Napvilágra kerültek Elon Musk üzenetei a megbukott Twitter-üzletről

2022.10.02.
Olvasási idő: 2 perc

Elon Musk az idei évben talán kevesebbet szerepelt a médiában és sajtóban, mint korábban. Ettől függetlenül a neve mindig kifejezetten érdekes események és hírek kapcsán tűnt fel. Emlékezhetünk rá, hogy az idei év egyik nagy durranása az volt, amikor még áprilisban 43 milliárd dollárt kínált a Twitter megvásárlásáért. Viszont a tranzakció aztán meghiúsult az utolsó pillanatban, miután Musk úgy nyilatkozott, hogy mégsem akarja megvenni a közösségi platformot.

Az üzenetek szerint Elon Musk komoly víziókkal rendelkezett a Twitterről

A megbukott üzlet eredménye az lett, hogy a Twitter azonnal beperelte a Tesla vezérigazgatóját, hogy így próbálják rákényszeríteni az üzlet befejezésére és végrehajtására. Az ügyben Muskot majd októberben hallgatják meg valamikor. De most pénteken közzétettek néhány üzenetet, amelyet a vásárlással kapcsolatban a milliárdos küldött és kapott. Negyven oldalnyi üzenetről van szó, amelyek hat hónapon keresztül zajlottak, január és június között. A címzettek és küldők között rengeteg ismert vállalkozó és közszereplő van.

Például a kockázatitőke befektető Jason Calacanis vagy éppen a megdöbbentő kinyilatkoztatásokkal operáló podcaster, Joe Rogan. Musk alapvetően azért akarta megvenni a Twittert, hogy megvédje a szólásszabadságot. Azt vizionálta nem sokkal a megvásárlási bejelentés előtt, hogy blokkláncok segítségével lehet megoldani a közösségi oldalon azt, hogy szabad véleménynyilvánítás legyen.

A testvérének írt egyik üzenet szerint egy kisebb összegért lehetett volna üzenetet regisztrálni a láncon és így a spamek és botok jelentős része kiesett volna a képből. Még márciusban egy író, bizonyos William MacAskill írt Musknak és megkérte, hogy a milliárdos vegye fel a kapcsolatot az FTX kriptotőzsde tulajdonosával, Sam Bankman-Frieddel, aki szintén érdeklődik a Twitter megvásárlása iránt. MacAskill szerint a két vállalkozó összefogásával jobbá lehetne tenni a világot. Az ezt követő üzenetek szerint egyébként valamikor áprilisban Bankman-Fried és Musk beszéltek is egymással.

Musk és a Twitter-vezetés között nem volt jó a viszony

Elon Musk testvére, Kimbal több üzenetében is arról elmélkedett, hogy a Twitternek jó lenne egy natív digitális tokent is fejleszteni. Ezeket egy tárcában kellene tárolni és ez lenne a feltétele az üzenetküldésnek. Alapból olcsó tokent vizionált a szintén vállalkozó Musk-testvér, amelynek növekedett volna idővel az értéke.

Április kilencedikén pedig, amikor Musk a blokkláncalapú közösségi platformról írogatott, írt egy üzenetet Bret Taylornak is, a Twitter igazgatótanácsa egyik tagjának. Ebben azt írta, hogy a cég számítson egy komoly ajánlatra. Ezt azután írta, hogy a Twitter vezérigazgatója, Parag Agrawal arra kérte Muskot, hogy fejezze be a tweetelést. Az pedig elég gyorsan kiderült, hogy Agrawal és Musk nem lesznek képesek együtt dolgozni, ezt a Twitter alapító Jack Dorsey is elismerte egy üzenetben.

Tomasito

Leginkább a technológiai és tudományos témák mozgatnak meg, főleg a blokkláncok és a kriptovaluták technológiai háttere, a valós felhasználási esetek valamint a privacy kapcsán felmerülő lehetőségek érdekelnek. Pénzügy-IT háttérrel bírok, a kriptovaluták mellett elég sok különféle területen építettem tapasztalatot.

Legfrissebb hírek

innováció

Civilizációk átka: Miért fullad ki minden aranykor?

A történelem során számos város és nemzet csillaga korán leáldozott, hiába voltak az innováció fénypontjai. Miért nem sikerül egyetlen helynek sem fenntartania hosszú távon kiemelkedő szerepét? Vajon valaha is sikerül kitörni Cardwell
arcfelismerés

Arcod a belépőd – de milyen árat fizetsz érte?

Hamarosan papíralapú beszállókártya és útlevél nélkül utazhatunk, hiszen az arcfelismerésnek hála, nem lesz többé szükség semmilyen dokumentumra. De mi jön ezután: kényelmes utazás vagy totális megfigyelés? Digitális útlevél, az arcod mint belépő

A Fehér Házban már a repülő autók és a Jetson család a téma

Donald Trump június 6-án rendeletet írt alá a repülő autók fejlesztésének megkezdéséről és a szabályozásuk enyhítéséről. Az amerikai elnök pénteken az amerikai drónfejlesztéssel és a szuperszonikus repülési technológiával kapcsolatos törvényeket írt alá,

Hová tűntek a dolgozó fiatalok Magyarországon?

Egyre gyakrabban merül fel a kérdés, miért tűnik úgy, hogy a fiatal felnőttek közül egyre kevesebben dolgoznak teljes állásban, mégis látszólag megvan mindenük? A jelenség nemcsak szociológiai, hanem generációs, pszichológiai és kulturális
hu_HUHungarian

Mielőtt továbblépnél