Úgy tűnik, hogy megvan a Hűha! jel származási helye

2022.05.22.
Olvasási idő: 2 perc

Amióta az 1960-as években elkezdődött a világűr rádióteleszkópokkal történő vizsgálata, túlságosan sok mindent nem találtak a földön kívüli élet nyomát kutató csillagászok. A földön kívül létező életre leginkább utaló jel egy 72 másodperces, a világűrből érkező rádiójel volt még 1977-ben. Olyan jellemzői voltak a rádiójelnek, ami teljesen eltért a kozmikus háttérzajoktól. Egyszer sem ismétlődött meg és azóta sem sikerült meghatározni, honnan érkezhetett. A kinyomtatott jelsorozat mellé a felfedező Dr. Jerry Ehman csillagász a Hűha! feliratot írta, így ez Hűha! jelként vált ismertté azóta.

A Hűha! jel legvalószínűbb származási helye

Május hatodikán az Asztrobiológia Nemzetközi Magazinjában megjelent egy tanulmány. Ebben egy kutató, bizonyos Alberto Caballero több ezer csillagot vizsgált meg és úgy tűnik, hogy megtalálta azt a Nap-szerű csillagot, ami a híres jel kibocsátó helye lehet. Persze azt nem tudni, hogy tényleg földönkívüliek küldték-e a jelet. Caballero egyébként a Lakható Exobolygó Nyomában projektet vezeti, tehát elég izgalmas a munkája a földönkívüli életet kutatók szemszögéből. Eddig a kutatók csak azt a részét vizsgálták az űrnek, ahol érzékelték a jelet, az új tanulmányban viszont Caballero több más régiót is figyelembe vett, amikor lakható exobolygó után kutatott. A tanulmányához felhasználta az Európai Űrügynökség Gaia missziója által készített 3D-s térképet, amely több milliárd csillagot tartalmaz hihetetlen pontosság mellett.

Két olyan régiót vizsgált meg, ahonnan a rádiójel nagy valószínűség szerint származhatott. Főleg a G- és K-típusú csillagokra fókuszált. A G-típusú csillag olyan, mint a Napunk, egy sárga törpe, a K-típusú csillag pedig egy narancs törpe, ami szintén hasonlít a Napunkhoz. Ugyanis ezek a típusok adnak a legnagyobb esélyt arra, hogy élet legyen egy bolygón a csillag körül. Caballero végül 66 G- és K-típusú csillagot talált, amelyek között azonosította a Napunkhoz leginkább hasonlítót méretben, hőmérsékletben és fényességben. Ez a 2MASS 19281982-2640123, amely 1800 fényévre fekszik a Földünktől. Azért a tanulmányában megjegyzi a kutató, hogy nagyjából egyébként mind a 66 G- és K-típusú csillag lehetett a jel forrása.

Tomasito

Leginkább a technológiai és tudományos témák mozgatnak meg, főleg a blokkláncok és a kriptovaluták technológiai háttere, a valós felhasználási esetek valamint a privacy kapcsán felmerülő lehetőségek érdekelnek. Pénzügy-IT háttérrel bírok, a kriptovaluták mellett elég sok különféle területen építettem tapasztalatot.

Legfrissebb hírek

innováció

Civilizációk átka: Miért fullad ki minden aranykor?

A történelem során számos város és nemzet csillaga korán leáldozott, hiába voltak az innováció fénypontjai. Miért nem sikerül egyetlen helynek sem fenntartania hosszú távon kiemelkedő szerepét? Vajon valaha is sikerül kitörni Cardwell
arcfelismerés

Arcod a belépőd – de milyen árat fizetsz érte?

Hamarosan papíralapú beszállókártya és útlevél nélkül utazhatunk, hiszen az arcfelismerésnek hála, nem lesz többé szükség semmilyen dokumentumra. De mi jön ezután: kényelmes utazás vagy totális megfigyelés? Digitális útlevél, az arcod mint belépő

A Fehér Házban már a repülő autók és a Jetson család a téma

Donald Trump június 6-án rendeletet írt alá a repülő autók fejlesztésének megkezdéséről és a szabályozásuk enyhítéséről. Az amerikai elnök pénteken az amerikai drónfejlesztéssel és a szuperszonikus repülési technológiával kapcsolatos törvényeket írt alá,

Hová tűntek a dolgozó fiatalok Magyarországon?

Egyre gyakrabban merül fel a kérdés, miért tűnik úgy, hogy a fiatal felnőttek közül egyre kevesebben dolgoznak teljes állásban, mégis látszólag megvan mindenük? A jelenség nemcsak szociológiai, hanem generációs, pszichológiai és kulturális
hu_HUHungarian