Török „diktátor”: Elszabadult az infláció? Rúgjunk ki mindenkit!

2022.02.03.
Olvasási idő: 2 perc

A sokak által csak diktátorként emlegetett török elnök, Recep Tayyip Erdogan most az állami statisztikai hivatal vezetőjét bocsátotta el, miután volt mersze közzétenni az adatokat, melyek szerint a tavalyi inflációs ráta 19 éves csúcsra, 36,1%-ra emelkedett Törökországban.

Erdogan előszeretettel indít útjára mindenkit, aki nem kedvez számára: 2019 júliusa óta három jegybankelnököt és számtalan minisztert bocsátott el. Most éppen a magas kamatlábak ellen tombol, melyek szerinte inflációt okoznak – ami egyébként a hagyományos közgazdasági szemlélet pontos ellentéte. Furcsa módon egyébként az inflációs adatok az ellenzéki tábort, de még a kormánypártiakat is feldühítette, mondván, a megélhetési költségek növekedése legalább kétszer akkora, mint ahogyan azt írták. Kilicdaroglu ellenzéki vezető meg is vádolta a statisztikai hivatalt, hogy az a kormány politikája szerint „gyártja” a számokat, és Erdogan elnöki komplexumára utalva már nem állami intézményként, hanem palotaként emlegette azt.

Erdogan mindeközben a statisztikai hivatalt azzal bírálta, hogy az adatok szerinte felnagyítják Törökország gazdasági válságának mértékét. A hivatal vezetője, Sait Erdal Dincer egyébként már az elmúlt hónap elején beletörődött közelgő sorsába:

Most még ebben az irodában én ülök, de holnap már valaki más lesz itt.mondtaNem számít, ki az elnök. El tudná képzelni, hogy kollégáim százai csendben tudnának maradni, ha olyan inflációs rátát tennénk közzé, mely feltűnően eltér az általuk megállapítottól? Felelőséggel tartozom 84 millió embernek.”

A török elnök döntését követően Erhan Cetinkaya, a bankfelügyelet egykori alelnökét nevezte ki a hivatal új vezetőjének. A szomorú igazság pedig, hogy hamarosan közzé kell tenniük a januári inflációs adatokat is, amely valószínűleg Erdogan újabb bábujának állásába kerülhet.

„Az önkényeskedő szövetség…”

Az elmúlt héten Erdogan minden indoklás nélkül új igazságügyi minisztert is kinevezetett a volt miniszterelnök-helyettes, Bekir Bozdag személyében. Ali Babacan, egykori miniszterelnök-helyettes, aki megalapította a Demokrácia és Haladás Pártját (DEVA), a változások következtében Twitteren adott hangot dühének.

„Az igazságügyi minisztert leváltják, a statisztikai hivatal elnökét elbocsátják azelőtt, hogy az inflációs adatokat közzéteszik. Senki sem tudja, miért. – írta – Az önkényeskedő szövetség… folyamatosan árt az országnak” – írta, utalva a kormánypártra. Ha pedig mindez nem lenne elég, az elmúlt héten egy elnöki rendeletben arra szólították fel a hatóságokat, hogy akadályozzák meg a nemzeti és erkölcsi értékekkel szembemenő médiatevékenységek terjedését is.

Fanny

A kriptovaluták iránti érdeklődésem 2020-ban kezdődött – azóta nem tudok szabadulni tőlük. Mélyen beleástam magam a témába, folyamatosan követem a legújabb fejleményeket és kutatom, hogyan formálhatja át mindennapi életünket a blokklánc technológia.

Legfrissebb hírek

innováció

Civilizációk átka: Miért fullad ki minden aranykor?

A történelem során számos város és nemzet csillaga korán leáldozott, hiába voltak az innováció fénypontjai. Miért nem sikerül egyetlen helynek sem fenntartania hosszú távon kiemelkedő szerepét? Vajon valaha is sikerül kitörni Cardwell
arcfelismerés

Arcod a belépőd – de milyen árat fizetsz érte?

Hamarosan papíralapú beszállókártya és útlevél nélkül utazhatunk, hiszen az arcfelismerésnek hála, nem lesz többé szükség semmilyen dokumentumra. De mi jön ezután: kényelmes utazás vagy totális megfigyelés? Digitális útlevél, az arcod mint belépő

A Fehér Házban már a repülő autók és a Jetson család a téma

Donald Trump június 6-án rendeletet írt alá a repülő autók fejlesztésének megkezdéséről és a szabályozásuk enyhítéséről. Az amerikai elnök pénteken az amerikai drónfejlesztéssel és a szuperszonikus repülési technológiával kapcsolatos törvényeket írt alá,

Hová tűntek a dolgozó fiatalok Magyarországon?

Egyre gyakrabban merül fel a kérdés, miért tűnik úgy, hogy a fiatal felnőttek közül egyre kevesebben dolgoznak teljes állásban, mégis látszólag megvan mindenük? A jelenség nemcsak szociológiai, hanem generációs, pszichológiai és kulturális
hu_HUHungarian