Kína törvényben szabja meg a kevesebb iskolai házi feladatot

2021.10.23.
Olvasási idő: 2 perc

Kína kormánya nemrégiben egy olyan új, közoktatásra vonatkozó törvényjavaslatot fogadott el, amely csökkentené a tanulók vállára nehezedő nyomást. A jogszabály a túlzott mennyiségű házi feladat és a tanórák után következő korrepetálások okozta terhelést kívánja visszafogni. 

A rendelet szerint a helyi hatósági szerveknek, illetve a gyermekek szüleinek kell majd kezességet vállalniuk az előírások megfelelő betartásáért. A diákokat a lehető leginkább meg kell kímélni a stresszt kiváltó élethelyzetektől.

A Xinhua, Kína hivatalos sajtó- és hírügynöksége, a szombati nap folyamán jelentette be a törvény elfogadását, azonban teljes egészében még nem hozták nyilvánosságra azt. Annyi azonban biztos, hogy a közigazgatási szervekkel ellentétben, a szülőkre nehezedik majd a felelősség oroszlánrésze. Ez viszont csöppet sem meglepő, hiszen ők azok, akik a legjobban felügyelni tudják csemetéjük időbeosztását s ami még fontosabb, mentális egészségét.

Csakhogy ez sok esetben sajnos nem megvalósítható különféle szociális problémák következtében. Példának okáért ehhez hasonló a szeptemberben Kínában történt sajnálatos történés is, amely során a koronavírus széleskörű terjedése miatt rengeteg gyereket szakítottak el szüleitől és zártak karanténba.

Kína iskola

Visszatérve az innovatív jogszabályhoz, a tanulók gondviselőinek úgy kell beosztaniuk a gyermekek idejét, hogy elegendő jusson mind pihenésre, mind testmozgásra. Emellett pedig lényeges szempont az is, hogy a lurkók a lehető legkevesebb időt töltsék az online térben.

Kína oktatási reformja lenne a követendő példa?

A szóban forgó törvény 2022 január 1-én lép majd hatályba egész Kína-szerte. Remények szerint ez a változás majd valamicskével barátságosabbá teszi a szigorú kínai iskolarendszert. Hiszen a kínai gyerekeknek már egészen fiatal koruktól kezdve nehéz és sokat számító vizsgákon kell átesniük. Ez egészen 18 éves korukig így is zajlik, amikor is a felsőoktatási szakképzés megkezdése előtt még 1 vizsgával szembe kell nézniük, ami meghatározza jövűjüket. Elég rémisztően hangzik, hogy egyetlen pontszám ekkora hatással lehet bárki életére.

Továbbá, ez év augusztusában Kína már betiltotta az írásbeli vizsgákat a 6 és 7 éves diákok számára. Ezekkel az intézkedésekkel arra törekszik a kínai kormány, hogy egészségesebb és sikeresebb felnőtteket neveljenek majd fel. Azonban a törekvések utóhatása csak a jövőben fog majd megmutatkozni, addig is csak bízni lehet a rendeletek eredményességében.

Forrás: theguardian.com

Tünde

Jelenleg közgazdásznak tanulok a Debreceni Egyetem Pénzügy és számvitel szakán, mellette pedig újságíróként és fordítóként ténykedem. A BitcoinBázis csapatához 2021 nyarán csatlakoztam, egy rövidebb szabadúszó időszakot követően. A pénzügyi világ működése régóta foglalkoztat és előszeretettel követem nyomon az innovációit. A kriptovalutákkal a BB révén ismerkedtem meg, ahol azóta gazdasági történésekkel, technológiai újításokkal és kriptopiaci fejleményekkel kapcsolatban írok beszámolókat.

Legfrissebb hírek

Dél-Korea, élő temetés

Dél-Koreában részt vehetsz a saját temetéseden

Felveszed a fekete ruhát, megírod a búcsúleveledet, befeküdsz egy koporsóba, majd néhány perc csend után felkelsz, és visszatérsz az életedhez. Dél-Koreában egyre többen vállalják ezt. Ez egy személyes várakozás: hogy a saját
UFO

Az X-akták ma is velünk élnek?

Tagadhatatlan tény, hogy a 90-es években futó X-akták című sorozat mélyen beleégett a kollektív emlékezetbe. Bár az UFO-k iránti nyilvános lelkesedés az elmúlt években látványosan lecsendesedett, néhány jelenség továbbra sem engedi el

Mielőtt továbblépnél