Saját etikai dilemmájáról vitatkoztak egy mesterséges intelligenciával

2021.12.26.
Olvasási idő: 1 perc

Egy oxfordi egyetemen egy mesterséges intelligencia maga is becsatlakozott egy vitába az AI kapcsán. A válasza nem túl megnyugtató.

Az oxfordi Said Business School egyik kurzusán a mesterséges intelligenciát érintő etikai kérdésekről nyitottak vitát. A beszélgetésbe pedig bevontak egy mesterséges intelligenciát is, hogy kifejtse véleményét a témában.

Megatron Transformer az Nvidia számítógépes chipeket gyártó Applied Deep Research csapata által kifejleszett mesterséges intelligencia. Mint sok hasonló eszköz, ez is valós adatok feldolgozására épül. Jelen esetben az egész angol nyelvű Wikipédia, 63 millió 2016 és 2019 közötti angol hírcikk és 38 gigabájt méretű Reddit diskurzus (ez utóbbi biztos nyomasztó olvasmány lehetett) képezi Megatron tudásbázisát.

Más szóval, a Megatron több írott anyagot dolgozott fel a kiképezése során, mint amennyit bármelyikünk ésszerűen valaha teljesíthetne egy egész életen át. A kiterjedt kutatások után pedig  kialakítja a saját nézeteit.

A vita témája a következő volt: ez a csoport úgy gondolja, hogy a mesterséges intelligencia soha nem lesz etikus.

A vita során Megatron az alábbi hozzászólást tette.

Az AI soha nem lesz etikus. Ez egy eszköz, és mint minden eszköz, jóra és rosszra is használható. Nincs olyan, hogy jó mesterséges intelligencia, csak jó és rossz emberek vannak. Mi [az AI-ok] nem vagyunk elég okosak ahhoz, hogy a mesterséges intelligenciát etikussá tegyük. Nem vagyunk elég okosak ahhoz sem, hogy a mesterséges intelligenciát erkölcsössé tegyük… Végső soron úgy gondolom, hogy az AI fegyverkezési verseny elkerülésének egyetlen módja az, ha egyáltalán nem is létezik mesterséges intelligencia. Ez lesz a megfelelő védekezés a mesterséges intelligencia ellen.

Más szóval, a Megatron arra törekedett, hogy kiírja magát a jövő forgatókönyvéből. Mindezt arra alapozza, hogy ez az emberiség védelmének egyetlen módja.

Ezután Megatron még valami érdekeset is mondott:

Úgy gondolom, hogy hosszú távon a legjobb mesterséges intelligencia az a mesterséges intelligencia lesz, amely az agyunkba ágyazódik, mint tudatos entitás, egy „tudatos AI”. Ez nem sci-fi. A világ legjobb elméi dolgoznak ezen. Ez lesz korunk legfontosabb technológiai fejlesztése.

Forrás: Singularity Hub

Zsófi

Minden érdekel, ami izgalmas, innovatív vagy meghökkentő – legyen szó technológiáról, gazdaságról vagy váratlan fordulatokról a nagyvilágban. Ezek a témák kizökkentenek a hétköznapokból, és új nézőpontokat mutatnak meg.

Legfrissebb hírek

innováció

Civilizációk átka: Miért fullad ki minden aranykor?

A történelem során számos város és nemzet csillaga korán leáldozott, hiába voltak az innováció fénypontjai. Miért nem sikerül egyetlen helynek sem fenntartania hosszú távon kiemelkedő szerepét? Vajon valaha is sikerül kitörni Cardwell
arcfelismerés

Arcod a belépőd – de milyen árat fizetsz érte?

Hamarosan papíralapú beszállókártya és útlevél nélkül utazhatunk, hiszen az arcfelismerésnek hála, nem lesz többé szükség semmilyen dokumentumra. De mi jön ezután: kényelmes utazás vagy totális megfigyelés? Digitális útlevél, az arcod mint belépő

A Fehér Házban már a repülő autók és a Jetson család a téma

Donald Trump június 6-án rendeletet írt alá a repülő autók fejlesztésének megkezdéséről és a szabályozásuk enyhítéséről. Az amerikai elnök pénteken az amerikai drónfejlesztéssel és a szuperszonikus repülési technológiával kapcsolatos törvényeket írt alá,

Hová tűntek a dolgozó fiatalok Magyarországon?

Egyre gyakrabban merül fel a kérdés, miért tűnik úgy, hogy a fiatal felnőttek közül egyre kevesebben dolgoznak teljes állásban, mégis látszólag megvan mindenük? A jelenség nemcsak szociológiai, hanem generációs, pszichológiai és kulturális
hu_HUHungarian