Amerikai zsoldosok vegyi fegyver bevetésére készülnek Ukrajnában, állítja Oroszország

2021.12.22.
Olvasási idő: 1 perc

Szerger Sojgu orosz védelmi miniszter azt állítja, hogy amerikai zsoldosok vegyi fegyver bevetésére készülnek Ukrajnában. 

Amerikai katonai magáncégek (úgynevezett PMC-k) vegyi fegyverrel végrehajtott provokációt készítenek elő a nyugtalan és feszült Kelet-Ukrajnában – állította még kedden reggel Szergej Sojgu orosz védelmi miniszter.

Moszkva úgy véli, hogy az amerikai PMC-k több mint 120 alkalmazottja tevékenykedik a térségben, ahol az ukrán különleges erőkkel együtt dolgoznak.

„Azonosítatlan vegyi összetevőket” tartalmazó konténereket szállítottak a donbásszi Avdejevka és Krasznij Liman városokba – jelentette ki Sojgu a védelmi minisztérium igazgatótanácsának keddi ülésén, Moszkvában, amelyen Vlagyimir Putyin orosz elnök is részt vett.

A miniszter, aki Putyin és Valerij Geraszimov orosz csúcstábornok mellett ült, nem közölt további részleteket vagy bizonyítékokat az állítólagos vegyi fegyverről és az előkészített támadásról.

Kelet-Ukrajnában a feszültség ismét fokozódik. Nagyjából egy hónapja több nyugati médium arról számolt be, hogy Oroszország csapatokat vonultat fel az orosz-ukrán határ közelében, és a sajtó azt állította, hogy Moszkva nagyszabású katonai inváziót tervez Ukrajnában.

Az Egyesült Államok és szövetségesei több szankciót is beígértek Oroszország ellen, ha egy ilyen forgatókönyv megvalósul, de a Kreml többször is visszautasította azokat a vádakat, hogy bármilyen támadás kitervelője lenne, és alaptalan kísérletnek nevezte ezeket, melyek Putyin szerint csak arra jók, hogy hisztériát keltsenek.

Ehelyett Moszkva a nyugatot vádolja azzal, hogy az ukrán kormánynak nyújtott fegyverszállításokkal és a kelet-európai NATO-összevonások fokozásával Kijevet arra bátorítja, hogy erőszakot alkalmazzon az önjelölt donyecki és luganszki köztársaságok ellen.

A Reuters hírügynökség szerint Putyin tegnap azt mondta: „Amit az Egyesült Államok Ukrajnában tesz, a mi küszöbünknél történik. Meg kellene érteniük, nincs hova hátrálnunk. Azt hiszik, mi csak tétlenül fogjuk nézni? Ha a nyugati kollégáink agresszív irányvonala folytatódik, megfelelő katonai-technikai válaszlépéseket fogunk tenni, és keményen reagálunk a barátságtalan lépésekre”.

Putyin ugyan arra nem tért ki, hogy miféle válaszlépéseket kíván Oroszország tenni, de Szergej Rjabkov külügyminiszter-helyettes korábbi kijelentéseire visszaemlékezve, az ország feltételezhetően átcsoportosítja közepes hatótávolságú nukleáris rakétáit Európában.

Andrea

Szenvedélyesen érdekel a világ sokszínűsége – szeretek utazni, felfedezni új kultúrákat, zenéket, filmeket és történeteket. Lelkes vagyok a tudomány, technológia, állatvilág és az inspiráló élettörténetek iránt. Szívesen merülök el különféle országok érdekességeiben, legyen szó társadalmi jelenségekről vagy hétköznapi csodákról. Hiszek abban, hogy a világ megértéséhez nyitottság és kíváncsiság kell – ebből nekem van bőven.

Latest from Blog

Új, titkos lopakodó vadászgép bukkant fel az 51-es körzet felett

A katonai repüléssel, amerikai védelmi hírekkel foglalkozó egyik amerikai újság legújabb posztjában bemutatnak egy olyan hőkamera-felvételt, amely valószínűleg egy korábban sosem látott, következő generációs lopakodó vadászgép terveit fedheti fel. A gép jellegzetes

Egy 1917-es fotón tűnt fel egy modern szörfös napjainkból

A lentebb látható fényképet több mint száz évvel ezelőtt készítették Kanadában: férfiak, nők és gyerekek egy csoportját örökítette meg, amint egy domboldalon gyülekeznek. Az éles szemű szemlélők azonban valami egészen különöset vettek

Megtalálták az ízületi gyulladás ellenszerét

Az amerikai Betegségmegelőzési és Járványvédelmi Központ (CDC) adatai szerint körülbelül 53 millió amerikai felnőtt szenved ízületi gyulladásban (artritisz), és ez a szám várhatóan tovább nő, ahogy az emberek egyre tovább élnek. Ez

Mielőtt továbblépnél