Nem bír magával a kínai kormány, tömeges elhallgattatásra készül

2022.06.30.
Olvasási idő: 2 perc

Megártott a meleg, vagy csak ismét el akarnak mindenkit hallgattatni? A kínai kormány nemrégiben bejelentette, hogy azoknak az állampolgároknak, akik egészségügyi vagy jogi kérdésekről kívánnak online nyilatkozni, megfelelő képesítéssel kell majd rendelkezniük, amit az általuk használt platformon be is kell majd mutatniuk. A weboldalaknak ezután felül kell majd vizsgálniuk a benyújtott kiáltványokat.

A kormány által a napokban közzétett 18 pontos irányelv megköveteli, hogy a helyi influenszerek megfelelő képesítéssel rendelkezzenek, amennyiben jogi, pénzügyi, orvostudományi és oktatási témákat kívánnak megvitatni. A közlemény egyéb szabályokat is tartalmazott az online tudósítok számára. Nem posztolhatnak például olyan tartalmakat, amelyek torzítják vagy rossz színben tüntetik fel a KKP döntéseit, és tilos lesz az extravagáns életmód, a túlzott élelmiszerpazarlás, a szexuálisan provokatív vagy szuggesztív tartalmak és a luxuscikkek hirdetése.

Aki nincs ínyére a kínai kormánynak, rejtélyes módon eltűnik

Justin Li Jiaqi, akit Kína „rúzskirályaként” ismernek – mivel egyszer öt perc alatt mintegy 15 000 darab rúzst sikerült eladnia – a hónap elején hirtelen beszüntette élő közvetítését, miután az államnak nem tetszett, hogy az influenszer egy „tank alakú fagylaltot” evett. A tankok egyébként a kínai cenzorok gyakori célpontjai, mivel azok a Tienanmen téri tüntetéssel hozhatók összefüggésbe.

Érdekes módon, aki posztolni mer Kína gyenge pontjáról, hirtelen eltűnik a Föld felszínéről. Huang Wei influenszert például tavaly év végén 1,3 milliárd jüan (kb. 210 millió dollár) összegű bírsággal sújtották „adócsalás” miatt, majd később rejtélyes módon eltűnt a nyilvánosság elől. Mindez azután történt, hogy Zhu Chenhui és Lin Shanshan, hasonló körökben mozgó fiatalokat novemberben egyenként több tízmillió jüanra büntettek, ami után ők is hirtelen befagyasztották e-kereskedelmi üzleteiket és törölték közösségi média fiókjaikat.

Az elmúlt két évben Kína könyörtelenül fellépett a technológia szektor, a videojátékok, a hírességek és az élő közvetítések ellen. Az elmúlt hónapban a kormány megtiltotta a 16 éven aluliaknak, hogy este 10 óra után élőben közvetített tartalmakat nézzenek, és vásárlással támogassák az influenszereket. Arról nem is beszélve, hogy tavaly azt is törvénybe foglalták, hogy a gyermekek pusztán heti 3 órát játszhatnak online videojátékokkal.

Érdekelhet még:

Fanny

A kriptovaluták iránti érdeklődésem 2020-ban kezdődött – azóta nem tudok szabadulni tőlük. Mélyen beleástam magam a témába, folyamatosan követem a legújabb fejleményeket és kutatom, hogyan formálhatja át mindennapi életünket a blokklánc technológia.

Legfrissebb hírek

innováció

Civilizációk átka: Miért fullad ki minden aranykor?

A történelem során számos város és nemzet csillaga korán leáldozott, hiába voltak az innováció fénypontjai. Miért nem sikerül egyetlen helynek sem fenntartania hosszú távon kiemelkedő szerepét? Vajon valaha is sikerül kitörni Cardwell
arcfelismerés

Arcod a belépőd – de milyen árat fizetsz érte?

Hamarosan papíralapú beszállókártya és útlevél nélkül utazhatunk, hiszen az arcfelismerésnek hála, nem lesz többé szükség semmilyen dokumentumra. De mi jön ezután: kényelmes utazás vagy totális megfigyelés? Digitális útlevél, az arcod mint belépő

A Fehér Házban már a repülő autók és a Jetson család a téma

Donald Trump június 6-án rendeletet írt alá a repülő autók fejlesztésének megkezdéséről és a szabályozásuk enyhítéséről. Az amerikai elnök pénteken az amerikai drónfejlesztéssel és a szuperszonikus repülési technológiával kapcsolatos törvényeket írt alá,

Hová tűntek a dolgozó fiatalok Magyarországon?

Egyre gyakrabban merül fel a kérdés, miért tűnik úgy, hogy a fiatal felnőttek közül egyre kevesebben dolgoznak teljes állásban, mégis látszólag megvan mindenük? A jelenség nemcsak szociológiai, hanem generációs, pszichológiai és kulturális
hu_HUHungarian

Mielőtt továbblépnél