Sharenting: gyermekek a közösségi médiában, na ez nem jelent semmi jót

2021.10.04.
Olvasási idő: 5 perc

Aranyos, gyakran vicces fotók, amelyek megőrjítik a követőket, de etikai kérdéseket és aggályokat is felvetnek. A sharenting, vagyis a gyermekekről készült képek tömeges megosztása a közösségi oldalakon olyan jelenség, amelyre igenis oda kell figyelni. 

Az ún. alfa-generáció, azaz a 2010 és 2020 között született gyermekek az első igazi digitális bennszülöttek. Ők olyan gyerekek, akik születésüktől fogva könnyedén bánnak a technológiával, és szinte ösztönösen képesek használni az érintőképernyőt. Ők az első „közösségi bennszülöttek” is, akiknek a fotóit már egészen kicsi koruktól kezdve megosztják (néha már az ultrahangos vizsgálat során, az anyjuk pocakjában). Ezért feltételezhetjük, hogy a jövőben a magánélethez való viszonyuk nagyon laza lesz, és talán alig fogják megkülönböztetni a nyilvános és a magánélet közötti határt.

A szakértők szerint „nem világos, hogy milyen lesz az alfa-generáció viszonya a magánélethez, mert rengeteg apró adat szűrődik át a szüleik profiljain anélkül, hogy a gyerekek tudnának róla, vagy beleegyezésüket adhatnák” – hangsúlyozza a BeUnsocial digitális antropológiai megfigyelőközpont jelentése. De hogyan is fog egy ilyen gyerkőc élete alakulni, ha már pici baba kora óta emberek millió bámulják a közösségi médiában? Ezt és ehhez hasonló kérdések ezrei merülhetnek fel akkor, amikor az ún. sharenting-ről beszélünk, arról a viszonylag új keletű jelenségről, amely azokra a szülőkre utal, akik folyamatosan fényképeket tesznek közzé gyermekeikről a közösségi médiában. A szó a „share” és a „parenting” szavak rövidítése, és nem egy-egy pillanatkép közzétételére utal, hanem a gyermekek folyamatos kirakatba helyezésére a világhálón.

Mi az a sharenting, és mivel jár?

Elég egy pillantást vetni az Instagramra, a Facebookra vagy a TikTokra, és máris rengeteg olyan anya és apa bejegyzése tárul elénk, akik már szinte beteges módon, szűrők nélkül tesznek közzé fotókat és videókat gyermekeikről. A csemeték esznek, fürdenek, játszanak, alszanak, énekelnek, táncolnak és piszkálják az orrukat. Gyakran vicces fotókat posztolnak, amelyek szó szerint megőrjítik a követőket, de amelyek különböző etikai aggályokat is felvetnek.

A Northumbria Egyetem tanulmánya szerint a brit gyermekek több mint 80%-a kétéves korára már online van. Ötéves kora előtt egy gyermeknek körülbelül 1500 fotója van a világhálón. A ParentZone által megrendelt kutatás rámutat, hogy a szülők 32%-a havonta 11-20 fotót posztol fiáról vagy lányáról. 28%-uk soha nem vette a fáradságot, hogy a gyermekeik beleegyezését kérje. Amikor azonban ezek a gyerekek felnőnek, nem biztos, hogy tetszeni fog nekik az online jelenlétük, és különösen az, ahogyan a szülő életük minden apró részletét kitárta a világ elé. Felnőttként nehéz, ha nem lehetetlen, saját digitális identitást létrehozni és a közösségi médiát saját belátásuk szerint használni. Mindig lesz róluk egy kép, amelyen a bilin ülnek, vagy lekváros kézzel a falat mázolják. Vagy ami még rosszabb, mindig lesz egy olyan poszt, ahol a szülő a gyermeke problémájáról mesél a fél világnak, ami később iszonyú kínossá válhat.

„A világhálóra kerülve az információk, videók és fotók nemcsak mindenki számára elérhetővé válnak, de már nem is lehet őket teljesen törölni; ezért a közösségi hálózatok diszfunkcionális használata káros és veszélyes lehet, a szülők és a gyerekek számára egyaránt” – mondta Adelia Lucattini pszichiáter.

Később pereskedhet a szülő a saját gyerekével

Sok szülő azért posztol, mert betegesen szorong az idő múlásától, és attól fél, hogyha nem örökít meg mindent és oszt meg a közösségi médiában, akkor az emlék elvész. Mások dicsekvésből raknak ki mindent gyermekükről a netre, legyen az egy jó bizonyítvány, vagy egy versenyen elért szép eredmény. A szándék még jó is lehet, az eredmény azonban potenciálisan rossz.

