lesz szalonna

Mindezek ellenére, az OnlyFans igyekszik továbbra is magához édesgetni a felhasználókat, és úgy tálalni a felfordulást, hogy a szabályok ellenére is, az oldalt még mindig lehet divattippek, fotózási tanácsok és lakberendezési ötletek keresésére használni. Mindez viszont valljuk be, igencsak meg fogja rövidíteni a cég bevételét és minden valószínűséggel kevésbé nyereséges évet fog zárni. Erre pedig tökéletes példa a Tumblr esete, ahol szintén betiltották a pornográf tartalmakat, az oldal pedig csendben feledésbe merült. A kérdés tehát: a platform vajon a PornHub nyomdokaiba fog lépni és vajon a kriptovalutákat fogja választani a teljes behódolás helyett?

Forrás: Coindesk

Ez a cikk is érdekelhet: Batman Robinja is „kámingáutolt” a képregény legújabb kiadásában

Fanny

A kriptovaluták iránti érdeklődésem 2020-ban kezdődött – azóta nem tudok szabadulni tőlük. Mélyen beleástam magam a témába, folyamatosan követem a legújabb fejleményeket és kutatom, hogyan formálhatja át mindennapi életünket a blokklánc technológia.

Legfrissebb hírek

innováció

Civilizációk átka: Miért fullad ki minden aranykor?

A történelem során számos város és nemzet csillaga korán leáldozott, hiába voltak az innováció fénypontjai. Miért nem sikerül egyetlen helynek sem fenntartania hosszú távon kiemelkedő szerepét? Vajon valaha is sikerül kitörni Cardwell
arcfelismerés

Arcod a belépőd – de milyen árat fizetsz érte?

Hamarosan papíralapú beszállókártya és útlevél nélkül utazhatunk, hiszen az arcfelismerésnek hála, nem lesz többé szükség semmilyen dokumentumra. De mi jön ezután: kényelmes utazás vagy totális megfigyelés? Digitális útlevél, az arcod mint belépő

A Fehér Házban már a repülő autók és a Jetson család a téma

Donald Trump június 6-án rendeletet írt alá a repülő autók fejlesztésének megkezdéséről és a szabályozásuk enyhítéséről. Az amerikai elnök pénteken az amerikai drónfejlesztéssel és a szuperszonikus repülési technológiával kapcsolatos törvényeket írt alá,

Hová tűntek a dolgozó fiatalok Magyarországon?

Egyre gyakrabban merül fel a kérdés, miért tűnik úgy, hogy a fiatal felnőttek közül egyre kevesebben dolgoznak teljes állásban, mégis látszólag megvan mindenük? A jelenség nemcsak szociológiai, hanem generációs, pszichológiai és kulturális
hu_HUHungarian

Mielőtt továbblépnél