Na már csak ez hiányzott: gondolatolvasó robotot építettek a kínaiak

2022.01.07.
Olvasási idő: 2 perc

Kínai tudósok olyan viselhető robotot építettek, amely állítólag képes olvasni az emberi gondolatokban az agyhullámok és az izomaktivitás megfigyelésével. A fejlesztők azt állítják, hogy a gép 96%-os pontossággal képes volt felismerni az emberi szándékot.

Az eszközt gyári munkásokon tesztelve a kínai Three Gorges University Intelligens Gyártási Innovációs Technológiai Központjának kutatói a jelek szerint azt tapasztalták, hogy az önkénteseknek nem kellett szóbeli parancsot adniuk, amikor valamilyen szerszámot vagy alkatrészt kellett a kezükbe venniük.

A fejlesztők megjegyezték, hogy a robot szinte azonnal reagált, felvette a kívánt tárgyat és elhelyezte a munkaállomáson – írja a South China Morning Post (SCMP). A lap hozzátette, hogy a csapat a China Mechanical Engineering című hazai szakfolyóiratban publikálta eredményeit.

Az ilyen együttműködő robotok, vagy másnéven cobotok potenciálisan növelhetik a futószalagokon a termelést, jegyezte meg a tanulmány. A kutatók hozzátették, hogy valós alkalmazásuk korlátozott marad, mivel az emberi szándékot képesek felismerni, de a robotok gyakran pontatlanok és instabilak.

Ezen korlátok leküzdése érdekében – magyarázta Dong Yuanfa, a projekt vezető kutatója – csapata robotját nyolc önkéntes több száz órányi „kiképzésnek” vetette alá. A futószalagon dolgozókat szerelték fel a géppel, amely egy nem invazív agyhullám-érzékelőt és karérzékelőket kombinál.

Míg a fejfedő látszólag nagyjából 70%-os pontossággal értette az önkéntesek szándékait, az agyból érkező jel gyenge volt. Az SCMP szerint a munkásoknak nagyon erősen kellett koncentrálniuk ahhoz, hogy a robot világos üzenetet kapjon. De a legtöbb embernek annyi más gondolata volt, hogy nem tudtak eléggé egy-egy feladatra koncentrálni, így a robot sem végezte el a feladatot megfelelő pontossággal.

Bár a kar érzékelői által gyűjtött izmok elektromos jelei állítólag stabilabbak voltak, ezek is veszítettek erejükből, ahogy a munkások fáradtak. A fejlesztők azonban azt állították, hogy az agyi és az izomjelek keveréke segíthet a robotnak példátlan pontossággal megjósolni a következő mozdulatot.

A lap azonban megjegyezte, hogy bizonytalan, hogy ezek az eredmények – amelyeket laboratóriumi körülmények között értek el – megismételhetők-e egy gyárban. Bár az érzékelőket a munkások sapkájába és egyenruhájába is el lehetne helyezni, a kutatók szerint az izzadtság és a szabálytalan mozgások befolyásolhatják a jelek minőségét.

További érdekes cikkeink:

Andrea

Szenvedélyesen érdekel a világ sokszínűsége – szeretek utazni, felfedezni új kultúrákat, zenéket, filmeket és történeteket. Lelkes vagyok a tudomány, technológia, állatvilág és az inspiráló élettörténetek iránt. Szívesen merülök el különféle országok érdekességeiben, legyen szó társadalmi jelenségekről vagy hétköznapi csodákról. Hiszek abban, hogy a világ megértéséhez nyitottság és kíváncsiság kell – ebből nekem van bőven.

Legfrissebb hírek

Dél-Korea, élő temetés

Dél-Koreában részt vehetsz a saját temetéseden

Felveszed a fekete ruhát, megírod a búcsúleveledet, befeküdsz egy koporsóba, majd néhány perc csend után felkelsz, és visszatérsz az életedhez. Dél-Koreában egyre többen vállalják ezt. Ez egy személyes várakozás: hogy a saját
UFO

Az X-akták ma is velünk élnek?

Tagadhatatlan tény, hogy a 90-es években futó X-akták című sorozat mélyen beleégett a kollektív emlékezetbe. Bár az UFO-k iránti nyilvános lelkesedés az elmúlt években látványosan lecsendesedett, néhány jelenség továbbra sem engedi el

Mielőtt továbblépnél