Biden és kormánya 30 további országgal összefogva akarja megfékezni a kibertámadásokat

2021.10.05.
Olvasási idő: 2 perc

Egy október elsején megjelent közleményben a Fehér Ház azon terveiről számolt be, miszerint 30 államot szeretne összecsődíteni a kiberhónap miatt. Pontosabban pedig azon okból, hogy egy szervként fellépve szálljanak szembe a kibertérből származó fenyegetésekkel. Joe Biden és kabinete nagy hangsúlyt fektet az egyre csak súlyosbodó helyzet mihamarabbi helyreállítására.

„Sürgősen be kell reteszelnünk digitális ajtajainkat”, utasítja a nyilatkozat, „ezt pedig adataink titkosításával és többtényezős hitelesítési módszerek használatával tehetjük meg. Példának okáért, ezentúl olyan technológiai eszközöket kell gyártanunk, amelyek valós képet szolgáltatnak a fogyasztóknak a rájuk leselkedő veszélyekről.”  

Az államapparátus jelen pillanatban a NATO tagállamok és a G7 tagok összehívásán fáradozik a probléma megoldása érdekében. A mozgalmas tavaszi hónapokat követően alaposan megnőtt a kiberbiztonság témáját övező bonyodalmak száma. Ezenkívül különösképpen megemelkedett a zsarolóvírusok előfordulása is, amely mára már nemzeti s egyben globális gonddá fajult.

Biden

A 2021-es év már eddig is jócskán bővelkedik a kibertámadásokban, azonban Amerikára kiváltképp rájár a rúd, ugyanis a legtöbb eset ott fordul elő. Több ízben megtörtént már, hogy a hackerek kriptovalutákért cserébe ajánlották fel az okozott problémák korrigálását. Ez semmiféle formában sem vet jó fényt az új elnökre, akit ellenséges megmozdulások sortüze ér minden egyes fellépését követően. Emiatt érthető, hogy Biden miért is szorgalmazza annyira a nemzetek közötti csúcstalálkozót.

Az USA azonban nincs egyedül, mivelhogy Európában is szép számban valósulnak meg kibertámadások, májusban például Belgiumban. A csalók Magyarországon is jelen vannak, s legtöbbször a civilekre csapnak le, akik sajnálatos módon könnyen áldozatul esnek nekik.

Biden és Putin közel sem puszipajtások

A támadásokat megfékezni kívánó harcban azonban Oroszország szerepe ez idáig ismeretlen. A Fehér Ház és a Kreml közti kapcsolat bizonytalan talajon áll s az orosz belügyek nem igazán férnek össze az amerikai nézetekkel. Joe Biden Vlagyimir Putinnal folytatott megbeszélése során több alkalommal váltak a vita tárgyává a zsarolóvírusok is.

Továbbá, nemrégiben az amerikai államkincstár bevezette az első szankciót, amely egy kriptovaluta-tőzsde, a Suex, ellen irányult. A vállalat Prágában volt bejegyezve, székhelye viszont Moszkvában és Szentpéterváron található. Korábban már sok esetben hozták kapcsolatba őket zsarolóvírusok finanszírozásával, valamint illegális Bitcoin tőzsdékkel és a darkneten jelen lévő Hydra piactérrel.

Forrás: theblockcrypto.com

Tünde

Jelenleg közgazdásznak tanulok a Debreceni Egyetem Pénzügy és számvitel szakán, mellette pedig újságíróként és fordítóként ténykedem. A BitcoinBázis csapatához 2021 nyarán csatlakoztam, egy rövidebb szabadúszó időszakot követően. A pénzügyi világ működése régóta foglalkoztat és előszeretettel követem nyomon az innovációit. A kriptovalutákkal a BB révén ismerkedtem meg, ahol azóta gazdasági történésekkel, technológiai újításokkal és kriptopiaci fejleményekkel kapcsolatban írok beszámolókat.

Legfrissebb hírek

innováció

Civilizációk átka: Miért fullad ki minden aranykor?

A történelem során számos város és nemzet csillaga korán leáldozott, hiába voltak az innováció fénypontjai. Miért nem sikerül egyetlen helynek sem fenntartania hosszú távon kiemelkedő szerepét? Vajon valaha is sikerül kitörni Cardwell
arcfelismerés

Arcod a belépőd – de milyen árat fizetsz érte?

Hamarosan papíralapú beszállókártya és útlevél nélkül utazhatunk, hiszen az arcfelismerésnek hála, nem lesz többé szükség semmilyen dokumentumra. De mi jön ezután: kényelmes utazás vagy totális megfigyelés? Digitális útlevél, az arcod mint belépő

A Fehér Házban már a repülő autók és a Jetson család a téma

Donald Trump június 6-án rendeletet írt alá a repülő autók fejlesztésének megkezdéséről és a szabályozásuk enyhítéséről. Az amerikai elnök pénteken az amerikai drónfejlesztéssel és a szuperszonikus repülési technológiával kapcsolatos törvényeket írt alá,

Hová tűntek a dolgozó fiatalok Magyarországon?

Egyre gyakrabban merül fel a kérdés, miért tűnik úgy, hogy a fiatal felnőttek közül egyre kevesebben dolgoznak teljes állásban, mégis látszólag megvan mindenük? A jelenség nemcsak szociológiai, hanem generációs, pszichológiai és kulturális
hu_HUHungarian