Nincs oltás, nincs eutanázia sem?!

2021.11.28.
Olvasási idő: 1 perc

A német eutanázia klinikák elutasítják az oltatlan ügyfeleket.

Az iróniát sokszor hangoztatták már ebben a világjárványban. Most a koronavírus által sújtott Németországból jött az új bizonyíték erre.

Nem választhatják a kegyes halált azok, akik nem kaptak védőoltást.

Miközben az európai országok küzdenek a vírus terjedésének korlátozásáért, a Verein Sterbehilfe – a Német Eutanázia Szövetség – új irányelvet adott ki. A szabályozás szerint a Szövetség mostantól csak azoknak fog segíteni, akik már oltottak vagy felépültek a betegségből. Az egyesület közleményében azt írta:

Az eutanázia iránt érdeklődő és a meghalni vágyó tagjaink önkéntes felelősségének előkészítő vizsgálata emberi közelséget igényel. Az emberi közelség azonban táptalaja a koronavírus terjedésének. A mai naptól egyesületünkben a 2G szabály érvényesül, azaz csak oltott vagy a betegségen átesettek kaphatnak segítséget. Ezt kiegészítik helyzetfüggő intézkedések, például a zárt helyiségekben történő találkozás esetén kötelező a gyorsteszt.

Forrás: The Spectator

Zsófi

Minden érdekel, ami izgalmas, innovatív vagy meghökkentő – legyen szó technológiáról, gazdaságról vagy váratlan fordulatokról a nagyvilágban. Ezek a témák kizökkentenek a hétköznapokból, és új nézőpontokat mutatnak meg.

Legfrissebb hírek

Dél-Korea, élő temetés

Dél-Koreában részt vehetsz a saját temetéseden

Felveszed a fekete ruhát, megírod a búcsúleveledet, befeküdsz egy koporsóba, majd néhány perc csend után felkelsz, és visszatérsz az életedhez. Dél-Koreában egyre többen vállalják ezt. Ez egy személyes várakozás: hogy a saját
UFO

Az X-akták ma is velünk élnek?

Tagadhatatlan tény, hogy a 90-es években futó X-akták című sorozat mélyen beleégett a kollektív emlékezetbe. Bár az UFO-k iránti nyilvános lelkesedés az elmúlt években látványosan lecsendesedett, néhány jelenség továbbra sem engedi el

Mielőtt továbblépnél