Japán kutatók élő bőrt alkottak meg robotok emberivé tételéhez

2022.06.11.
Olvasási idő: 3 perc

Az emberek hamarosan elérkeznek ahhoz a ponthoz, amikor azt kérdezik maguktól, hogy vajon ez egy ember, vagy egy robot? Ez elég furcsán hangzik elsőre, azonban egy pár éven belül aktuálissá is válhat, ugyanis japán kutatók azzal kísérleteznek, hogy élő emberi sejtekkel borítsanak be robotokat.

A tokiói egyetem egyik csapata legutóbb azzal kísérletezett, hogy valódi bőrt hozott létre az egyik robotujjukhoz. A módszerrel nemcsak bőrszínű külsőt adtak egy robotváznak, hanem víztaszító és öngyógyító funkciót is.

A japán kutatók által megalkotott robotujj. Forrás: Activist post.

A humanoid robotok tervezőinek az egyik legfontosabb célja, hogy az általuk megalkotott gépek valódi emberi kinézettel rendelkezzenek. Shoji Takeuchi professzor, aki részt vett a kutatáson, úgy véli, hogy az emberi  megjelenés javítani tudja a kommunikációt robot és ember között. Ezért is fontos főleg az egészségügyben vagy a szolgáltatóiparban emberi kinézetű robotok alkalmazása, akik így szimpatikusabbá válnak az ügyfelek körében.

Hajlik, nyúlik, akárcsak egy valódi ujj

Fontos megemlíteni, hogy a korábbi hasonló kísérletezések robotok emberi bőrrel való ellátásához nem jártak ekkora sikerrel, mint a mostani. A legfőbb problémát az jelentette, hogy a bőr alkalmazkodjon az emberi test alakjához, amely javarészt egyenetlen felületekből áll. A közvetlenül az ujjon növesztett bőr fő előnye, hogy mindig tökéletesen illeszkedik, így a készülék könnyen hajlítható. Amennyiben a bőrt egy sima lapból vágnák ki és ragasztanák az ujjra, a tökéletlen formák és varratok akadályoznák a mozgást.

A behajlított ujj. Forrás: Activist post.

„Ezzel a módszerrel egy képzett művészre van szükség, aki képes a bőrlapokat kivágni és testre szabni. A felületek bőrsejtekkel való hatékony lefedése érdekében létrehoztunk egy szövetformázási módszert, amellyel közvetlenül a robot köré formázzuk a bőrszövetet, ami zökkenőmentes borítást eredményezett a robotujjon.” – mondta Takeuchi.

Habár a szilikonbőr, amelyet a kutatók jelenleg használnak, képes utánozni az emberi megjelenést, pár dologban mégis eltér attól. A ráncok vagy az egyéb bőrre jellemző tulajdonságok még hiányoznak a mostani változatból.

A bőr megalkotásához a robotujjat kollagénből és emberi fibroblastokból álló oldatba mártották. Ennek a két anyagnak a természetes zsugorodási hajlama következtében a bőr összezsugorodott, és fel tudta venni az ujj alakját. Ezekután egy következő réteget is felvittek a vázra, amely az ujj bőrszerű textúráját és nedvességmegtartó mivoltát adta.

A csapat szerint az eredmény minden várakozást felülmúlt, ugyanis az ujj begörbítése és kinyújtása nem okozott gondot, emellett a bőr kellően vastag volt ahhoz, hogy csipesszel meg tudták fogni. Továbbá a vizet is képes volt taszítani, amely további előnyöket biztosított különböző feladatok elvégzéséhez. Végezetül pedig a legfontosabb dolog az, hogy egy esetleges sérülés esetén a bőr képes az öngyógyításra egy kollagénkötés rátételével, amely idővel bőrré alakul át.

A nagymértékű előrehaladás ellenére a csapatnak még jó pár fejlesztés szükséges ahhoz, hogy teljes robotokat el tudjanak látni valódi bőrrel. A jelenlegi prototípus gyengébb, mint a természetes bőr és nem tud sokáig életben maradni folyamatos tápanyagpótlás és hulladékeltávolítás nélkül, de idővel ez változni fog.

Gyuri

Tanulmányaimat a Budapesti Corvinus Egyetemen gazdálkodási és menedzsment szakán végeztem. A BitcoinBázis csapatának 2021 óta vagyok tagja, ahol technológiai, gazdasági és kriptovaluta témájú hírekkel segítem az olvasókat eligazodni a digitális világban.

Legfrissebb hírek

innováció

Civilizációk átka: Miért fullad ki minden aranykor?

A történelem során számos város és nemzet csillaga korán leáldozott, hiába voltak az innováció fénypontjai. Miért nem sikerül egyetlen helynek sem fenntartania hosszú távon kiemelkedő szerepét? Vajon valaha is sikerül kitörni Cardwell
arcfelismerés

Arcod a belépőd – de milyen árat fizetsz érte?

Hamarosan papíralapú beszállókártya és útlevél nélkül utazhatunk, hiszen az arcfelismerésnek hála, nem lesz többé szükség semmilyen dokumentumra. De mi jön ezután: kényelmes utazás vagy totális megfigyelés? Digitális útlevél, az arcod mint belépő

A Fehér Házban már a repülő autók és a Jetson család a téma

Donald Trump június 6-án rendeletet írt alá a repülő autók fejlesztésének megkezdéséről és a szabályozásuk enyhítéséről. Az amerikai elnök pénteken az amerikai drónfejlesztéssel és a szuperszonikus repülési technológiával kapcsolatos törvényeket írt alá,

Hová tűntek a dolgozó fiatalok Magyarországon?

Egyre gyakrabban merül fel a kérdés, miért tűnik úgy, hogy a fiatal felnőttek közül egyre kevesebben dolgoznak teljes állásban, mégis látszólag megvan mindenük? A jelenség nemcsak szociológiai, hanem generációs, pszichológiai és kulturális
hu_HUHungarian