Szerbia elnöke: 2 hónapon belül világméretű konfliktus törhet ki

2022.09.22.
Olvasási idő: 2 perc

Szerbia elnöke arra figyelmeztetett, hogy a bolygó egy „nagy világkonfliktus” felé tart, amelyre a következő két hónapban kerülhet sor.

Aleksandar Vučić az ENSZ-közgyűlés New York-i ülésszakának első napján tett riasztó kijelentéseket.

„A világ minden részén válságot látunk kibontakozni” – mondta Vučić az RTS szerb állami televíziónak. „Azt hiszem, a reális előrejelzéseknek még sötétebbnek kellene lenniük” – tette hozzá.

„A mi helyzetünk még rosszabb, mivel az ENSZ meggyengült, a nagyhatalmak pedig az elmúlt évtizedekben átvették a hatalmat és gyakorlatilag lerombolták az ENSZ rendjét”.

A szerb vezető figyelmeztetett, hogy az Oroszország és Ukrajna közötti háború egyre aggasztóbb szakaszba lép, ahonnan nincs visszaút.

„Feltételezem, hogy kilépünk a különleges katonai művelet fázisából, és egy nagyobb fegyveres konfliktus felé közeledünk, és most az a kérdés, hogy hol van a határ, és hogy egy bizonyos idő után – talán egy-két hónap múlva – nem lépünk-e be egy nagy világkonfliktusba, amire a második világháború óta nem volt példa” – jelentette ki.

Vučić megjegyzései ugyanazon a napon hangzottak el, amikor Vlagyimir Putyin orosz elnök elrendelte a csapatok azonnali, „részleges mozgósítását”.

Milliárdok halhatnak éhen

Putyin a nemzethez intézett nyilvános beszédében arra figyelmeztetett, hogy nem blöfföl, és kész „minden rendelkezésünkre álló eszközt” bevetni Moszkva területi integritásának védelmére.

„Most ők (a Nyugat) nukleáris zsarolásról beszélnek” – mondta Putyin.

„A zaporizzsjai atomerőművet lőtték, és néhány magas beosztású személy – a NATO-államok képviselői – is azt mondják, hogy esetleg lehetőség van nukleáris fegyverek bevetésére Oroszország ellen” – tette hozzá.

Putyin vészjóslóan kijelentette, hogy a nyugati hatalmaknak „emlékezniük kell arra, hogy hazánk is rendelkezik különböző megsemmisítő fegyverekkel, és bizonyos alkotóelemek tekintetében még a NATO-fegyvereknél is modernebbek”.

Múlt hónapban a Rutgers Egyetem azt írta egy tanulmányban, hogy az Egyesült Államok és Oroszország között egy esetleges nukleáris háború két éven belül a bolygó kétharmadának éhenhalását okozná.

5 milliárd ember halna meg, elsősorban a hatalmas nukleáris detonációk következtében, amelyek kormot juttatnának a légkörbe, ami elzárja a napfényt és ezzel minden növény, állat és ember pusztulását okozva.

Ez a cikk is érdekelhet: Ez nem tűnik biztatónak: Németország növeli katonai jelenlétét Kína partjainál

Andrea

Közgazdászként mindig is érdekelt a pénzügyek világa. 2016-ben ismerkedtem meg a bitcoinnal, azóta pedig a mindennapi életem részévé váltak a kriptovaluták. 2019-ben csatlakoztam a BitcoinBázishoz íróként, 2020 óta pedig a portál főszerkesztője vagyok. Ismereteimet igyekszem folyamatosan bővíteni és minél többet megtudni a kriptovalutákról, a mögöttes technológiáról és a gyakorlati használhatóságukról.

Legfrissebb hírek

innováció

Civilizációk átka: Miért fullad ki minden aranykor?

A történelem során számos város és nemzet csillaga korán leáldozott, hiába voltak az innováció fénypontjai. Miért nem sikerül egyetlen helynek sem fenntartania hosszú távon kiemelkedő szerepét? Vajon valaha is sikerül kitörni Cardwell
arcfelismerés

Arcod a belépőd – de milyen árat fizetsz érte?

Hamarosan papíralapú beszállókártya és útlevél nélkül utazhatunk, hiszen az arcfelismerésnek hála, nem lesz többé szükség semmilyen dokumentumra. De mi jön ezután: kényelmes utazás vagy totális megfigyelés? Digitális útlevél, az arcod mint belépő

A Fehér Házban már a repülő autók és a Jetson család a téma

Donald Trump június 6-án rendeletet írt alá a repülő autók fejlesztésének megkezdéséről és a szabályozásuk enyhítéséről. Az amerikai elnök pénteken az amerikai drónfejlesztéssel és a szuperszonikus repülési technológiával kapcsolatos törvényeket írt alá,

Hová tűntek a dolgozó fiatalok Magyarországon?

Egyre gyakrabban merül fel a kérdés, miért tűnik úgy, hogy a fiatal felnőttek közül egyre kevesebben dolgoznak teljes állásban, mégis látszólag megvan mindenük? A jelenség nemcsak szociológiai, hanem generációs, pszichológiai és kulturális
hu_HUHungarian

Mielőtt továbblépnél