Valóban feláldozza az USA Európát a világ vezetője szerepért?

2022.09.12.
Olvasási idő: 2 perc

Vlagyimir Putyin úgy véli, hogy Washington feláldozza Európát a globális dominancia fenntartása érdekében. Az Egyesült Államok mindig is a világ első számú országa volt. A második világháború után a világ pénzügyi központja, a dollár pedig a világ tartalékvalutája maradt.

Martin Armstrong közgazdász úgy véli, hogy Európa azért hozta létre az Európai Uniót, hogy megelőzze az európai konfliktusokat, de azért is teremtette az eurót, hogy a dollárral versenyezzen. Többször elmagyarázta, hogy az EU kísérletei azonban kudarcot vallottak. Az euró hanyatlik a dollárral szemben, ahogy a válság tovagyűrűzik a blokkon belül.

Putyin azt állítja, hogy a Nyugat elsiette a szankciókat Oroszországgal szemben. A közgazdász szerint ebben van igazság, például korábban maga Joe Biden nyilatkozott úgy, hogy a szankciók sose működnek.

A béketárgyalások elakadtak, mivel Ukrajna földterületet nem ad Oroszországnak, a NATO pedig nyomul továbbra is előre.

„A világjárványt új, globális jellegű kihívások váltották fel, amelyek az egész világot fenyegetik, a nyugati szankciós rohamról beszélek, és a Nyugat szemtelenül agresszív kísérleteiről, hogy ráerőltesse akaratát más országokra, hogy elvegye szuverenitásukat” – mondta Putyin az oroszországi Keleti Gazdasági Fórum küldötteinek az Oroszország csendes-óceáni partján fekvő Vlagyivosztok kikötővárosban, amint arról a CNBC beszámolt.

Való igaz, hogy a szankciók Európát viselik meg a legjobban, mivel az EU feláldozta fő energiaszállítóját, hogy megmentsék Ukrajnát. Európa korábban nem nyitott Ukrajna uniós csatlakozása felé, a konfliktus előtt nem volt érdeke az országot a közösségbe fogadni. Az Oroszország iránti gyűlölet mélyen gyökerezik Európában, különösen Németországban, miután Oroszország a legutóbbi világháború után átvette a hatalmat keleten.

Putyin azt állítja, hogy az európai életszínvonalat és az általános társadalmi és gazdasági stabilitást „a szankciók tüzére vetik”.

Az Egyesült Államok a szíriai háború kezdete óta buzgón szankcionálja Oroszországot. Obama 2014-ben megpróbálta kirúgni Oroszországot a SWIFT-rendszerből, de akkor nem sikerült. Az ukrán elnök Zelenszkij, aki a héten távolról kongatta meg a NYSE harangját, elismerte, hogy a háború felgyorsítása érdekében Amerikának kemény szankciókat kell bevezetnie Oroszországgal szemben.

„Eddig úgy gondolom, hogy az Amerikai Egyesült Államok a szankciós politika gyorsítója, és szerintem többet tesznek, mint bármely más ország. És ennek így is kell lennie, mert jelenleg ők a legerősebb hatalom. Ugyanezt a támogatást látom a szankciók tekintetében az Egyesült Királyság részéről is” – mondta Zelenszkij májusban a Fox újságíróinak.

A dollár továbbra is erős és úgy tűnik, hogy az ukrajnai háború csak elősegítette, hogy a tőke a dollárba áramoljon. Armstrong ezzel összefüggésben felteszi a kérdést:

„Tehát Európát feláldozzák az amerikai világhatalom megőrzése érdekében a globális ügyekben?”

Majd hozzáteszi: „Európa többet fog szenvedni a szankciók miatt, mint az Egyesült Államok. Valójában, ha Biden nem szüntette volna meg a hazai olajkitermelést, az USA egyáltalán nem nézne szembe energiaválsággal. Egy dolog világos – az Ukrajnának nyújtott támogatás nem jóindulatú cselekedet.”

Érdekelhet még: Matteo Salvini szerint az Oroszország elleni szankciók térdre kényszerítik Európát

Zsófi

Minden érdekel, ami izgalmas, innovatív vagy meghökkentő – legyen szó technológiáról, gazdaságról vagy váratlan fordulatokról a nagyvilágban. Ezek a témák kizökkentenek a hétköznapokból, és új nézőpontokat mutatnak meg.

Legfrissebb hírek

innováció

Civilizációk átka: Miért fullad ki minden aranykor?

A történelem során számos város és nemzet csillaga korán leáldozott, hiába voltak az innováció fénypontjai. Miért nem sikerül egyetlen helynek sem fenntartania hosszú távon kiemelkedő szerepét? Vajon valaha is sikerül kitörni Cardwell
arcfelismerés

Arcod a belépőd – de milyen árat fizetsz érte?

Hamarosan papíralapú beszállókártya és útlevél nélkül utazhatunk, hiszen az arcfelismerésnek hála, nem lesz többé szükség semmilyen dokumentumra. De mi jön ezután: kényelmes utazás vagy totális megfigyelés? Digitális útlevél, az arcod mint belépő

A Fehér Házban már a repülő autók és a Jetson család a téma

Donald Trump június 6-án rendeletet írt alá a repülő autók fejlesztésének megkezdéséről és a szabályozásuk enyhítéséről. Az amerikai elnök pénteken az amerikai drónfejlesztéssel és a szuperszonikus repülési technológiával kapcsolatos törvényeket írt alá,

Hová tűntek a dolgozó fiatalok Magyarországon?

Egyre gyakrabban merül fel a kérdés, miért tűnik úgy, hogy a fiatal felnőttek közül egyre kevesebben dolgoznak teljes állásban, mégis látszólag megvan mindenük? A jelenség nemcsak szociológiai, hanem generációs, pszichológiai és kulturális
hu_HUHungarian

Mielőtt továbblépnél