Sok szülő úgy véli, hogy ő a gyermekei magánéletének törvényes kezelője, de amikor ezek a gyerekek tinédzserek lesznek, visszaszereznék az őket megillető jogokat. Nem meglepő, hogy az első perek, amelyeket gyerekek indítottak olyan szülők ellen, akik nem hajlandóak eltávolítani a fotóikat a Facebookról, mostanában kezdenek címlapokra kerülni.

A gyerekek gyakran nem tudják, hogy a szüleik privát képeiket közzétették, és amikor ez tudatosul bennük, úgy érezhetik, hogy megsértették a magánéletüket. A kíváncsi szemek beleláthatnak a magánéletükbe, és nem nehéz elképzelni, hogy szégyenkezhetnek. Ez hatással lehet a szüleikkel való kapcsolatukra is. Sokszor a szülő ismereteinek hiánya is igen veszélyessé teheti a sharenting-et. Sajnos nem egyszer fordult már elő, hogy anyák gyermekeik fotóit idegen emberek fiókjain találtak meg, akik a közösségi profilokról lopdosták össze őket.

Néhány anyának a saját szemével kellett olvasnia a gyermekeikre vonatkozó obszcén megjegyzéseket. A pedofil oldalakon talált anyagok fele a szülők által a közösségi médiában közzétett képekből és videókból származik. Alastair MacGibbon, az ausztrál Gyermekek e-biztonsági osztályának vezetője elmondta, hogy több millió olyan fényképet találtak a gyermekpornográfiai weboldalakon, amelyeken gyermekek ártalmatlan mindennapi tevékenységeket végeznek.

A michigani C.S. Mott Gyermekkórház jelentése szerint a szülők naiv módon nagy mennyiségű magánjellegű információt tesznek közzé anélkül, hogy felfognák, ebből mekkora baj lehet. Olyan képeket is közzétesznek, amelyekről könnyen azonosítható a kereszt- és vezetéknév, a születési dátum, a lakóhely, az otthoni és az iskolai cím. A Barclays által készített tanulmány rámutatott arra is, hogy a sharenting 2030-ra a kibercsalások egyik legnagyobb eszközévé válhat.

Andrea

Közgazdászként mindig is érdekelt a pénzügyek világa. 2016-ben ismerkedtem meg a bitcoinnal, azóta pedig a mindennapi életem részévé váltak a kriptovaluták. 2019-ben csatlakoztam a BitcoinBázishoz íróként, 2020 óta pedig a portál főszerkesztője vagyok. Ismereteimet igyekszem folyamatosan bővíteni és minél többet megtudni a kriptovalutákról, a mögöttes technológiáról és a gyakorlati használhatóságukról.

Legfrissebb hírek

innováció

Civilizációk átka: Miért fullad ki minden aranykor?

A történelem során számos város és nemzet csillaga korán leáldozott, hiába voltak az innováció fénypontjai. Miért nem sikerül egyetlen helynek sem fenntartania hosszú távon kiemelkedő szerepét? Vajon valaha is sikerül kitörni Cardwell
arcfelismerés

Arcod a belépőd – de milyen árat fizetsz érte?

Hamarosan papíralapú beszállókártya és útlevél nélkül utazhatunk, hiszen az arcfelismerésnek hála, nem lesz többé szükség semmilyen dokumentumra. De mi jön ezután: kényelmes utazás vagy totális megfigyelés? Digitális útlevél, az arcod mint belépő

A Fehér Házban már a repülő autók és a Jetson család a téma

Donald Trump június 6-án rendeletet írt alá a repülő autók fejlesztésének megkezdéséről és a szabályozásuk enyhítéséről. Az amerikai elnök pénteken az amerikai drónfejlesztéssel és a szuperszonikus repülési technológiával kapcsolatos törvényeket írt alá,

Hová tűntek a dolgozó fiatalok Magyarországon?

Egyre gyakrabban merül fel a kérdés, miért tűnik úgy, hogy a fiatal felnőttek közül egyre kevesebben dolgoznak teljes állásban, mégis látszólag megvan mindenük? A jelenség nemcsak szociológiai, hanem generációs, pszichológiai és kulturális
hu_HUHungarian

Mielőtt továbblépnél