Mi áll a többmilliárdos bevétel és a kiberbiztonsági cégek iránti kereslet hátterében?

2022.02.10.
Olvasási idő: 3 perc

2021-ben egymás után döntötték meg éves rekordjaikat a kiberbiztonsági cégek az általuk kínált szolgáltatások iránti megnövekedett kereslet és az iparágat felölelő innovációs környezetnek köszönhetően. A nemrégiben közzétett felmérés szerint a személyes adataink védelmét szolgáló vállalatokba áramló finanszírozás a 2020-as éves szinthez képest 136%-kal, azaz 29,3 milliárd dollárra nőtt – szemben az előző évi, 12,4 milliárd dolláros bővüléssel. A felvásárlások teljes volumene továbbá elérte a 77,5 milliárd dollárt, ami 294%-os növekedést jelent a 2020-as naptári évhez képest.

Elemzők szerint több trend is mozgatja a szálakat: számos vállalat például bővítette a kiberbiztonsági szolgáltatásokra szánt költségvetését, ami jelentősen megnöveli az iparág bevételét. Ami pedig a kisebb cégeket illeti, a digitális világgal járó fenyegetettség súlyosbodásával, igyekeznek egyre több szakemberrel bővíteni az információbiztonságot szolgáló területeiket. Bob Ackerman, az AllegisCyber Capital kiberbiztonsági cég alapítója szerint a tartós növekedéshez nagy mértékben hozzájárul az innovációs tevékenységek iránti étvágy. Ma már nemcsak a nagyobb vállalatok fektetnek energiát a fejlődésbe, hanem számos informatikai óriás is, amelyek folyamatosan igyekeznek erősíteni a biztonsággal kapcsolatos hírnevüket.

A technológiai óriások kiberbiztonságra éheznek

Az előző évben számos technológiai vállalat, többek között az Accenture, a Cisco, a Deloitte, az IBM, a Mastercard, a Microsoft és a Schwarz Group is, teljes erőbedobással fektetett ismertebb kiberbiztonsági cégekbe. Azt sem söpörhetjük továbbá a szőnyeg alá, hogy az utóbbi időben dollármilliók áramlanak a kisebb szárnycsapásokat végző startupokba is. Kelly Shortridge, a Fastly felhőplatform vezető terméktechnológusa ugyanakkor úgy gondolja, a befektetőknek különösen óvakodniuk kell a startupok „mesterséges intelligenciával” kapcsolatos mindenféle állításaitól.

A szakértők szerint a kockázati tőkebefektetők is felfigyeltek az iparág kínálta lehetőségekre a digitalizáció előre nyomulása következtében. A Proofpoint céget például több mint 12 milliárd dollárért vette meg Thoma Bravo magántőke-befektetési vállalat, a Mimecast e-mail biztonsági céget pedig közel 6 milliárd dollárért vásárolta meg a Permira nevezetű brit kockázati és magántőke társaság.

„Érzékelhető, hogy a cégek legtöbbje meglátta a kiberbiztonságban rejlő értéket” – mondta Tony Massimini, a Frost & Sullivan tanácsadó cég vezető iparági elemzője – Folyamatosan egyre nagyobb cégeket vásárolnak fel, majd szárnyaik alá vonják őket. Néha pedig meghagyják azt is, hogy úgy működjenek tovább, mint eddig – annyi különbséggel, hogy most már magántulajdonba vannak. Lehetővé teszik például számukra, hogy a tőzsde nyomása nélkül folytassák le az ügyleteiket.”

Ha már a szabadmozgásnál tartunk, a Forescout vezérigazgatója, Wael Mohamed szerint az ilyesfajta üzleteléssel nem az az elsődleges céljuk, hogy tőzsdére vigyék a megvásárolt vállalatot, hanem az innovációs tevékenységhez szükséges feltételek bebiztosítása.

Mire számíthatunk a jövőben?

Számos olyan terület létezik, amely megigényelné az éhes befektetési óriások jószívűségét és innovatív tevékenységek bővülését. A lista élén az ipari vezérlőrendszerek (ICS) és az operatív technológiák (OT) állnak – lényegében azok az eszközök és rendszerek, amelyek a kórházi berendezésektől kezdve a vízerőműveken át a nagyüzemekig mindent irányítanak. Az adatok „fegyverré válása” elkerülése érdekében pedig nagyobb hangsúlyt kellene fektetni a felhőbiztonságra; a szoftverek és a termékek ellátási láncaira; no meg persze a nyílt forráskódú szoftverek védelmére is.

