Argentína gazdasága megint csődközelben. Hivatalosan mindössze 43%-on a foglalkoztatottsági arány, miközben a munkanélküliség csak(?) 7%-os. Az élet szinte minden aspektusát átszövi a szociális védőháló, amely az országnak naponta mintegy 6 millió dollárjába kerül. Az utóbbival még csak nem is lenne gond, ha közben nem állna az infláció 60%-on.
Argentína kormánya csak egy újabb példa arra, miként lehet egy teljes nemzetet az öngyilkosságba küldeni. A folyamatos túlköltekezés eredménye, hogy az argentin gazdaság megint az összeomlás szélén tántorog. A fenntarthatatlan költekezés nagy szeletét pedig nagyvonalú jóléti programok teszik ki, ahogy történik az Egyesült Államokban, Kanadában, Európában és Japánban is, mintha a mindenkori vezetők elfelejtették volna, hogy az adósságokat valaha is törleszteni kell. Persze könnyű elfelejteni az Egyesült Államokban és az Európa Unióban, ahol a jegybankoknak megvan az a privilégiuma, hogy a világ tartalékvalutáinak kibocsátói és pofátlanul koronavírus védőprogramra hivatkozva annyi eurót és dollárt öntenek a világra, amennyit csak akarnak. De nem így a pária Argentína.
Argentína az 1816-ban kikiáltott függetlensége óta hét alkalommal vált fizetésképtelenné. A legutóbbi a nyolcvanas években következett be, amikor az ország súlyos adósságválságba került majd rá pár hét alatt a földbe állt a fizetőeszköze. Az infláció 1989-ben a 2600%-ot nyaldosta, ami 1990-re hiperinflációban tetőzött. Aztán az 1990-es évek végén úgy döntöttek, hogy az argentin pesót az amerikai dollárhoz rögzítik, ami csak egy újabb katasztrofális lépésnek bizonyult.
2001-re a peso teljesen elértéktelenedett. Az amerikai kincstárjegyek és az argentin államkötvények felára 5000 bázispontot emelkedtek amit azon nyomban bankroham követett. Erre az akkori kormány befagyasztotta a bankbetéteket decemberben, voltaképp üres zsebbel hagyva a lakosság zömét. A Nemzetközi Valutaalap (IMF) ezzel egyidejűleg bejelentette, hogy nem támogatja tovább Argentínát és kizárta a finanszírozásból. A nemzet ezzel elvesztette az utolsó hitelezőjét is, szóval a kormánynak nem volt más választása, mint hogy december végén ismét fizetésképtelenséget jelentsen.
A mindenkori vezetők meg mindent csináltak csak azt nem, amire az országnak valóban szüksége volt. Ígértek hetet-havat, igyekeztek biztosítani az emberek alapvető szükségleteit, de közben a lakosság közel 60%-a 2002-re a szegénységi küszöb alá került. Szerencsére az országnak 2010-re sikerült a lejáró adósságának 92%-át meghosszabbítania, illetve megpróbált nemzetközi tőkét bevonzani, de ekkora adóssággal és ilyen mértékű inflációval ki akar Argentínában befektetni? Az IMF 2018-ban végül egy 57 milliárd dolláros mentőcsomagot nyújtott Argentínának amit idén a kormánynak sikerült átstruktúráltatnia.
A szociális programok burjánzásával az a probléma, hogy sosincs elég pénz rá. Miközben a folyamatos IMF-hitelek csak még sérülékenyebb prédává teszik a gazdaságot, arról nem beszélve, hogy technokrata megmondóembereknek és érdekcsoportoknak van kiszolgáltatva egy egész nemzet jövője. A növekvő infláció megemeli a szegénységi szintet és az átlagember már olyan alapvető szükségleti cikkeket se engedhet meg megfelelő mennyiségben, mint az élelmiszer. Az argentin lakosság hónapok óta sztrájkol, sokan nem hajlandók dolgozni. A kormány szociális programokat ígért nekik a fizetésük csökkentéséért cserébe. Argentína gazdasági minisztere, Martin Guzmán a hónap elején lemondott. Az argentin peso árfolyama tovább zuhan a dollárral szemben, amire csak rakott egy lapáttal a Fed legutóbbi kamatemelése.
Ilyenkor kellene bátornak lenni és beismerni, ami nem működik, azon csak egy radikális és fájdalmas reform segíthet. Az IMF-et meg egyszer és mindenkorra el kellene felejteni.
Hungarian 