Környezetbarát autógyártásra tér át a BMW

2021.09.04.
Olvasási idő: 1 perc

A BMW új stratégiákat jelentett be az autók szén-dioxid kibocsátásának csökkentésére.

Egy blogbejegyzésben a vállalat elárulta, hogy a környezetbarát anyagok használatára helyezi át a hangsúlyt. A stratégia értelmében a vállalat „körforgásos gazdaságot” próbál kialakítani a gyártás területén is.

Az egyik érdekes anyag, amivel kísérleteznek a kender, de igyekeznek bevonni a gyártásba a lent és a kenafot is. A természetes anyagokat elsősorban a beltéri gyártásnál tervezik hasznosítani.

A marihuánához inkább köthető, de alapjában mérhetetlenül sokoldalú kender egyre nagyobb teret hódít a gyártás területén is, ahogy a globális fókusz fokozatosan a szén-dioxid-kibocsátás csökkentése felé tolódik. A vállalat megjegyezte, elsősorban a növény mechanikai szerkezetére koncentrál, amit a növény tartóssága miatt vizsgálnak.

„Új szabványokat állítunk fel a fenntartható prémium minőségre azzal, hogy újragondoljuk az anyagokat és minden eddiginél nagyobb hangsúlyt fektetünk az erőforrás-hatékony és az erős szétszerelhetőséggel rendelkező megújuló anyagokra” – írta a közleményben Dr. Stefan Floeck, a BMW Mini és BMW kompakt sorozatának fejlesztési vezetője.

Zsófi

Minden érdekel, ami izgalmas, innovatív vagy meghökkentő – legyen szó technológiáról, gazdaságról vagy váratlan fordulatokról a nagyvilágban. Ezek a témák kizökkentenek a hétköznapokból, és új nézőpontokat mutatnak meg.

Legfrissebb hírek

sziget

7 rejtett álomsziget a világ eldugott tájain

Vannak helyek a világban, amelyek noha álomszépek, mégsem szerepelnek utazási plakátokon, nem trendelnek Instagramon, és nem hemzsegnek a turistáktól. Afféle fehér foltok az emberiség „kirándulós térképén”. Ezek a szigetek csendesek, érintetlenek és
halcsont

Mit tegyünk, ha torkon szúr a halas vacsora?

Gyerekként imádtam a halat, és úgy általában minden húsos ételt. Sok szép emlék kötődik a közös, vidám családi evésekhez, de akad olyan emlék is, amelyre nem szeretek gondolni. Tízéves koromban egyszer megakadt