Történelmi csúcson az Egyesült Államok államadóssága

2021.12.15.
Olvasási idő: 1 perc

Nem csak Magyarország kapcsán lehet mostanában az eladósodottságról beszélni, nemrégiben csúcsra ért a világ egyik legnagyobb gazdaságának, az Egyesült Államoknak is az államadóssága. A mérőszám szerint az ország most már a GDP-je 150%-ában van eladósodva, ami történelmi csúcs. Jelenleg az államadósság összege több, mint 29 billió amerikai dollár, ami 8 billió dolláros növekedés alig két év alatt. Nem kell hozzá komoly pénzügyi szakembernek lenni, hogy lássuk, rossz irányba mennek a dolgok. Hiszen jelenleg a Biden-kormány 3 billió dollárral többet költ, mint amennyit beszed bevételként.

Az amerikai államnak csökkentenie kell saját méretét

2019-ben ez a szám még csak 1 billió dollárral volt több a bevételeknél. A problémás ebben szakemberek szerint az, hogy a kormányzati költések viszik rossz irányba az államadósságot. Azaz például a pandémiás helyzet alatt bevezetett sok milliárd dollárnyi gazdaságélénkítő csomag. És mivel a szabadpiacoknak kell a kormányzati költekezést eltartani, az amerikai gazdaság növekedése is lassul. Láthattuk például már Olaszország vagy Görögország példáján is, hogy ahogy emelkedik az államadósság, úgy fog csökkeni a gazdaság teljesítménye, hiszen egyre többet kell csak a kamatok megfizetéséért dolgozni. Akinek életében már volt hitele, az tudja milyen terheket jelent a kamat. Még 2019-ben, 21 billió dolláros államadósság mellett a 2020-ban kezdődött évtizedre 7 billió dollár feletti kamatösszeget becsült az amerikai költségvetési iroda.

A kamatok emelkedésére pedig még számítani is lehet, úgyhogy az amerikai kormánynak két opciója van. Vagy elkezdi saját magát átméretezni, a kiadásait csökkenteni, vagy a gazdaság növekedését tolja előre. Segíti a termelékenység növekedését, a befektetések növelését és így tovább. Ezzel szemben Biden kormánya még mindig az adók növelésében látja a kiutat, ami viszont visszaüthet a gazdasági növekedésnél. Egyes vad elméletek szerint ráadásul mivel ilyen óriási már az amerikai állami szervezet, ez rátelepszik az egész gazdaságra és fokozatosan megöli majd a szabad versenyt. Hiszen a hihetetlen állami költekezések vonatkozásában az állam dönti el, hogy kinek adja a szerződéseket, ezzel pedig a versenyt számolja fel.

Tomasito

Leginkább a technológiai és tudományos témák mozgatnak meg, főleg a blokkláncok és a kriptovaluták technológiai háttere, a valós felhasználási esetek valamint a privacy kapcsán felmerülő lehetőségek érdekelnek. Pénzügy-IT háttérrel bírok, a kriptovaluták mellett elég sok különféle területen építettem tapasztalatot.

Legfrissebb hírek

videojáték

Ezek a legfurcsább statisztikák a videojátékok történetében

A videojátékok mindig is arról szóltak, hogy teljesítményünket valamilyen formában mérik – legyen szó pontszámról, győzelmek számáról vagy szintlépésekről. Az elmúlt években azonban a fejlesztők egyre kreatívabbak (és néha bizarrabbak) lettek abban,
mutáns nyulak

Mutáns nyulak Coloradóban – mi áll a háttérben?

Fort Collins lakói döbbenten figyelik a szokatlan látványt: a helyi pamutfarkú nyulak fejéből fekete, tüske- vagy csápszerű kinövések állnak ki. Első pillantásra úgy tűnhet, mintha a nyulakat egy sündisznó támadta volna meg,
foto: Freepik

Megváltozik a személyiségünk a túl sok mobilozástól?

Ha úgy érzed, hogy nehezebben koncentrálsz, könnyebben félbehagysz dolgokat, vagy gyakrabban tűnik vonzóbbnak egy görgetéssel eltöltött este, mint egy jó buli vagy egyszerű találkozás a barátokkal – nem biztos, hogy csak „fáradt
hu_HUHungarian