A COVID-vakcináknak nem sok értelme volt, derül ki egy orvosi folyóiratból

2022.06.22.
Olvasási idő: 2 perc

A COVID-19 vakcina két adagjának beadása negatívan befolyásolta az immunitást, hiszen az oltottak sokkal nagyobb valószínűséggel betegedtek meg a koronavírus omikron változatával, mint azok, akik nem voltak oltva, derült ki egy orvosi folyóiratból.

A New England Journal of Medicine című orvosi folyóiratban június 15-én közzétett tanulmány a Katarban 2021 decembere és 2022 februárja között lezajlott omikron hullámot vizsgálta, összehasonlítva az oltottak és oltatlanok védettségét. A több mint 100 000 személlyel végzett kutatás után a tanulmány szerzői megállapították, hogy azok, akik korábban megfertőződtek a koronavírussal, de nem kaptak védőoltást, 46,1 és 50 százalékos immunitást mutattak az omikron két alváltozatával szemben még akkor is, ha az előző fertőzés óta eltelt több mint 300 nap.

Ugyanakkor azoknál a személyeknél, akik két adag Pfizer vagy Moderna vakcinát kaptak, de korábban nem estek át a fertőzésen, sokkal nagyobb valószínűséggel elkapták a BA.1 és a BA.2 omikron változatát.

Hat hónappal a Pfizer vakcina két adagjának beadása után az omikron fertőzéssel szembeni immunitás drasztikusan lecsökkent (-3,4%), még egy átlagos, oltás nélküli személynél is alacsony szintre (0).

A Moderna vakcina két adagja után hat hónap elteltével az omikron fertőzéssel szembeni immunitás -10,3 százalékra csökkent.

Bár a szerzők arról számoltak be, hogy a Pfizer vakcina három adagja több mint 50 százalékra növelte az immunitást, a védekezőképesség már 42 nappal a beadás után brutálisan lecsökkent.

Ehhez képest a korábbi COVID-fertőzés 50 százalékos védettséget adott még azoknál is, akik több mint 300 nappal korábban estek át a betegségen.

Ezek a számok azt a tendenciát vetítik előre, hogy a vakcinák immunitása gyorsabban csökken, mint a természetes immunitás.

Az eredményeket alátámasztja egy másik, nemrégiben Izraelben végzett tanulmány, amely szintén azt találta, hogy a természetes immunitás lényegesen lassabban csökken a mesterséges, vagyis az oltott immunitáshoz képest.

A korábban fertőzött, de be nem oltott egyéneknél több mint 50%-kal kisebb volt az újrafertőződés kockázata, mint azoknál, akiket két oltással beoltottak, de korábban nem fertőződtek meg.

„A természetes immunitás ismét győzött” – írta a Twitteren Dr. Martin Adel Makary, a Johns Hopkins Egyetem közpolitikai kutatója az izraeli tanulmányra utalva.

„A korábban SARS-CoV-2 vírussal fertőzött személyek körében az idő előrehaladtával csökkent az újrafertőződéssel szembeni védelem” – állapították meg a szerzők – „ez a védelem azonban magasabb volt, mint az ugyanezen időintervallumban két adag vakcinával nyújtott védelem.”

Andrea

Közgazdászként mindig is érdekelt a pénzügyek világa. 2016-ben ismerkedtem meg a bitcoinnal, azóta pedig a mindennapi életem részévé váltak a kriptovaluták. 2019-ben csatlakoztam a BitcoinBázishoz íróként, 2020 óta pedig a portál főszerkesztője vagyok. Ismereteimet igyekszem folyamatosan bővíteni és minél többet megtudni a kriptovalutákról, a mögöttes technológiáról és a gyakorlati használhatóságukról.

Legfrissebb hírek

innováció

Civilizációk átka: Miért fullad ki minden aranykor?

A történelem során számos város és nemzet csillaga korán leáldozott, hiába voltak az innováció fénypontjai. Miért nem sikerül egyetlen helynek sem fenntartania hosszú távon kiemelkedő szerepét? Vajon valaha is sikerül kitörni Cardwell
arcfelismerés

Arcod a belépőd – de milyen árat fizetsz érte?

Hamarosan papíralapú beszállókártya és útlevél nélkül utazhatunk, hiszen az arcfelismerésnek hála, nem lesz többé szükség semmilyen dokumentumra. De mi jön ezután: kényelmes utazás vagy totális megfigyelés? Digitális útlevél, az arcod mint belépő

A Fehér Házban már a repülő autók és a Jetson család a téma

Donald Trump június 6-án rendeletet írt alá a repülő autók fejlesztésének megkezdéséről és a szabályozásuk enyhítéséről. Az amerikai elnök pénteken az amerikai drónfejlesztéssel és a szuperszonikus repülési technológiával kapcsolatos törvényeket írt alá,

Hová tűntek a dolgozó fiatalok Magyarországon?

Egyre gyakrabban merül fel a kérdés, miért tűnik úgy, hogy a fiatal felnőttek közül egyre kevesebben dolgoznak teljes állásban, mégis látszólag megvan mindenük? A jelenség nemcsak szociológiai, hanem generációs, pszichológiai és kulturális
hu_HUHungarian