Terhes férfival és gendersemleges személlyel érkezik az Apple frissítése

2022.01.29.
Olvasási idő: 1 perc

Az Apple operációs rendszerének szoftverfrissítésével 37 új emojival készült, többek között terhes férfival és gendersemleges személlyel is. Az iOs 15.4-es verziója ugyan még béta állapotban van, a héten már tesztelik, és hamarosan elérhetővé válik. 

A Unicode Consortium kaliforniai nonprofit szervezet, mely az emoji szabványokat felügyeli, tavaly szeptemberben hagyta jóvá az Apple terveit. A legújabb emojik a 14.0 frissítés részeként jelennek meg, természetesen különböző bőrszínű emberekkel. Az Apple mellett a Google és a Microsoft is használják majd az emojik változatait, saját operációs rendszerük szerint alakítva. 

Az Apple dizánját az Emojipedia csütörtökön egy blogbejegyzésben hozta nyilvánosságra. Az oldal főszerkesztője, Keith Broni által írt First Look” (Első Pillantás) című bejegyzésében a “nemek közötti összhangot” kívánja kihangsúlyozni.

2019 óta a gyártók jelentős erőfeszítéseket tesznek annak érdekében, hogy az összes emojit három különböző nemű változatban kínálják – egy ‘férfi’, egy ‘nő’ és egy gendersemleges ‘személy’” – írta. Megjegyezte továbbá, hogy a legutóbbi Apple frissítés folytatja ezt a tendenciát azzal, hogy két új, gendersemleges koronát viselő, valamint terhes személyt is hozzáad emoji készletéhez.” Hozzátette, hogy a terhes férfit viccből sokan „túlevőnek” is titulálják. 

Az emojikat „azért hagyták jóvá, hogy az emoji billentyűzetet kiegyensúlyozottá és mindenki számára elfogadhatóvá tegyék”. Hasonlóképpen, a „koronát viselő személy” emoji szekciója a „hercegnő” és a „herceg” közötti nemi megkülönböztetést kívánja áthidalni, valamint „a királyi családot ábrázolni anélkül, hogy túlságosan konkrét nemet jelölnének meg vele”.

További érdekes cikkeink:

Fanny

A kriptovaluták iránti érdeklődésem 2020-ban kezdődött – azóta nem tudok szabadulni tőlük. Mélyen beleástam magam a témába, folyamatosan követem a legújabb fejleményeket és kutatom, hogyan formálhatja át mindennapi életünket a blokklánc technológia.

Latest from Blog

A világ leggyilkosabb mérgét keverte ki egy egyetemista

Szirénázó rendőrautók, tűzoltók és speciális vegyivédelmi alakulatok sora lepték el a Massachusetts Institute of Technology (MIT) campusát, miután a világ egyik legtekintélyesebb tudományos egyetemén pánikszerű riasztást váltott ki az egyik hallgató rendkívül

Kipukkadt a hidrogénlufi: A zöld energia kiábrándító valósága

Elon Musk egyszer „megdöbbentően nagy ostobaságnak” nevezte a hidrogén üzemanyagként való használatát az autóiparban, ám a világ egyik legsikeresebb elektromosautó-gyártójának elutasítása sem tudta eltántorítani a politikai döntéshozókat attól, hogy a zöld energia

Így szorított ki tízezer nyelvet az angol

Amikor a Föld nyelvi sokszínűségére gondolunk, többnyire a ma aktívan használt, nagyjából hétezer beszélt nyelvből indulunk ki. Ez a lenyűgöző adat azonban csupán egyetlen pillanatfelvétel az emberiség több tízezer éves történetében. Nyelvészek

Ezért buknak el a külföldi alapkezelők Kínában

A Fidelity International (FIL) a legújabb globális alapkezelő, amely a hírek szerint mérlegeli a kínai lakossági alapkezelési üzletágból való kivonulást. A cég három évvel ezelőtt teljes egészében saját tulajdonú leányvállalatot hozott létre
Instagram

Így éld túl a modern kor legnagyobb Instagram rémálmát

Mindannyiunkkal előfordult már az a gyomorszorító pillanat, amikor egy ismerős, egy ex-pasi vagy egy kiszemeltünk több éves Instagram-fotóit böngészve az ujjunk meglódul, és a képernyőt megérintve véletlenül rákattintunk a piros szívre. A

A sci-fi írók sem merték megjósolni a hatósági brutalitást

A tudományos-fantasztikus irodalom legsötétebb jövőképei ritkán válnak egyetlen drámai fordulattal valóra. Ehelyett a technológiai kontroll hálója csendben, lépésről lépésre szövődik körénk, amíg a totális megfigyelés és a szigorított fizikai kényszerítés a mindennapi