Elkezdte Amerikában a FED a „taperinget” – jön az infláció vége?

2021.12.26.
Olvasási idő: 1 perc

A mennyiségi lazítás egy olyan monetáris politikai eszköz, amelyet akkor alkalmaznak a központi bankok, amikor más módon már nem nagyon van lehetőségük csökkenteni a rövidtávú piaci kamatlábakat. Hiszen például az Egyesült Államokban a 2008-as gazdasági válság idején a célráta már 0%-os volt. Ezzel párhuzamosan az infláció is nem látható mértékűvé vált, miközben a gazdaság továbbra is szörnyű állapotban volt. Ez volt az első alkalom, amikor az amerikai jegybank, a FED a mennyiségi lazítás eszközéhez fordult.

A FED a tapering segítségével akarja megállítani az infláció növekedését

Ennek keretében a jegybank elkezdett pénzpiaci eszközöket vásárolni, ami felvitte az áraikat, így pedig csökkenni kezdtek a fizetett kamatok. 2020. márciusában a FED ismét ehhez az eszközhöz fordult a pandémiás időszak alatt. 2021. novemberére már 4 billió amerikai dollár értékű értékpapírt és más eszközt halmozott fel a jegybank az USA-ban. És pontosan ez a hónap volt az, amikor a FED úgy döntött, hogy elkezdi a taperinget (egyes önjelölt nyelvújítók szerint tapíresést), azaz csökkenteni kezdi a mennyiségi lazítás ütemét. Novembertől ugyanis már a korábbi 120 milliárd dolláros vásárlási mértékről 105 milliárdra csökkentette a vásárlásai összegét az amerikai központi bank.

Jegybank

És végül most december 15-én a FED még jobban felgyorsította a taperinget, azaz minden hónapban 30 milliárd dollárral csökkenti majd a vásárolt értékpapírok összegét. Ez pedig azt fogja jelenteni, hogy 2022. első negyedévében be is fog fejeződni a mennyiségi lazítás. A fő oka egyébként a lépésnek az inflációval szembeni harc, valami olyasmi, ami a magyar mindennapokat is erőteljesen szorongatja. Az Egyesült Államokban 6,8%-ra nőtt 2021. novemberére az infláció mértéke az előző évhez képest. Ha pedig nem ömlik sok milliárd dollár a piacokra minden hónapban a FED-től, akkor lassulni fog az elvárások szerint az infláció növekedése. És mivel fog járni az, ha megszűnik a mennyiségi lazítás? A fogyasztók és cégek szempontjából a legfontosabb változás az lesz, hogy növekedni fognak a kamatok a hiteleken.

Tomasito

Leginkább a technológiai és tudományos témák mozgatnak meg, főleg a blokkláncok és a kriptovaluták technológiai háttere, a valós felhasználási esetek valamint a privacy kapcsán felmerülő lehetőségek érdekelnek. Pénzügy-IT háttérrel bírok, a kriptovaluták mellett elég sok különféle területen építettem tapasztalatot.

Legfrissebb hírek

videojáték

Ezek a legfurcsább statisztikák a videojátékok történetében

A videojátékok mindig is arról szóltak, hogy teljesítményünket valamilyen formában mérik – legyen szó pontszámról, győzelmek számáról vagy szintlépésekről. Az elmúlt években azonban a fejlesztők egyre kreatívabbak (és néha bizarrabbak) lettek abban,
mutáns nyulak

Mutáns nyulak Coloradóban – mi áll a háttérben?

Fort Collins lakói döbbenten figyelik a szokatlan látványt: a helyi pamutfarkú nyulak fejéből fekete, tüske- vagy csápszerű kinövések állnak ki. Első pillantásra úgy tűnhet, mintha a nyulakat egy sündisznó támadta volna meg,
foto: Freepik

Megváltozik a személyiségünk a túl sok mobilozástól?

Ha úgy érzed, hogy nehezebben koncentrálsz, könnyebben félbehagysz dolgokat, vagy gyakrabban tűnik vonzóbbnak egy görgetéssel eltöltött este, mint egy jó buli vagy egyszerű találkozás a barátokkal – nem biztos, hogy csak „fáradt
hu_HUHungarian