Lengyelország új tesztet vezet be a koronavírusos betegek kiszűrésére

2022.01.16.
Olvasási idő: 2 perc

A lengyel egészségügyi minisztérium a koronavírus új típusú szűrésének bevezetését tervezi, miután felfedeztek egy olyan gént, amely meghatározza annak valószínűségét, hogy a beteg számára súlyos vagy halálos kimenetelű lesz a COVID-19.

A koronavírus legsúlyosabb hatásainak vagy akár halálos kimenetelű fertőzésének leginkább kitett emberek genetikai teszt segítségével azonosíthatók – derült ki Lengyelország egészségügyi tisztviselőinek tájékoztatásából. Az ország Egészségügyi Minisztériuma és az Orvosi Kutatási Ügynökség által támogatott tanulmányba mintegy 1500 Covid-19-es beteget vontak be. A Bialystoki Orvosi Egyetem kutatói azonosítottak egy gént, amely jelentősen befolyásolja, hogy a vírus hogyan is az egyénre

„Több mint másfél éves munka után sikerült azonosítani egy olyan gént, amely felelős a súlyos megbetegedésért” – mondta Adam Niedzielski egészségügyi miniszter egy csütörtöki sajtótájékoztatón.

Az eredményeket mostantól arra fogják alkalmazni, hogy segítsenek azonosítani a vírus által fokozottan veszélyeztetett betegeket, amikor elkapják a fertőzést. Az egészségügyi minisztérium azt tervezi, hogy néhány hónapon belül kidolgoz és bevezet egy viszonylag egyszerű genetikai tesztet, amelyet a PCR-szűrés mellett lehet elvégezni. A lengyel tisztviselők szerint a tesztet világszerte be lehetne vezetni a nyilvánvaló genetikai előfeltételekkel rendelkező emberek megsegítésére.

A Marcin Moniuszko és Miroslaw Kwasniewski által vezetett, a genetikai egyéni fogékonyságot vizsgáló tanulmány szerint, ha a gén legalább egy változata jelen van a kromoszómán, a beteg több mint kétszer nagyobb valószínűséggel szenved a COVID-19 súlyos tüneteitől vagy akár meg is halhat. A tanulmány szerint az életkor, az elhízás és a nem (a férfiakat vélhetően jobban kiüti a COVID, mint a nőket) ezután következik.

A gén Európában körülbelül minden tizedik emberben jelen van, míg Indiában a lakosság mintegy 27%-a genetikailag hajlamos arra, hogy a koronavírus súlyos tüneteitől szenvedjen. Lengyelországban, ahol a vírus okozta halálozási arány magasabb az uniós átlagnál, a lakosság mintegy 14%-a hordozza a gént.

„A világjárvány kezdete óta próbáljuk megérteni, hogy a hasonló korú emberek között is miért fertőződnek egyesek tünetmentesen, míg mások az életükért küzdenek” – jelentette ki az egyetem szóvivője. „A kutatásnak köszönhetően egyre közelebb kerülünk a jelenség megértéséhez”.

A lengyel tanulmány nem az első, amely összefüggést feltételez bizonyos genetikai tényezők és a betegek COVID-19-re adott reakciói között. Egy 2020-as olaszok és spanyolok körében végzett kutatás szerint az A-pozitív vércsoportú embereknél nagyobb a kockázata a COVID okozta légzési elégtelenségnek.

További érdekes cikkek:

Andrea

Közgazdászként mindig is érdekelt a pénzügyek világa. 2016-ben ismerkedtem meg a bitcoinnal, azóta pedig a mindennapi életem részévé váltak a kriptovaluták. 2019-ben csatlakoztam a BitcoinBázishoz íróként, 2020 óta pedig a portál főszerkesztője vagyok. Ismereteimet igyekszem folyamatosan bővíteni és minél többet megtudni a kriptovalutákról, a mögöttes technológiáról és a gyakorlati használhatóságukról.

Legfrissebb hírek

innováció

Civilizációk átka: Miért fullad ki minden aranykor?

A történelem során számos város és nemzet csillaga korán leáldozott, hiába voltak az innováció fénypontjai. Miért nem sikerül egyetlen helynek sem fenntartania hosszú távon kiemelkedő szerepét? Vajon valaha is sikerül kitörni Cardwell
arcfelismerés

Arcod a belépőd – de milyen árat fizetsz érte?

Hamarosan papíralapú beszállókártya és útlevél nélkül utazhatunk, hiszen az arcfelismerésnek hála, nem lesz többé szükség semmilyen dokumentumra. De mi jön ezután: kényelmes utazás vagy totális megfigyelés? Digitális útlevél, az arcod mint belépő

A Fehér Házban már a repülő autók és a Jetson család a téma

Donald Trump június 6-án rendeletet írt alá a repülő autók fejlesztésének megkezdéséről és a szabályozásuk enyhítéséről. Az amerikai elnök pénteken az amerikai drónfejlesztéssel és a szuperszonikus repülési technológiával kapcsolatos törvényeket írt alá,

Hová tűntek a dolgozó fiatalok Magyarországon?

Egyre gyakrabban merül fel a kérdés, miért tűnik úgy, hogy a fiatal felnőttek közül egyre kevesebben dolgoznak teljes állásban, mégis látszólag megvan mindenük? A jelenség nemcsak szociológiai, hanem generációs, pszichológiai és kulturális
hu_HUHungarian