Oroszország taktikai atomfegyver bevetésére készül Ukrajnában

2022.09.14.
Olvasási idő: 2 perc

Egy taktikai atomfegyver felhasználása alapjaiban változtatná meg a globális erőviszonyok helyzetét. Ezzel Oroszország is tisztában van s a legutóbbi információk szerint igencsak kacérkodik az ötlettel. Vajon ezzel indokolható a nemrégiben bekövetkezett váratlan orosz kivonulás?

Egy meghökkentően sikeres ukrán ellentámadást követően az orosz védelmi minisztérium bejelentette, hogy az orosz erők kivonulnak a területről. Noha Ukrajna ostroma ezzel nem ér véget, az ország sikeresen visszaszerzett 2 várost.

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök videóüzenetben reagált a hírre és egy szurkálódó megjegyzéssel nyugtázta azt. Véleménye szerint „az orosz hadsereg a napokban a lehető legjobb oldalát mutatja – a hátát”. 

Az orosz szóvivők viszont óvatosságra intik az ünneplő ukrán népet, miszerint Oroszország újabb offenzívára készül. Mindezt azonban a harctéren jelenlévő riporterek merőben cáfolják, ugyanis az oroszok olyan nagy sietség közepette hagyták el a csatamezőt, hogy számos fegyvert és eszközt is ottfelejtettek.

A nyugat érthető módon kifejezetten örül ennek a fordulatnak. Jens Stoltenberg, a NATO főtitkára, úgy nyilatkozott, hogy „ez az előrelépés remekül szemlélteti az ukrán sereg bátorságát, elhivatottságát és talpraesettségét”. Továbbá azzal is érvelt, hogy „ezáltal érzékelhető, hogy az amerikai támogatás mekkora erővel is bír a hadszíntéren”.

Antony Blinken, az Amerikai Egyesült Államok külügyminisztere, ukrajnai látogatása után büszkén konstatálta, hogy Ukrajna képes volt minden Putyin által bevetett stratégiának ellenállni.

A taktikai atomfegyver nem játék – avagy jobb félni, mint megijedni

Míg az orosz visszavonulás Ukrajna számára rendkívül dicső, könnyen meglehet, hogy egy sokkal veszedelmesebb szakasz kezdődik el ezután.

Tegyük fel, hogy Vlagyimir Putyin orosz elnök megelégelte az egy helyben toporgást és végleg pontot akar tenni az ügy végére. Választása a taktikai atomfegyverekre esik, amelyekkel egy szempillantás alatt a földdel tehető egyenlővé Ukrajnát. Mialatt az ukránok ünnepelnek, az oroszok talán a végső összecsapásra készülnek.

Joe Biden kormánya a kezdeti aggodalmat, amely a háború kitörésének első heteit jellemezte, mára egyszerűen sutba vetette. Meglehetősen felelőtlen az USA és a NATO részéről, hogy ennyire alábecsülik Oroszországot. Főképp amiatt, hogy nukleáris fegyverek is számításba jöhetnek.

Mivel Oroszország következő lépése – mint általánosságban – előre kifürkészhetetlen, Ukrajna és az országot teljes mellszélességgel támogató Amerika jobban tenné, ha felkészülne a legrosszabra.

Tünde

Jelenleg közgazdásznak tanulok a Debreceni Egyetem Pénzügy és számvitel szakán, mellette pedig újságíróként és fordítóként ténykedem. A BitcoinBázis csapatához 2021 nyarán csatlakoztam, egy rövidebb szabadúszó időszakot követően. A pénzügyi világ működése régóta foglalkoztat és előszeretettel követem nyomon az innovációit. A kriptovalutákkal a BB révén ismerkedtem meg, ahol azóta gazdasági történésekkel, technológiai újításokkal és kriptopiaci fejleményekkel kapcsolatban írok beszámolókat.

Legfrissebb hírek

innováció

Civilizációk átka: Miért fullad ki minden aranykor?

A történelem során számos város és nemzet csillaga korán leáldozott, hiába voltak az innováció fénypontjai. Miért nem sikerül egyetlen helynek sem fenntartania hosszú távon kiemelkedő szerepét? Vajon valaha is sikerül kitörni Cardwell
arcfelismerés

Arcod a belépőd – de milyen árat fizetsz érte?

Hamarosan papíralapú beszállókártya és útlevél nélkül utazhatunk, hiszen az arcfelismerésnek hála, nem lesz többé szükség semmilyen dokumentumra. De mi jön ezután: kényelmes utazás vagy totális megfigyelés? Digitális útlevél, az arcod mint belépő

A Fehér Házban már a repülő autók és a Jetson család a téma

Donald Trump június 6-án rendeletet írt alá a repülő autók fejlesztésének megkezdéséről és a szabályozásuk enyhítéséről. Az amerikai elnök pénteken az amerikai drónfejlesztéssel és a szuperszonikus repülési technológiával kapcsolatos törvényeket írt alá,

Hová tűntek a dolgozó fiatalok Magyarországon?

Egyre gyakrabban merül fel a kérdés, miért tűnik úgy, hogy a fiatal felnőttek közül egyre kevesebben dolgoznak teljes állásban, mégis látszólag megvan mindenük? A jelenség nemcsak szociológiai, hanem generációs, pszichológiai és kulturális
hu_HUHungarian

Mielőtt továbblépnél