Ken Gonzalez, a NightDragon munkatársa szerint a kiberbiztonság iparágában bízók körében „létezik egy küldetéstudat, amely egyedülálló ezen a piacon, és pontosan ez vonzza azokat az embereket, akik meg akarják védeni az életüket, a vállalatainkat és az országunkat”. Ne feledjük ugyanakkor, hogy egyetlen platform sem képes önmagában megoldani minden problémát:

„A következőt mondom mindig az iparágban dolgozó kollégáimnak: A rosszfiúk? Sokkal jobban együttműködnek, mint mi. Hihetetlenül jók az osztozkodásban. Hihetetlenül jól tudnak kooperálni” -tette hozzá – Rendkívül innovatívok. Ahhoz pedig, hogy mi is előrébb jussunk… nekünk is ki kell találnunk, hogyan működhetnénk ugyanígy.”

Fanny

A kriptovaluták iránti érdeklődésem 2020-ban kezdődött – azóta nem tudok szabadulni tőlük. Mélyen beleástam magam a témába, folyamatosan követem a legújabb fejleményeket és kutatom, hogyan formálhatja át mindennapi életünket a blokklánc technológia.

Latest from Blog

Az El Niño időzített bombává változtatja az óceánt

A mexikói Michoacán állam tengerpartján, Lázaro Cárdenas kikötővárosában a hullámok már napok óta gyanúsan magasra csaptak. Az óceán morajlása nem a megszokott trópusi ritmust követte, hanem egy készülő katasztrófa baljós nyitányát sejtették.

Emberi hűtőszekrényt találtak ki a japánok a hőség ellen

Idén nyáron a világszerte tapasztalható, rekordszintű hőmérsékletek ismét élesen emlékeztettek a klímaváltozás egyre súlyosbodó hatásaira. Ha nincs légkondicionálód vagy medencéd, amelyben lehűthetnéd magad, nagyon kevés lehetőséged marad arra, hogy elmenekülj a hőség
MrBeast

Évi 75 millió? Ezek a legjobban fizető AI-állások

Nem kell teljes karrierváltás ahhoz, hogy valaki évi tízmilliókkal többet keressen. Elég a meglévő tech-tudásra ráépíteni az AI-készségeket, hogy valaki akár 85%-kal többet keressen. 85%-kal is többet fizethet az AI-tudás, itt a

Itt a textil, ami a világűrbe küldi a nyári hőséget

Az Adelaide-i Egyetem kutatói egy Nobel-díjas technológiai áttörés segítségével forgatják fel a nyári öltözködés évszázados szabályait. A nyári kánikula beálltával az évszázados megszokás és a józan ész mindig azt diktálja, hogy a

A világ leggyilkosabb mérgét keverte ki egy egyetemista

Szirénázó rendőrautók, tűzoltók és speciális vegyivédelmi alakulatok sora lepték el a Massachusetts Institute of Technology (MIT) campusát, miután a világ egyik legtekintélyesebb tudományos egyetemén pánikszerű riasztást váltott ki az egyik hallgató rendkívül

Kipukkadt a hidrogénlufi: A zöld energia kiábrándító valósága

Elon Musk egyszer „megdöbbentően nagy ostobaságnak” nevezte a hidrogén üzemanyagként való használatát az autóiparban, ám a világ egyik legsikeresebb elektromosautó-gyártójának elutasítása sem tudta eltántorítani a politikai döntéshozókat attól, hogy a zöld energia

Így szorított ki tízezer nyelvet az angol

Amikor a Föld nyelvi sokszínűségére gondolunk, többnyire a ma aktívan használt, nagyjából hétezer beszélt nyelvből indulunk ki. Ez a lenyűgöző adat azonban csupán egyetlen pillanatfelvétel az emberiség több tízezer éves történetében. Nyelvészek

Ezért buknak el a külföldi alapkezelők Kínában

A Fidelity International (FIL) a legújabb globális alapkezelő, amely a hírek szerint mérlegeli a kínai lakossági alapkezelési üzletágból való kivonulást. A cég három évvel ezelőtt teljes egészében saját tulajdonú leányvállalatot hozott létre