Tweetelt Elon Musk, duplázódott a Shiba Inu árfolyama

2021.10.06.
Olvasási idő: 2 perc

Közel 216 százalékot nőtt egy hét alatt a Shiba Inu viccérme árfolyama, miután Elon Musk tweetelt egy képet a kiskutyájáról. Korábban kivételes üzleti zseniként és techguruként volt ismert Musk, mostanában azonban leginkább az önjelölt kriptomágusként elkövetett trollkodásairól híres. Musk véletlenszerű kinyilatkozásai az utóbbi évben számos alkalommal össze vissza rángatták a különböző altcoinok de még a bitcoin árfolyamát is, ami miatt egyre többen egyre komolyabban neheztelnek rá. Igaz, közben az általa vezetett SpaceX űrrakétája elnyerte a NASA pályázatát, így ők vihetnek ismét amerikai űrhajósokat a holdra, szóval azért még nem kell teljesen leírni az üzleti zseni pályafutását sem.

A Shiba Inu egy a népszerű DOGE érme sok száz, ha nem sok ezer klónja közül. A Shiba Inu érmének ugyanúgy semmi értelme, mint a szintén Elon Musk által hypeolt  DOGE érmének, felhasználási lehetősége és hasznossága gyakorlatilag nulla, értékét szintúgy csupán a mögötte álló spekuláció adja. Az érme árfolyama csak az utóbbi 24 órában több, mint 50 százalékot emelkedett, így átlépve a 10 milliárd dolláros piaci kapitalizációt. Ezzel a Shiba Inu érme jelenleg a világ huszadik legnagyobb kriptovalutája.

Ment a tweet, kilőtt az árfolyam

Az árfolyam száguldása azután indult igazán meg, miután Elon Musk kiposztolt egy képet az új kiskutyájáról. A néhány hónapos kutya az érmének is nevet adó Shiba Inu, eredetileg Japánban őshonos kutyafajtához tartozik, gazdája pedig a „Floki” nevet adta neki. Musk a képhez mindössze annyi leírást fűzött, hogy „Floki Frunkpuppy”, vagyis Floki a Frunk kiskutya. A Frunk itt a Teslákra jellemző, az autó elején, a benzinmotor helyén lévő csomagtartóra utal.

Mostanában nagyon divatos lett a Tesla tulajdonosok körében az első csomagtartóban ülő kutyáik fotózása, amely a „frunkpuppy” hashtaggel terjedt el Instgarammon. Úgy tűnik ez elég is volt ahhoz, hogy egyesek elkezdjenek ismét potenciált látni a Shiba Inu érmében.

Mindenesetre hiába a nagy emelkedés, a késő tavasszal kezdődő kriptoválság a Shiba Inu érmét sem kerülte el, Elon Musk troll megjegyzései ide vagy oda. Az érme árfolyama még a brutális emelkedés után is csak 0,0000215 dollár körül mozog, ami alig több, mint a fele a május végi (szintén egy hypevonat miatt létrejött) 0,000035 dolláros rekordnak.

A kérdéses tweet ide kattintva érhető el.

Legfrissebb hírek

innováció

Civilizációk átka: Miért fullad ki minden aranykor?

A történelem során számos város és nemzet csillaga korán leáldozott, hiába voltak az innováció fénypontjai. Miért nem sikerül egyetlen helynek sem fenntartania hosszú távon kiemelkedő szerepét? Vajon valaha is sikerül kitörni Cardwell
arcfelismerés

Arcod a belépőd – de milyen árat fizetsz érte?

Hamarosan papíralapú beszállókártya és útlevél nélkül utazhatunk, hiszen az arcfelismerésnek hála, nem lesz többé szükség semmilyen dokumentumra. De mi jön ezután: kényelmes utazás vagy totális megfigyelés? Digitális útlevél, az arcod mint belépő

A Fehér Házban már a repülő autók és a Jetson család a téma

Donald Trump június 6-án rendeletet írt alá a repülő autók fejlesztésének megkezdéséről és a szabályozásuk enyhítéséről. Az amerikai elnök pénteken az amerikai drónfejlesztéssel és a szuperszonikus repülési technológiával kapcsolatos törvényeket írt alá,

Hová tűntek a dolgozó fiatalok Magyarországon?

Egyre gyakrabban merül fel a kérdés, miért tűnik úgy, hogy a fiatal felnőttek közül egyre kevesebben dolgoznak teljes állásban, mégis látszólag megvan mindenük? A jelenség nemcsak szociológiai, hanem generációs, pszichológiai és kulturális
hu_HUHungarian